Mit lehetne tenni ezen esetben?

Azon tűnődöm miért pont én velem történik ez? Miért kísér ez engem mióta élek? Mi lehetne a megoldás?

Visszagondolva nem volt szép gyerekkorom. Családon belüli sok atrocitás ért. Lelki terror éveken át (béna vagyok, ostoba, semmirekellő stb). Néha el is vertek kb a semmiért. Ez ment 7-14 éves koromig. Utána mintha semmi se történt volna éltem az életem. Először 18 évesen éreztem, hogy valami nem oké. Kezdtem introvertált lenni. Nem jártam bulizni se ilyesmik. Nem éltem ki magam kamaszkoromban.

19 évesen kezdtem lecsúszni, érettségi után nem találtam a helyem a világban. Nem tudtam mihez kezdjek, nem éreztem magamat semmire se alkalmasnak.

Azon a nyáron kezdtem el a mértéktelen ivást evést és dohányzást. Menekültem a felelősség elől. Majd jött 2 év viszonylag sikeres időszak. Szakmát tanultam amiben jól éreztem magam. De a végére kicsúszott a talaj ismét. Úgy éreztem alkalmatlan vagyok erre is, mint minden másra. Ez egy szeptemberi időszakban esett le, pont az utolsó sulis évben. Októberben már cigiztem és ittam. Felhagytam a sporttal, semmi se motivált. Jött a november és december. Ivás + cigi + teljes reménytelenség. Közben belementem egy olyan kapcsolatba aminek nem lehetett jövője. Beleéltem magam de nagyon pofára estem. Januárban fogtam egy kést és elkezdtem összevágni a felkarom és a lábam. Majd találtam egy kisebb célt ami motivált kemény 3 hétig. Végül megint vágtam és ittam és dohányoztam. Semmi se érdekelt csak úsztam az árral. Sulit nem fejeztem be mert semmirekellőnek éreztem magam. Május óta szinte rendszeresen iszom, cigizem. A combom elég csúnya a sok vágástól.

A hangulatom és életszemléletem változó. Van, hogy feldobott vagyok. Van, hogy inkàbb hozzàm se szóljanak. Ezek váltakoznak napról napra, vagy hétről hétre. Természetem labilisnak látszik. Egy rossz szó és idegbeteg vagyok. Ha kritikàt kapok szívem szerint arcon csapnám az illetőt. A semmiből elönt a harag és a gyűlölet. 1-2 másodperc alatt megutálom a legfontosabb személyt is az életemben, majd megint szeretem és nem tudom elengedni. Féltékeny vagyok ha nélkülem megy valahova a haverom vagy aki fontos számomra. Nem tudom elviselni, ha nem foglalkoznak velem. Én vagyok a nagy mesemondó akit mindenki szeret és kedvel. Szeretem ha fontosnak làtszom. Eközben csak egy lecsúszott szar vagyok.

Valami tanács, hogy mi lehet ez? Illetve mit kéne tenni?