Az az orvos aki nem javasolja a H1N1 elleni oltást, mivel indokolja miért ne oltassuk magunkat?
Én 3 orvost kérdeztem meg, kettő azt mondta, hogy felesleges, csak felfújják a dolgot és az üzletről szól az egész, de ártani nem árt, ha gondolom adassam be. Nem gondoltam.
A harmadik doki, a gyerekorvos azt mondta, hogy a higany miatt nem javasolja.
Nah Én vagyok az akinek sokan válaszoltattok.
Kikérni persze kikérhati a véleményét az kérdező, de ha mások mondják meg, hogy NE adassa be, akkor nem is fogja.
Gyenge jellem, Én erre azt szoktam mondani.
Millió egy téma van a H1N1-el kapcsolatban s egy ilyen oldalon, mint ez érdeklődik, ahelyett, hogy hivatalos honlapokat látogatna meg.
Az ÁNTSZ oldalán sokat tudhat meg mindenki.
Én arra alapozok, nem pedig néhány parázóéra.
Ki fújta fel ezt az egészet?
Lehet, hogy a média ( ezt de rühellem ), elég ha Én elkezdek egyéb forumokon egy álhírt, rémhírt terjeszteni és kész a káosz a bizonytalanság.
Nem tudom, kinek üzlet, mert Én ingyen kaptam az oltást, és nem csekkoltam egy fillért sem érte.
Bocs, hogy van véleményem, és bocs, hogy őszinte vagyok.
Valamilyen szinten igaza van az utolsónak.
Neem hiszem, hogy Ő az egyetlen ebben az országban, aki úgy gondolkodik, hogy a média hatása alá vonja saját döntését, vagy esetleg a többség ereje lenne a mérvadó számára.
Mindenkinek joga van véleményt nyílvánítani,legyen az a többség részére negatív, vagy pozitív.
Álláspontot vázolt, leírta a véleményét fogadjuk el.
Szerintem nem Rád értette, hogy gyenge jellem vagy, hanem az olyankora, akik hagyják magukat befolyásolni.
Ha az ismerősökre hallgatsz akkor tényleg döntésképtelen leszel.
Neked kell eldöntetned, hogy szeretnéd e az oltást vagy sem.
Nagyon sok mindent hall az ember, de nem szabad a mások álltal hallotak után döntened.
Van aki bevállalj, van aki nem.
Az Én közvetlen környezetemben lévők, szinte mindegyike beoltatta magát.
Utolsó vagyok.
Vegyünk egy igen egyszerű példát.
Biztos előfordult veled, hogy gyógyszert szedtél, vagy kellett szedned.
Honnan tudod, hogy annak nem e lesznek a későbbiekben káros következményei a szervezetedben?
Azért mert jól csengő neve van, még egyáltalán nem biztos, hogy az olyan nagyon jó a szervezetre.
Ott vannak az antibiotikumok.
Mindenki kiskorában átesett torokgyulladáson s ilyenkor tömték belénk a SEMICILLIN-t, mert azt mondták sz jó.
Jó is volt persze, csak galyra tette a bélbolyhokat.
Ez ugye nem oly rég lett köztudott, hogy az antibiotikum többet árt, mint használ.
Minden gyógyszernek megvannak a mellékhatásai, ezt is tudjuk.
Néha több is mint kellene.
Hogy a H1N1-et miért nem ajánlják az orvosok, szerintem maguk sem tudják, vagy nem akarják elmondani.
Kedves kérdező.
Vedd fontolóra s remélem még időben döntesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!