Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Az oltott emberek mitől...

Az oltott emberek mitől félnek? Miért utálják az oltatlanokat?

Figyelt kérdés

Úgy vettem észre, hogy manapság elég nagy ellentétek alakultak ki. Engem például nem tud érdekelni, hogy ki oltott és ki nem. Úgy kb. leszarom. Ha oltatott, akkor tisztában van azzal, hogy kísérletben vesz részt, mert 2023-ig emberkísérlet zajlik, ezt még Szlávik és a többi közkedvelt celeborvos is nyilvánosan kijelentette. Nem titok. Ellenben aki nem akar kísérletben részt venni, miért bántják?


Mellesleg aki átesik a víruson, ezt még Rusvai is mondta, hogy az szerez igazi védettséget, a nyálkahártya-immunitás is így alakul ki, tehát aki emiatt sem oltat, mert egészséges és védetté vált a saját jól karbantartott immunrendszere által, miért kell elítélnie annak, aki oltáspárti?


A vírusnak is vannak kockázatai, az oltásnak úgyszintén. A vírust jobban ismerjük, általában tünetmentes, enyhe lefolyású, a kisebbség között középsúlyos, súlyos megbetegedést is okoz, töredéke belehal. De ez minimális arány, ha azt nézzük egy közel 10 milliós országban meghalt 30-40 ezer ember, akiknek csak egy nagyon kis részük lehet valós, mert többségük rákos, szívbeteg, tüdőbeteg, érelmeszesedett stb. Elég megnézni a diagnózisokat és leírják a koronavirus.gov.hu oldalon. fél lábbal már eleve a sírban voltak.


Az ember 90%-a védett eleve T sejtes szinten. Mire a pánik és ez a gyűlölködés?


Én nem oltattam be magam, egészséges vagyok, jó az immunrendszerem és sportolok, egészségesen táplálkozom, szedek vitaminokat stb.

Tökéletes a vérképem, szív-érrendszerem, a vérnyomásom tankönyvi. Elkaptam ugyan a koronavírust én is ennek ellenére is, de nem lettem beteg, tehát az immunrendszerem és az egészséges általános állapotom tükrözi, hogy rendben van minden.

Aki oltásra szorul, az oltasson, mindenki maga tudja, hogy megéri neki vagy sem.

De emiatt bántani másokat szerintem undorító dolog!



2021. okt. 10. 11:10
1 2 3 4 5
 31/41 anonim ***** válasza:
5%

#30


Ejha! Ez aztán professszzziiooonaaalis!🤣

Hány éves vagy? 5?

En mar 6 elmultam, bibibi.

Csak neked, csak most elarulom Modernát kaptam. Igaz, kétszer is meghaltam, de már jobban vagyok. Bibibi.

Most pedig menj szépen, és növessz végre agyat. Ha sikerült, és megtanultál mondatokat értelmezni és képezni, akkor sok szeretettel várlak egy kis baráti csevegésre. Addig nyasgem. Bibibi

😘

2021. okt. 25. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/41 anonim ***** válasza:
83%
Na látjátok. Ezt érték el az oltásokkal meg az egész coviddal, hogy ilyen alpári módon egymásnak ugranak az emberek csak azért, mert a másiknak más a véleménye. Ez a szomorú az egészben, hogy ilyenné tesz minket a hatalom, miközben ők röhögnek a markukba, hogy mi itt gyilkoljuk egymást. Le kellene már szállni a másikról és nem foglalkozni azzal, hogy ki oltott és ki nem, mert ez magánügy.
2021. okt. 25. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/41 anonim ***** válasza:
69%
Én úgy látom,hogy az oltottak közt sok olyan ember van,aki már megbánta,hogy beadatta a vakcinát,és félti az egészségét,és most nagyon irigy azokra,akik nem oltottak és nem kell félniük.
2021. nov. 16. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/41 anonim ***** válasza:
0%
Én úgy látom, hogy ez kamu.
2021. nov. 16. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/41 anonim ***** válasza:
64%

Itt egy jó példa, hogy miért nincs semmi értelme az oltásnak:

[link]

2021. nov. 17. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/41 anonim ***** válasza:
40%

Kérdező, szerintem ez általánosítás. Én egy csomó oltottat ismerek, és egyikük sem utálja a nem oltottakat, nem akarnak további korlátozásokat, nem akarnak mindenkit oltásra kényszeríteni. Jó részük emlékeztető oltást sem kér.

Csak egy igencsak hangos kisebbség az, akikre Te gondolsz. Ezen az oldalon pár ilyen ember van, ők viszont naponta tesznek fel provokatív kérdéseket, és rengeteg, sokszor igen hosszadalmas választ írnak a járvánnyal kapcsolatos kérdésekre. (Pl. a 69%-os.) Nem csodálkoznék, ha pénzt is kapnának érte.

2021. nov. 17. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/41 anonim ***** válasza:
19%

En meg pont az ellenkezőjét tapasztalom. Akik betegek lettek mind nagyon megbanta hogy nem oltatta be magát. És irigy azokra, akiknek nem okozott gondot ezt megtenni időben.

Na, jöhetnek a provokatív oltasellenes válaszok és a piros pacsik. Úgy legalabb egy kicsit jobban érzitek magatokat, ha már merszetek nincsen. Legalább nagy tömegben bátrak vagytok. Gondolkozni meg nem kell. Hisz ti úgyis ismeritek közel 6 millió magyar álláspontját. Mind megbanta már! Mind! Mind épp a bokáját fossa le annyira fél. És különben is, szakértőkkel van tele a gyakori. Két év alatt mindenki átképezte magát bolti eladóból virológussá.

Ismertek két embert aki megbanta , de rögtön általánosságban kell mondani, rosszindulatú kicsinyes megjegyzéssel fűszerezve..Ettől jobb, mi? Igy nem frusztrál annyira , hogy gyávák vagytok. Megnyugodhattok.

Mi lenne ha békén hagyjátok azokat , akik meg merték lépni amit ti nem, és el akarják már felejteni ezt az egészet, élni normálisan az életüket?! Ti csak üljetek, beszéljétek erről 0-24-ben, úgyis azt teszitek két éve.

Akik meg tovább léptek hagyjátok békén. Azért mert ti nem meritek, attol még nem kell velük foglalkozni egész nap, meg cukkolni őket. Mi fáj?

Ha tetszik ha nem, több millió/(milliárd) ember van beoltva. A legtobbnek hatásos és nem fordult fel.

Ti csak üljenek ebben a történetben, kit érdekel.

2021. nov. 17. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/41 anonim ***** válasza:
72%

37-es, olvastad a gibraltári sztorit, vagy az ilyesmit alapból ignorálod? 😂

Én is tudnék linkelni érdekes dolgokat, de már feladtam, úgy sem olvassátok el mert konteó, egy öngyilkosmerénylő muszlimot sem lehet eltántorítani, mert nem hiszi el, amit mondasz😄.

Én nem vagyok beoltva, ha rajtam múlik, nem is leszek, vidáman élünk, makk egészséges vagyok, már a 4.hullámot taposom egy orrfolyás nélkül, pedig járok dolgozni, mindenhová, maszkot nem hordok stb és már 50 éves vagyok. Tudom, szerencsés tömeggyilkos vagyok😂.

Ennek az oltásnak más a célja, ezt a gibraltári eset is mutatja, azt várom, hogy ezt hogyan fogják lekommunikálni.

Mindenesetre a konteók lassan valósággá válnak és az oltottak csak reménykedhetnek, fohászkodhatnak, hogy a komolyabb, egészségkárisító hatásokat előre vetítő konteók hibásak legyenek. A laposföldhívők tévedjenek, mikor azokat az elméleteket kikombinálták, amikben az oltások hosszútávú hatásairól beszélnek. Ezek között persze vannak professzorok, orvosok is, de ők is hülyék nyilván.

Hát sok kitartást kívánok minden oltottnak, remélem, a konteósok tévednek, senkinek nem akarok bajt. Legyetek egészségesek!

2021. nov. 17. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/41 A kérdező kommentje:

38


Így igaz, tavaly lehordtak mindennek a covidhívők, hogy mekkora barom vagyok, miket találok ki, hogy lesz 3-4-5. hullám és majd sok-sok oltás félévente... Hát azt hiszem már itt van, a 3. hullám lement a 4. hullámban vagyunk, a tél végén lehet az 5.

3. oltás megvolt jön a 4-5-6 azt mondták akár 10+ is.


Sajnos még mindig vannak akik nem ébredtek fel és birkák, ők lehet így mennek a koporsóba is, amit nagyon sajnálom, mert próbálják őket ébresztgetni. A vakcinákkal akkor törne ki nagy robbanás mikor bebizonyosodna a svéd kutatás 100%-ra, hogy évek múltán rákot okoz. 5-10 éven belül mint a sugárfertőzés után rákban hullanának az oltottak rakásra. Remélem nem így lesz, én se kívánok rosszat nekik,de könyörgöm! Ébredni!

2021. nov. 17. 19:18
 40/41 anonim ***** válasza:
20%

#38


Jaja,olvastam.👍


Ne oltassatok. Megegyszer mondom: kit érdekel?! Maradjatok is egészségesek. Sok szerencsét kívánok. A konteók lassan valósággá válnak? Igaz! Szerencsétlen oltottak, foleg az 5g csipszel a farukban. Nagyon kellemetlen ám! Igazatok van. De értetek bármit! már érzem is, ahogy buzerálja az agyam: "Vegyél sok tv-t, Vegyél sok tv-t."

Sőt az is jó lesz, amikor 5-10 év múlva kihal pár milliárd ember, ja és persze szakma🤭, úgy mint oktatás, orvoslás ( hát igen, akkor ti is, mert egy egyszerű vakbélbe is bele lehet halni, ha nincs ki elláson, de szuperintelligens termeszetgyogyaszaink is vannak ha az a pár orvos épp nem érne majd rá) nagyon szurkolok , hogy egész életetekben ne legyen szükségetek ellátásra.

Higgyük, hogy az a néhány laposföldhívő tudós és orvos megmarad, és megoldja majd pár milliárd ember orvosi problémáit. Bar szerintem egyszerűbb lenne - ha a másik pár milliárd oltott már ki lehelte a lelkét rákban 5-10 éven belül- elrepulni egy másik bolygóra.

En is kitartást kívánok minden oltatlannak. Szükségük lesz rá, hiszen a konteó ellen beszélők és az úgynevezett szakemberek (bocsánat hogy pár ezer hülyére ezt a szót használom, nagyon szégyenlem magam érte) szerint ez a vírus velünk marad. Micsoda unkonteó! Azta! Nem tudomány. Véletlenül sem. Azt nem értjük, tehát kamu, így nem is létezik. Mindenki hazudik!

Szóval tényleg kitartást mindenkinek! Szuperek a post covid osztályok is belülről!

Majd nézzétek meg. Ja, bocs!

Azok sem léteznek, csak konteóztam itt egyet. Bocsi!


Tudjátok, amikor szüleimmel (az egyik orvos, a másik biokémiát tanít az egyetemen, külföldön élnek. Én vegyész vagyok.) beszéltünk még tavaly a vakcinákról, ők sem hittek benne. Mindig azt mondták, és azóta is az az álláspontjuk, hogy kevés az idő igazán hatékony vakcinát létrehozni. Lesz, de nem lesz elég hatékony. Ahhoz évek kellenek. Ők az elsők között kapták meg egyébként. Es ajánlják az ismétlő oltást, egészen addig, amíg nem lesz hatékonyabb. Ők gyengének(!) tartják ezeket. Ahogy én is. Ezer félék az emberek, a vírus meg folyton mutalodik. Nagyon nehéz megemészteni, mi?

Köszönöm, én a tudományban hiszek, és nagyon jól tudom mi van az oltóanyagokban. Ezek a mostani vakcinák csak egy plusz mankó, a semminél jobbak. Senki nem lesz tőle rákos, aki alapból se lett volna az.

Mindenki elott ott a lehetőség hogy elolvassa és értelmezze. Semmi olyan nincs benne, amit a gyógyszer és az elelmiszeripar ne használna ezer éve.

Itt ültök az internet előtt. A baromsagok helyett nézzétek utána. Akár összetevőre lebontva. Vagy vizsgaltassatok ki magatokat oltás után. Vagy kérjetek meg valakit, aki oltott. Vagy vegyetek a kezetekbe un. könyvet, amiből tanulni lehet. Nem olyan bonyolult.

Csak kicsit gondolkodni kéne, meg nem politikai szempontból nézni, nem a politikusokra figyelni a sok baromságra, amiket csinálnak, mondanak, ahogy ezt meglovagolva helyezkednek. Nagyon könnyű befolyasolni, megvezetni az embereket így, foleg a laikusokat akik félnek, mert nem mernek szembe nézni a tényekkel. Van covid, bele lehet betegedni, halni is. Van oltás, van akinél hatékony, van akinél nem. Ez van.


Ki akarják nyírni az oltottakat? Akkor miért ott oltanak legkevesebbet, ahol nagy a szegénység és a népesség? Nagyon logikus, igen. Aha.

Észre se veszitek a logikai bukfenceket a hulyesegeiktekben.

Sok sikert a következő évekhez. A természetes szelekció is működik.

Szép estét!

2021. nov. 17. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!