Vakcina rettegők, akik szerint félni kell a 10-15 éves mellékhatásoktól, erre mit mondotok?
1. Mint már régen kiderült, az mRNS technológia már korábban is HASZNÁLVA LETT.
2. Nem egy teljesen úgy vakcinát fejlesztettek, hanem a már meglévőket ALAKÍTOTTÁK ÁT. (mivel már ez előtt is létezett koronavírus ugyebár, csak nem ez a mutációja)
3. Az mRNS vakcinának NEM LEHETNEK HOSSZÚTÁVÚ MELLÉKHATÁSAI, mivel egy-másfél éven belül kiürül a szervezetből.
+1. Több ezer egyetemista megkapta a vakcinát, és NINCSEN SEMMI BAJUK.
Ennek tetejében mi az érvetek rá, hogy miért nem kéne beadatnotok a vakcinát? Mi az érvetek rá, hogy miért engedhetitek meg magatoknak, hogy ölbe tett kézzel hagyjátok, ahogy tönkre mennek családok?
Csak értelmes választ kérek, HIVATALOS SZERVEK OLDALÁNAK LINKJÉVEL ahol leírják ezt vagy pedig PhD-vel rendelkező embereket akik leírják ezt!!! Nem Gödényféle kamu orvosokra és Origora meg Indexre gondolok!
NÁLA SZÖVEG HÓDÍT, A MESESZERŰ
(Kiírja h kiabálok, pedig csak énekelek)
ÉS A KEZE, HA NÉHA A VÁLLAMRA KERÜL
(Ezért kellett a végen odaírnom a koszit xd)
"Mint már régen kiderült, az mRNS technológia már korábban is HASZNÁLVA LETT."
Mire lett használva?
Úgy tudom a rákkutatás során használják. KUTATÀS SORÁN! Petricsészében vagy egereken! Nem embereken!
"Az eddig soha nem használt RNS-vakcinák:
Jakab Ferenc elmondása szerint a vakcinafejlesztések és kísérletek során a legnagyobb újdonságot a genetikai, más néven nukleinsav-alapú, RNS-vakcinák jelentik. Ezeket a rákkutatás során már egy ideje használják, de genetikai alapon működő vakcina soha nem került még forgalomba."
Genetikai, más néven nukleinsav-alapú, RNS-vakcina soha nem került még forgalomba!!!!
Hát persze, hogy tartanék a hosszútávú hatástól!
Engem az nem győzött meg, hogy a kémcsőben jól szuperált, azután lebomlott...
Ha beoltatom magam, felelnél a teljes vagyonoddal 15 évig, hogy minden ok lesz?
#147
Ember miről beszélsz?
"Az eddig soha nem használt RNS-vakcinák
Jakab Ferenc elmondása szerint a vakcinafejlesztések és kísérletek során a legnagyobb újdonságot a genetikai, más néven nukleinsav-alapú, RNS-vakcinák jelentik. Ezeket a rákkutatás során már egy ideje használják, de genetikai alapon működő vakcina soha nem került még forgalomba"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!