Vakcina rettegők, akik szerint félni kell a 10-15 éves mellékhatásoktól, erre mit mondotok?
1. Mint már régen kiderült, az mRNS technológia már korábban is HASZNÁLVA LETT.
2. Nem egy teljesen úgy vakcinát fejlesztettek, hanem a már meglévőket ALAKÍTOTTÁK ÁT. (mivel már ez előtt is létezett koronavírus ugyebár, csak nem ez a mutációja)
3. Az mRNS vakcinának NEM LEHETNEK HOSSZÚTÁVÚ MELLÉKHATÁSAI, mivel egy-másfél éven belül kiürül a szervezetből.
+1. Több ezer egyetemista megkapta a vakcinát, és NINCSEN SEMMI BAJUK.
Ennek tetejében mi az érvetek rá, hogy miért nem kéne beadatnotok a vakcinát? Mi az érvetek rá, hogy miért engedhetitek meg magatoknak, hogy ölbe tett kézzel hagyjátok, ahogy tönkre mennek családok?
Csak értelmes választ kérek, HIVATALOS SZERVEK OLDALÁNAK LINKJÉVEL ahol leírják ezt vagy pedig PhD-vel rendelkező embereket akik leírják ezt!!! Nem Gödényféle kamu orvosokra és Origora meg Indexre gondolok!
Az oltsa be magát aki nem fél a vírustól, hogy megvédje azt akire veszélyes a vírus?
1. Akire veszélyes az úgyis beoltja magát nem?
2. Attól hogy valaki beoltja magát, ő már nem kaphatja el a vírust, de attól fertőzni még ugyanúgy tud.
3. Oltsd be magad, de másnak ne mond meg mit csináljon!
4. Nem szkeptikus vagyok, hanem elkaptam, es még egy gyenge náthához sem tudnám hasonlítani. Az emberek nagy részén enyhe tünetekkel vagy teljesen tünetmentesen átmegy.
133:
133: Az hogy te gyege náthával megusztadnem biztos hogy mindenki túl vészeli. Én ismerek embert aki belehalt, és olyat is aki komoly tünetekkel feküdt betegen. Igen beoltom magam. Te meg nem oktass ki engem. De szkeptikus vagy. Ha nem látod te meg a fajtád miért kéne beoltatni az baj. Néz csak a Gödény videókat tovább, abba van agymosás. Én amúgy nem mondtam senki mit csináljon. Vegyél vissza légyszi a a kioktató stílusból.
“ de akire kevésbé veszélyes abban legyen már annyi felelősség hogy védi idős vagy beteg hozzátartozóit, “
Ez eléggé úgy hangzott pedig, mintha meg akarnád mondani másnak, hogy mit tegyen. Oltasd be magad, nem érdekel. Nem szólok bele. Te se szólj bele hogy én mit tegyek. Vagyis beleszólhatsz, csak épp lesz*rom, már ne is haragudj.
Ki a f*szom az a Gödény?
"de akire kevésbé veszélyes abban legyen már annyi felelősség hogy védi idős vagy beteg hozzátartozóit, “
Ez egyébként az a tipikus mondat, amivel pszichológiailag próbálják az embert meggyőzni, mert tudják h mivel nem valami eszeveszett vírus ez, senki nem oltatá be magát önként, önmagáért, mert tudja h nincs értelme. És nem hiszem h az jobb, amikor elidegenítik az öregeket a gyermekeiktől, unokáiktól, pedig abban a korban ők nekik a legfontosabbak. Most meg mivel nem engedik őket hozzájuk, nagyon sokan feladják, meg egyébként is nagyon nagyon fontos nekik a szeretet, törődés.. ehhez képest meg mit csinálnak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!