Miért van az, hogy amíg a járványtagadó ismerőseimnek kutya bajuk sincs, addig mi, akik betartjuk a szabályokat sorra betegszünk meg? Nem igazságtalan ez?
Azt vettem észre itt a munkahelyen, illetve az ismerősi körben is, hogy csak azok betegedtek meg koronavírusban meg egyéb nyavalyákban, akik betartották a szabályokat, hordták a maszkot, ezzel szemben a járványtagadók, akik tojtak a szabályokra, szabotálták a maszkviselést, semmi bajuk sincs. Először azt hittem, hogy csak nem mondják meg, de nem valószínű, mert ők dolgoznak, némelyikük bent az irodában, némelyikük home-officeban. Karanténba is csak olyanok kerültek, akik óvatosak.
Most meg én is megbetegedtem, (azt még nem tudom, hogy koronavírusban-e) pedig minden szabályt szigorúan betartok, még az orromra is ráhúzom a maszkot. Ezt nagyon igazságtalannak tartom. Szerintetek is az?
Aha, persze...naná, csak azoknak van bajuk akik betartják..
Imadsz provokalni, mi?
👎
Én betartom a szabályokat, irodai munkaköröm van. Folyamatosan nem volt lehetőség a 100% home office-ra, de a durvább hullámok alatt igen. Sőt, január óta olyan helyen dolgozom, ahol a durvább hullámok alatt folyamatosan kell viselni a maszkot, saját helyen ülve is, a konyha kapacitása csökkentett, plexi van az egymással szemben levő helyeknél. Tömegközlekedésen szabályosan hordom a maszkot. Boltba menni utálok, majdnem mindig csak rendelek, amióta azonnali kiszállítással is lehet rendelni, azóta még a kisebb bevásárlások is ritkultak, nemhogy a nagyok. Amikor nincsenek durva korlátozások, akkor azért ki-kimozdulok barátokkal, sőt, túra, egymáshoz átjárkálás a második-harmadik hullám között is voltak. Viszont munka mellett egyetemre járok, így bizonyos időszakokban meghalni sincs időm, otthon ülök.
És kapaszkodj meg: NEM KAPTAM EL A KORONAVÍRUST!!!
Sőt, a legszűkebb ismerősi körben kevés volt a COVID-os, mert sokan óvatosak és olyan munkakörben dolgoznak, ami fizikailag lehetővé teszi a home office-t.
Amúgy januárig olyan multinál dolgoztam, ahol lazábban vették a szabályokat. A durva felfutások alatt lehetett home office-ból dolgozni, de a második hullámban sokáig nem. Maszkhordás meg szinte nem is volt az irodában. 200-ból 6-an (vagy 8-an, most nem is tudom, de a 6 tuti) lettek hirtelen betegek, amikor a második hullámban elrendelték a HO-t.
Ahova átmentem, ott számok szigorú figyelése, azonnal maszkozás és home office, ha kell, plexi, maszk MINDENHOL. Közzéteszik a cégen belüli számokat is és "érdekes", 3-400-ból egyszerre 1, ha beteg volt, de inkább 0. 6-8 sohasem.
Tehát ezzel is cáfollak. :)
Ha a maszk tényleg nem védi a viselőjét, akkor miért mehetnek utcára a használatával az immunrendszert amúgy már-már veszélyesen gyengítő kezelést kapók?
Ok, azt, hogy személyesen majdnem havonta elkapok valamit és a maszkozás óta ez ritkult valamelyest (majd most ősszel, maszk nélkül megint kétszer is voltam beteg), azt betudom annak, hogy nemcsak én hordom, hanem mindenki. De a fentebbire mi a válasz? (Mondjuk tényleg érdekel.)
Bemutassak par szabalykerulo embert aki covidos?
Gyere be a Janosba a covid osztályra.
Utana altalanosítgass.👏
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!