Miért van az, hogy amíg a járványtagadó ismerőseimnek kutya bajuk sincs, addig mi, akik betartjuk a szabályokat sorra betegszünk meg? Nem igazságtalan ez?
Azt vettem észre itt a munkahelyen, illetve az ismerősi körben is, hogy csak azok betegedtek meg koronavírusban meg egyéb nyavalyákban, akik betartották a szabályokat, hordták a maszkot, ezzel szemben a járványtagadók, akik tojtak a szabályokra, szabotálták a maszkviselést, semmi bajuk sincs. Először azt hittem, hogy csak nem mondják meg, de nem valószínű, mert ők dolgoznak, némelyikük bent az irodában, némelyikük home-officeban. Karanténba is csak olyanok kerültek, akik óvatosak.
Most meg én is megbetegedtem, (azt még nem tudom, hogy koronavírusban-e) pedig minden szabályt szigorúan betartok, még az orromra is ráhúzom a maszkot. Ezt nagyon igazságtalannak tartom. Szerintetek is az?
Nekem a tesóm is igen szkeptikus volt, erre bumm, elkapta ;(
Szóval alapvetően a megfigyelésed nem fedi a valóságot, ez egy ilyen kirívó példa lehetett.
Plusz ismerek olyat, akinek rokona koronás lett, de olyan szinten járvány tagadóak, hogy szerintük csak a hideg víz ivása miatt lett tüdőgyulladásos és az orvosok hazudnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!