Nagy baj van! Mit tegyek?

12éves lány vagyok. Az egesz 5. első feleveben kezdodott, amikor elkezdtem vágni az ereimet. Az oka az volt, hogy nm lattam a szeretetet, azt hogy szeretnek, es ugy erezte hogy mindenki csak kihasznal engem. A hegyezo pengejevel nagyon mely nyomok lettek, es nagyon folyt a ver. En ekozben koplaltam, mert azt mondtak ram, hogy kover vagyok. Ez nm volt igaz, es most sem az szerintem. Csam ramtortek ilyen erzesek, es ezert tobb napig nm ettem. Vattakat nyomtam a szamba.Volt ekkor egy pasim, aki nagyon szeretett, de en a vegere nm . Mielott szakitottam volna vele, anyam meglatta az ervagasokat, ezert pszihologushoz kuldott. Ott megtanultam kezelni a negativ beszolasokat. Telt az ido, es en ujra raszoktam az ervagasra, csak nem a csuklomon, hanem a labfejemen, ahol NAGYON kialltak az erek. A barataim rengeteget segitettek rajtam, biztattak, hogy gyozzem le a sok rossz dolgot. (Mar májusban tartunk) Elkezdtem gyógyszereket szedni. Nem voltam beteg, hanem azert hogy halljak meg. Egy nap legalabb 5 gyogyszert vettem be. Ugy ereztem depresszios vagyok. Mindig sirtam. A suliban, otthon...Tobbszor leugrottam a tetorol. Azert akartam meghalni, mert nm voltam fontos senkinek. Mar beszelhetunk jelenbe. Van olyan hogy a barataim napokig nm irnak, csak akkor ha en irok. Nm vagyok fontos senkinek!!

Nemreg elmondtam a pszihologusnak annyit, hogy mindig szomoru vagyk, es sosincs kedvem semmihez. Depressziot allapitott meg. De persze nm mondtam el a gyogyszerezest. Segitett talan elfelednem a gyermekkort, mert ott ki lette kozositve, nm voltak barataim, nm foglalkoztak velem. Ekozben az allitolagos baratok tudtak mindenrol es drukkoltak.

Most azt hazudtolom nekik hogy mar teljesen jol vagyok, es nagyon boldog az eletem, meg nm gyogyszerezem magam. Pedig de . Szerintem beteges amit csinalok, de tanacstalan vagyok. Kertem segitseget, de a negativ gondolatok nm szűnnek. Mindjart megorulok!!!