Azoktól kérdezem, akik szerint a Covid egy kitalált, vagy nem komolyan vehető dolog: Ezekbe miért nem gondolnak bele?
Adott egy ismeretlen vírus, amit nem igazán tudunk, mit tesz hosszútávon a szervezettel, mert még annyira friss. A vírus enyhe tüneteket produkál az esetek jelentős részében, azonban semmilyen bizonyíték nincs az ellen (ellenben mellette igen), hogy hosszútávú következményei lehetnek minden egyes alkalommal: Légzés megnehezítése, általános fáradtság és gyengeség, a tüdő védelmének ideiglenes vagy végleges gyengítése, stb.
Tehát ha a vírusnak lehetnek következményei hosszútávon és emiatt az illető sokkal hajlamosabb lesz olyan betegségeket elkapni, vagy gyengébben védekezni ellene, amit a Covid fertőzés előtt a szervezet könnyebben legyűrt volna, miért olyan dologként tekint a vírusra, mintha "nem lenne jelentősége"?
200 milliós, ezt is elirtam mert annyi gondolat van a fejembe + igazán későre jár már.
Ja és senki se pörög túl semmit, de brutális vészhelyzet van, amin már amúgy nem tudunk javitani, ez a normális főleg egy ilyen korszakba, irni az igazsàgot, én kérek érte elnézést.😁
Mégegyszer ismétlem majdnem a fele letelt 2020-2030 rémkorszaknak, hisz mindjárt 2025-öt írunk, jó 2 hónap van kb a feléig. 7illiárd embert kell kinyírniuk a totális kontroll átvételéhez, eddigi 240 millió tul kevés lenne, még ha mással is írtanak (pl. Fluorokinolon antibiotikumok elég durván).
Ha követted a helyzetet te is rájöhettél hogy mi mennyi.
El tévedve te vagy.
Akik itt népirtásról locsognak vergődve, azoknak annyi agyteljesítménük sincsen, hogy ha az oltásokba belehalnánk, akkor nem volna kivel vitatkozniuk..... Tehát ha igazuk lenne, akkor vajon kivel vitatkoznának?
Tegnap belefutottam egy 2021-es konteós kérdésbe, ahol vagy az egyik "szakértő" azt mondta várjuk meg mi lesz 2-3 év múlva.
Letelt a 2-3 év.
Na mi lett? Nem lett semmi, csak minden a régi.
Nem kell már sehol védettségin igazolvány,
Nem szűnt meg a készpénz.
Nem halt bele az oltásokba az 5 és fél milliárd beoltott.
Nincsen járvány helyzet.
Nincsenek lezárások.
Lehet utazni, lehet tömegrendezvényekre is menni.
Az Aldi meg a Lidl QR olvasója sem azért lett, hogy oltási, védettségű igazolvány nélkül ne lehessen vásárolni.
Eltelt a 2-3 év és a konteósok baljóslataiból SEMMI nem jött be.
Orulunk neki hogy te tulelted mert placebot kaptál
Akkor oltasd magad továbbra is birka
Jönnek a következő járványok is
Átadom neked a sajátom
Prof. Dr. Kognitiv disszonancia...
Menthetetlen...
Áljárványok
(Igazi járvány/virus nem is volt sosem és nem is lesz)
42-es:
Ezek valóban "nem jöttek be", de én pl. konteósként sosem állítottam ilyeneket. Szerintem a világgazdasági fórumon meghirdetett tervek szerint 2030-32-re fognak érdekes dolgok történni a pénzügyi rendszerrel és a birtoklással (többet fogunk kölcsönözni mindenből).
Azért, mert vannak hülye konteók IS, ne tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne.
Az egészségügyi adataink GDPR védelme 2026-tól megszűnik, külföldi szerveren fogják mesterséges intelligenciával elemezni őket. 2025-ban masszív szűrővizsgálati kampány várható, munkáltatói szochó adócsökkentés (bonus malus rendszer) révén kvázi-kényszerrel/nyomásgyakorlással, hasonlóan a COVID oltásokhoz.
És ott van az a rengeteg gazdasági kár, recesszió, amibe 2 év lezárásai taszították a világot. Ilyet egyszerűen nem lehet csinálni úgy, hogy ne ez legyen az eredménye. A fiatalabb generációk szocializációjában is masszív károkat okozott az ad-hoc és kényszerített, tömeges online oktatás.
Az egy dolog, hogy sokatok szerint minden amit fentebb írtam teljesen rendben van, természetes és szükséges folyamat. De egyrészt nem hiszem, hogy konteónak nevezhetők, és sokan, jellemzően a pénzügyi-akadémiai eliteken kívüli egyszerű emberek tömegesen valljuk, hogy ezek rendkívül disztópikus, az emberi szabadságot csökkentő folyamatok, és még ha elkerülhetetlenek is, nem gyorsítani kéne őket.
45, amiről beszélsz, ehhez minek kell kitalálni egy járványt?
És seg.. hülye konteósok NEM OLTAKZOM folyamatosan, gyerekkorom óta senki más oltást nem kaptam csak a 2021-eseket.
És igen lesznek járványok. Voltak vannak és lesznek. Mi ebben az új? A globális közlekedés segít a járványoknak. Nem kell hozzá tervezni, működik magától is.
Mi olyan felfoghatatlan abban, hogy attól, hogy nem vagyok oltás ellenes, konteós, népirtás hívő, az NEM JELENTI azt, hogy folyamatosan oltásokra járjak?
Mert úgy tűnik, hogy nagyon nehezek tudjátok feldolgoznu ezt a világos információt.
Nyilván vannak előre tervezett események.
A népirtás az oltással egy óriási baromság.
Száz formája lehett volna, lehetne a szándékos népesség csökkentésnek, de a 99. előtt nem jönne szóba egy olyan, hogy csináljunk belőle jó nagy hírverést majd oltást, ami ellen jönnek majd úgyis az ellene lázadók.
Áruld már el, ha népességet akarnábak csökkenteni, MIÉRT NEM CSÖNDBEN teszik?
Erre még EGYSZER SEM tudtatok kinyögni választ.
Mindent bérelni fogunk? Kik? A halottak?
44 szerinted nem létezik olyan hogy vírus.
Szóval ha rád köhög egy beteg és megbetegszel azt nyilván Bill Gates chipje okozta (ami neked elvileg nem lehet hiszen az oltóanyag tartalmazza amit te nem kaptál...).
Vagy mitől betegszek meg?
46-os:
Azért kellett "kitalálni" a járványt, pontosabban inkább kihasználni, mert krízishelyzetekben könnyebb az emberek szabadságát korlátozni. A szeptember 11 utáni "pénzmosás és terrorizmus" apropóján bevezetett pénzügyi tranzakciókkal kapcsolatos szigorítások, a lakosság illegális titkosszolgálati megfigyelése sem szűnt meg, pedig a terror elleni háborúnak rég vége.
Részletesebben Klaus Schwab, a világgazdasági fórum vezetője írja le a miérteket és hogyanokat a "Great Reset" c. könyvében, és annak folytatásában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!