Miért mennek ki külföldre a fiatal orvosok?

Gondolom fiatal vagy. 18-nál szerintem nem lehetsz több, eltaláltam?

Persze, elhiheted nekem, 17-18 évesen még mindenki nagyon elhivatott.

De nézzük csak a problémát szépen:

Tegyük fel, hogy egy teljesen átlagos család gyereke vagy. Szóval anyuci/apuci nem tudja a feneked alá rakni a lakást/kocsit/magánrendelőt.

Elmész orvosi egyetemre, mivel okos gyerek vagy, felvesznek államira. (Persze 12 millád amúgy sem lenne az egyetemre, szóval az egyetlen az esélyed az állami).

18 évesen elkezded, ugye jó esetben 6 éves. Közben, hiába vagy államis, iszonyat sok pénzt elköltesz a tankönyvekre és eszközökre. Ugyanis orvosi könyvet 10 ezer alatt nem kapsz, és bizony nem egy darab kell belőle az évek folyamán. Első évben kb. 80-100 ezer forint ment el tankönyvekre és eszközökre (köpeny pl.) úgy, hogy nem vettem meg mindent, és amit megvettem, az sem mind eredeti példány volt.

Másodévben is volt vagy 50 ezer forint, harmadévben szintén, mivel a fonendoszkóp önmagában 21 ezer körül van.

Közben ugye (mivel igen sok órája van az embernek, meg hát tanulni sem árt, ha nem 10 évig akar suliba járni) nem tud elmenni dolgozni. Az egyetlen bevétele (ha jól tanul persze) az ösztöndíj, ami azért valljuk be, nem egy kemény összeg. Én spec. az 5 egész feletti átlagomra (5 feletti átlag!!!) kapok 18 ezer forintot. Nem mondom, hogy rosszul jön, de hát ha ebből kellene élnem....

Szóval a másik bevételi forrás: a szülők.

Az egyetem persze nem egyszerű, előfordul, hogy egy-egy bulit le kell mondani a tanulás miatt. Nem mondom, hogy semmire nincs idő, de bizony sokat kell tanulni.

Aztán tegyük fel sikeresen elvégzed 6 év alatt, azaz 24 évesen kikerülsz az egyetemről. Reménykedsz benne, hogy legalább felvesznek olyan szakra rezidensnek, ami érdekel. Tegyük fel felvesznek. A kórházban persze veled csináltatják az összes olyan munkát, ami nem a te dolgod lenne, el kell vállalnod egy rakás ügyeletet, esetleg más helyen is dolgozni, hogy kapjál kb. 120 ezer forintot.

120 ezer forint nem is hangzik olyan szörnyűségesen, egészen addig, míg rá nem jössz, hogy bizony most már nem anyuciéktól kellene pénzt kérni. 60 elmegy az albérletre, a többiből gazdálkodhatsz. Kaja, alapvető kellékek, ruha stb. Félrerakni persze mondhatni egyetlen forintot se tudsz. Vszínűleg a barátnőd/barátod is hasonlóan "jól" keres, hiszen az orvosisok nagyrészt maguk között találnak párt (persze akadnak kivételek).

Szóval ott vagytok 24-25 évesen kevés fizetéssel, albérletben, kocsi nélkül. Hálapénzt nem kaptok, az megy a főorvos úrnak. De persze titeket csesztetnek alulról is, felülről is. A fölötted lévő azért, mert mondjuk minek csináltatod meg ezt meg azt a vizsgálatot, nincsen pénz rá, a beteg meg azért, hogy mi a francért nincs rá időd, meg miért nem küldöd el minden indokolatlan vizsgálatra, ha egyszer ő azt szeretné. Persze tisztelet az nulla, csoda ha egyáltalán észreveszik, hogy dr. van a névtábládon, és nem nővérke/beteghordó fiú vagy.

Nah és ugye azért ilyen életkorban eszébe jut az embernek, hogy hát lassan nem lenne rossz egy kis családot alapítani, gyereket vállalni. És mégis miből? Se lakás, se kocsi, se normális fizetés. Magatokat is alig bírjátok eltartani, nemhogy egy gyereket.

És akkor jössz rá, hogy baromira nem vagy mártír. Szép és jó, hogy hivatás, de attól még nem szeretnél lemondani a saját boldogságodról.

Attól, hogy az orvoslás egy hivatás, nem kell azt várni, hogy majd mindenről lemond az illető emiatt.

Ezt nem lehet elvárni senkitől.

Szóval fogod magad, és legalább annyi időre elhúzol külföldre, hogy megszedd magad egy kicsit.

Aztán vagy visszajössz, vagy rájössz, hogy sokkal jobb olyan helyen dolgozni, ahol megvannak az alapvető feltételek (nem neked kell kötszert vinni, hogy ellásd a beteget), ahol a betegek tisztelnek és normális fizetést kapsz a munkádért.

Külföldön se kell kevesebbet dolgozni, csak ott megbecsülik. Ennyi.

Félreértés ne essék, én imádom azt, amit tanulok, és sohasem lennék más! Ez érdekel, ezt szeretném csinálni.

De míg elsőben, tojáshéjjal a seggemen azt mondtam, hogy én márpedig itthon maradok, most a végéhez közeledve azt mondom, hogy külföldön is van beteg ember. Ha itt nem becsülnek meg, akkor kimegyek, legalább annyi időre, hogy el tudjak indulni az életben.

De ha pozitív irányban változna a helyzet, akkor nem mennék el. Nem várnék el külföldi fizetést, csak az itteni viszonyokhoz képest normálisat.

Hát figyelj, ha mártírkodni szeretnél, hajrá. Én nem tartalak vissza. Csak tudom, hogy én viszont nem biztos, hogy képes lennék a saját boldogságomról lemondani.

Egyébként meg pont azért nem jut semerre az eü, mert mindig lesznek olyan emberek, mint te. Mindig lesz olyan, aki itt marad akkor is, ha már egy fos az egész.

ha mindenki elmenne, és senki se maradna itt, akkor hidd el, változtatnának vmit. De így minek, ha mindig lesz olyan hülye, aki megcsinálja?

Majd ha családod lesz, megérted, miért "nem éri meg mártírnak lenni". Mit érsz el vele? Azt hiszed, valaki is hálás lesz neked bármiért is? A munkahelyed hálás lesz neked, mert segítesz embereken? Az emberek hálásak lesznek érte? Ha bemész a boltba és azt mondod, hogy te orvos vagy és havi 120ért dolgozol, mint a hülye, elment az életedből tanulásra 9 év, és nem kérsz többet, majd ingyen adnak neked kenyeret?

Szép a hivatás, gyönyörű dolog, csak ha majd azon kell gondolkoznod, miből élsz meg, megváltozik a szemléleted. Nem orvos vagyok, bár szerettem volna az lenni, csak egy lusta szar voltam világ életemben, csak azt tanultam meg, ami érdekelt. Ma már felnőttként csak azt látom az orvosban, hogy külföldön jól keres, tisztelik, elismerik.