Infarktusom lehetett?

9 évvel ezelőtt részt vettem egy kemény túrán, 0 állóképességgel. Én voltam a h.ülye, tudom, de részt vett rajta az a fiú is, aki akkoriban tetszett nekem, én meg mentem utána, mint a vakló. Akkor voltam 29 éves, tehát fiatal.

Nem voltam túlsúlyos, de még tesiből is mindig fel voltam mentve 18 éves koromig, és utána se mozogtam, szóval semmi állóképességem nem volt.

Olyan hegyi terepet vállaltam be (a szerelemért 😊), hogy ma már, 9 évvel később, még a nyakam is elfárad, ha felnézek, nemhogy én felmenjek oda... (és még össze se jöttünk végül...)

A tempó is gyilkos volt számomra, a csapat úgy ment, mint akit hajtanak. Gyakorlott terepezők voltak, hátizsákkal, mindennel. A végén az enyémet is vitte valaki, mert én már magamat se tudtam vinni, a legvégén kullogtam, sokszor 1 km-nyire is lemaradva mindenkitől.

Amikor végre vége lett, lejöttünk, a csapat tömegközlekedéssel ment vissza a városba. A villamoson én olyan rosszul lettem, mint még soha.

Erősen szorított a szívem, pillanatokra elsötétült a világ, de nem ájultam el, hanem mintha lehúznák a redőnyt, és azon átszűrődik a fény, tehát hol sötétebben láttam a villamos utazóközönségét, hol normális világosban. Eközben erőteljesen fulladtam, izzadtam, a szívemet fogtam, mert nem engedte el az erős szorítás. A fülem hirtelen bedugult, mintha víz alatt lennék. Szóltam, hogy rosszul vagyok, de meg sem hallották, valószínűleg nagyon halk lehettem.

Soha nem voltam még így, se előtte, se utána!

Valahogy levánszorogtam a villamosról és bevánszorogtam a helyi ügyeletre (mert egy szombati nap volt, sose felejtem el). Sajnos nem a sürgősségire, de azért nem oda, mert az ügyelet volt közelebb.

Gyöngyöző homlokkal, fulladva behívtak, csináltak EKG-t, ami negatív lett! Ezért hazaküldtek, hogy biztos pánikroham, aludjam ki magam! Hiába mondtam, hogy nem vagyok pánikos, se előtte, se utána nem volt ilyen bajom, viszont most extra fizikai megterhelés ért, az orvos hajthatatlan volt. Ezért nem tudtam mit csinálni, hazamentem. A sürgősségire azért nem mentem, mert azt gondoltam, hogy az ügyelet véleménye után onnan már biztos, hogy elküldenek.

Egy idő után magától oldódott a szorítás, nem vettem be semmit. Utána visszatértem a megszokott életemhez, szerencsésen túléltem.

Viszont azóta a legkisebb megterhelésre is fulladok. Már az első emeletnél meg kell állni pihenni, rosszabb napjaimon az utcán padtól padig közlekedek. Előtte ilyen nem volt. 9 éve így élek.

Ezért gondolkoztam el azon, hogy nem lehetett az, ott, akkor mégis egy enyhe, lábon kihordott infarktus? Azóta sok olyat olvastam, hogy pont az ügyeleteken lévő EKG gépek nem tudják kimutatni az enyhe, zajló infarktust, de még a nem enyhét se, és volt, aki a padon, az ügyelet előtt halt meg emiatt, mikor elküldték.

Nekem szerencsém volt, de érezhetően van visszamaradás. Infarktus volt az ott, akkor? Ki állapítja ezt meg nekem, ennyi év után?