Megtehetem, h nem engedem be az orvost?
Ez alapján innentől bármikor számítani lehet/kell rá, h becsenget a háziorvos? Megtehetem, h nem engedem be, illetve nem engedem oltatni a 90+ éves, többszörösen krónikus beteg nagyszüleimet?
(Mindketten tiszta tudatúak, gondnokság alatt nem állnak, csak nehezen mozognak, én az inzulinokat adom be, illetve a gyógyszereket dobozolom ki nekik.
Egyik gyerekük (aki velük él) szintén oltatlan, 60+ éves, ellenzi az oltást, de nem akar belefolyni, a külön lakó testvére szintén 60+ éves, oltott, de egészséges, semmilyen betegsége nincs, amióta van vakcina, erőlteti az oltást.
Szűk környezetünkben eddig egyetlen személyes ismerősünk halt meg COVIDban, oltást követően viszont eddig nyolcan. Nem akarom kockáztatni az életüket.
Nem értem neked mi közöd hozzá?
Ha akarják, nem ellenkezhetsz velük hiába félted őket.
Nem teheted meg szerintem sőt előtte illene megkérdezni erről őket, hogy mit gondolnak erről..
Józanok és tisztatudatúak ahogy írod így képesek döntést hozni nélküled is.
#3 elutasítják, eddig hallani sem akartak róla, az oltott gyerekük nagyon erőszakos, megpróbálja rábeszélni őket. Félek, h egyszer sikerül.
A háziorvosunk nagyon normális, de a nagyszülők egy régi dolog miatt haragszanak rá, egyébként a doktornő sem az a Tank Aranka alkat, szerintem ő nem fogja erőltetni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!