Mikor kell(ene) először leadni orvosi papírt több hónap távollét után a munkahelyen?
Egy kollegám március óta tehát 3 hónapja nincs benn, állítólag beteg. A betegség folyamatos, egy napra nem jött be a 3 hónap alatt és nem is tudni mikor jön.
Ami viszont biztos: egy darab papírt a cég ezzel kapcsolatban még nem látott. Volt több telefon, hogy beteg és majd jön amikor jön. Csak telefonon, és ennyi. Orvosi papírt még nem mutatott be.
Ez így szabályos?
Csak azért mert amikor én 1 hónap TP-voltam, tőlem már az első héten kérték a papírt, hogy az orvos felvett tp-re. Aztán amikor vége lett akkor is vittem, hogy lezárult a betegség.
Ez meg 3 hónapja otthon ül, és pár telefonon kívül még semmit se mutatott be. Orvosi papír zéró.
????
Ez a dolog a kölcsönösség elvén működik, nincs rá jogszabály. Vagyis a kolléga ha beteg, azt ildomos közölnie a munkáltatójával, hogy mi baja van, miért van otthon, meddig ne számítson rá, hogy a bérszámfejtésnél ne legyen az, hogy igazolatlanul hiányzik. A táppénzes papírt semmilyen alapon nem követelhetik, de a keresőképesség 1. napján érdemes azt átadni a munkáltatónak.
Esetleg a mai, modern világban a munkáltató megkérheti, hogy ha nem esik nehezére, fényképezze már le a táppénzes papírt, és küldje el neki, hogy utána ne legyen kínlódás belőle, ha esetleg mégsem táppénzen van, de a bért megkapta.
Egyébként ellenőrzés céljából a munkáltató jogosult utánajárni EÜ szerveknél, hogy az illető valóban táppénzen van-e.
" A táppénzes papírt semmilyen alapon nem követelhetik, de a keresőképesség 1. napján érdemes azt átadni a munkáltatónak."
nekem azt mondták a betegségem 1. hetében hogy vagy beküldöm a papírt vagy ki vagyok rúgva.
" és küldje el neki, hogy utána ne legyen kínlódás belőle, ha esetleg mégsem táppénzen van, de a bért megkapta."
És ez meg a másik ha ez a tróger megjelenik majd hónapok múlva és kiderül hogy semmiféle orvosi papírja nincs nem is volt tp-n egy napot se csak behazudta.... akkor mi van?
", plusz akar postán is elkuldhette a cégnek, amit nem fognak neked bemutatni."
Halkan jelzem: ÉN gyűjtöm ezen papírokat. Én személyesen. Noha nem vagyok bérszámfejtő de NÁLAM kell leadni.
És nálam semmi sincs.
"miért nem tudja leadni,"
Mert nincs is semmi baja, egy építkezésen melózik feketén és itt azt kamuzza hogy beteg. Így innen is kap pénzt és onnan is.
felmondhatott volna hogy mehessen oda de hülye lett volna, mert akkor semmi pénzt nem kapna innen. így meg kap.
"Ha tényleg te gyűjtenéd, akkor tudnád mi a menete."
Na akkor világosíts már fel! 8 éve ezt (ezt is) csinálom. Na mi a menete?
" :D ha arra vagy kíváncsi, mit lehet ilyenkor tenni, vagy mi a legrosszabb, ami történhet egy munkavállalóval ilyenkor"
Hogy ezzel a munkavállalóval mi fog történni azt hajszálpontosan tudom. Ami eddig. A nagy semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!