Miért mindig a dohányos a hibás az életért?
Figyelt kérdés
Míg a világban annyira eldurvult a helyzet, hogy (hála az EU-nak) egy kanál vízben megfojtják a dohányosokat, azért vannak más dolgok is, amik rákot okoznak, és mérgezőek.
Ezelőtt megvoltak úgyis a párok, hogy dohányos és nem dohányos, mégis kibírták egymást. Mára már kővel is megdobálnák azokat, akik az utcán dohányoznak. Bennszülött felszólítással.
Össze etetnek velünk már mindenféle tartósítószeres, vegyszeres, édesítőszeres ételeket, de mindig a dohányosra húzzák a lepedőt. Azok a kaják nem okoznak rákot, vagy a gyárkémények, csak a cigaretta.
2014. febr. 24. 20:11
1/2 anonim válasza:
Kit érdekel? Ez a világ legaddiktívebb kábítószere. A heroin elvonásánál komoly testi tünetek jelennek meg, ennek ellenére bizonyos kutatások szerint a nikotintól 13x nehezebb tartósan megválni, mint a diacetil-morfintól, és mivel utóbbit is próbáltam már, ezt reálisnak tartom, ugyanis eszem ágában nem lenne használni, végképp nem konstans módon, elkerülve az élvezetnél 3-5x nagyobb, közel 5 napos kínt, amit az elvonása okoz. A dohányzásra igazából szocializálódtam, és szeretem csinálni. Akkor gondolom, aki barátom dohányzik, és emellett mondogatja, hogy le kéne szokni, az megtehetné, de ezek szerint a társadalom reakciója okozza náluk ezeket a következtetéseket, melyeket aztán nem foganatosítanak :)
2/2 A kérdező kommentje:
Köszönöm.
2014. febr. 25. 01:26
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!