Felétek menő a cigi, vagy már inkább gáz?
Figyelt kérdés
Régebben még gimi elsőben (úgy 6-8évvel ezelőtt) menőnek számított aki kijárkált cigizni, ott gyűlt össze a jó társaság, és talán a csajoknak is az jött be, ha ott találkoztunk.. aztán most már nagyon gáznak számít, aki dohányzik, az sokkal inkább hülye, mint menő, és egyre több nőtől hallom, hogy inkább szánalmas, mint "stílusos". az értelmesebbje le is tette a cigit, néhányan kinlódnak még vele, de ők számítanak most gáznak.
felétek is így van, vagy csak én kerültem olyan társaságba, ahol a sportos-izmos egészséges emberek tetszenek a többi embernek?:D nem tudom, hogy gimi elsőben azért még divatos-e a cigizés, és csak egyetemen számít cikinek, vagy minden változott azóta. és már gimiben sem úgy megy, mint régen?
2013. febr. 11. 10:13
1/18 anonim válasza:
Ahogy elnézem Pesten a suliban végző gyerekeket, még menő.
2/18 anonim válasza:
X éve az én volt szakközepes sulimba is „menőnek” számított csak úgy lejmolták egymás egyfolytában. Persze ez az úgymond „menő” kiváltság is csak egy bizonyos rétegnek volt az, de szerencsére a többség ellentétes véleményen volt ezzel szemben. Engem speciel irritál amikor látom hogy egy fiatal X évesnek lóg a szájában a cigi.
3/18 anonim válasza:
Gáz, de akkor nagyon az lesz, ha rászoksz. Rettentően nehéz leszokni. Nagyon káros, veszélyes és nagyon drága.
5/18 anonim válasza:
semleges. aki akarja szívja, aki nem nem.
6/18 anonim válasza:
Ősszel töltöttem a tanítási gyakorlatomat 2 különböző gimnáziumban. A gyerekek ugyanúgy kilógtak suttyomban cigizni, ahogy mi tettük 8-10 éve. Tehát azt mondanám, hogy a serdülő korosztály körében még mindig van egyfajta "szimbolikája" a bagózásnak (vagányság, lazaság, felnőtteket utánzó attitűd). Vicces volt, amikor kimentem az udvarra és bár kistanár voltam, dugdosták az égő cigit a hátuk mögé a tanulók:D Egyébként felnőtt, főleg értelmiségi körökben egyre cikibb a cigizés. Magam is dohányzom, de amikor Londonban jártam 1-2 éve, ott éreztem először, hogy gáz. Azóta utcán nem is nagyon gyújtok már rá, csak otthon az udvaron.
7/18 anonim válasza:
nem hiszem, hogy bárki is menőségből dohányozna...
8/18 anonim válasza:
Nálunk anno gimnáziumban az osztályom fele cigizett a végére, egyetemen most elég kevesen, szerintem maximum 25%-a.
9/18 anonim válasza:
nálunk égő.. ha érted mire gondolok ;)
10/18 anonim válasza:
Nálunk menő, főleg a lányok körében. A menőbb csajok mind cigiznek, kifejezetten cigi-ellenes lány nincs az osztályban. A fiúk nem annyira bagóznak, 9ből csak kettő. De gáznak ők sem találják, kivéve az "anyapicifia" srácokat(kb. 3 ember). Nálunk érettségi előtt egy évvel még mindig státusszimbólum. 17l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!