Kezdőoldal » Egészség » Dohányzás » Jónak tartjátok a koncepciót?...

Jónak tartjátok a koncepciót? Ti bemennétek kiskorúaknak dohányboltba?

Figyelt kérdés

A koncepció, hogy a dohánytermékeket (és szeszesitalokat) árusító üzletek számát korlátozzák, hogy könnyebben ellenőrizhetőek legyenek a szabályok betartásával kapcsolatban. Azt sosem értettem viszont, hogyha az állam azt szeretné, hogy minél kevesebb 18. életévét nem töltött, korlátozottan cselekvőképes (fiatalkorú, 14-18 közötti) vagy cselekvőképtelen (kiskorú, 14 év alatti) jusson dohánytermékhez és ennek érdekében megkövetelik a Nemzeti Dohányboltok ablaküvegének elsötétítését, akkor miért kell egy olyan táblát kihelyezni, ami több 100 méterről jól látható mindenki számára.


A másik, amit soha nem értettem, hogy miért gondolják azt, hogy a tinédzsereknél úgy működik a lemorzsolódás, hogy ma betöltöttem a 18-at, holnaptól addig nem állnak szóba barátaikkal, barátnőikkel, míg ők nem lesznek nagykorúak.


Bevallom őszintén, hogy magam is 17 évesen (’98-ban) szoktam rá a barátaim hatására. Igaz, hogy mihelyst kiderült, hogy várandós vagyok, azonnal letettem a cigit, ahogy a szoptatási idő alatt sem dohányoztam. Lényegében 2012 késő tavasza és 2020 kora ősze között egyáltalán nem, utána viszont hébe-hóba rágyújtottam, majd igazán akkor szoktam csak vissza, amikor visszamentem tavaly nyáron dolgozni.


Elismerem, hogy volt már arra példa, hogy megkértek 18 év alattiak, hogy menjek be nekik a dohányboltba. Volt, amikor bementem, de volt olyan is, amikor nem.


Szerintetek az teszi jól, aki bemegy 16-17 éves gyerekeknek cigiért a dohányboltba vagy az, aki állandóan elutasítja a kérésüket?


A szavazásnál az lenne a kérésem, hogy a leadott szavazatot indokoljátok már írásban, mert talán így jobban mérlegelhető a dolog.



Kiegészítés:

Kiskorúak! Titeket mindig kiszolgálnak a dohányboltba? Elvétve elkérik tőletek a személyit? Többnyire hogy juttok cigihez?



2023. júl. 22. 08:20
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:
100%
Ha valakinek az "felhívás a keringőre", hogy meglátja valahol leírva a dohány szót, annak igencsak szakember segítségére van szüksége. Az emberek többségének ez egy ugyanolyan információ, mint hentes vagy élelmiszerüzlet.
2023. júl. 22. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 anonim ***** válasza:
46%

#21

A minden ellen lázadó és egy kíváncsi tiniknek az lehet. Egy érettebben gondolkodó tininek és egy felnőttnek nem.

2023. júl. 22. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 anonim ***** válasza:
83%

Barbados07

"A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt honlapján ott van az összes bolt. A Google-ben szintén"


Vagyis hírdetik. Neten. Pont ahogy mondtam.

2023. júl. 22. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 anonim ***** válasza:
100%

"A minden ellen lázadó és egy kíváncsi tiniknek az lehet."

Nekik meg pont hiába az, ha egyszer nem szolgálják ki (attól eltekintve, hogy nyilván előfordulnak, akik fittyet hánynak a szabályokra).

2023. júl. 22. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 anonim ***** válasza:
100%

"Csak itt szerintem nem mindegy, hogy mindenki által megvehető dolgokat reklámoznak vagy olyan termék megvásárlására vonatkozik a reklám, amelynek az egészségügyi hatása kockázatos, ill. bizonyos életkor alatti fiatalok rászokását akarják elkerülni vagy megnehezíteni (lehetőleg ellehetetleníteni)."


Ez a mai világban kb. mindenre ráfogható lehetne, pl a gyorskajára mint McDonalds, Burger King, KFC, vagy szimpla élelmiszerek amikről mind mind tudjuk hogy mennyi cukrot meg tartósítószert meg minden nyavaját tartalmaz amitől cukorbetegek leszünk meg elhízottak és ugyanúgy rá lehet szokni, kávé, energia ital, csoki, kóla, chipsek stb. Ezeket viszont minden korosztály megveheti mégis hosszútávú fogyasztásuk káros az egészségünkre.


Persze persze nem cigi meg nem is alkohol, de ugyanúgy problémák amik hatással vannak az egészségünkre, és ha valamit na ezt aztán tényleg méteres táblakon hírdetik,nem számít mennyire probáljuk a gyerekkel megetetni a répát, márpedig főleg a fiatalok azok akik ilyeneket rendszeresen és nagy mennyiségben fogyasztanak.(csak hogy én is úgy kötekedjek mint te :P)

2023. júl. 22. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 anonim ***** válasza:
Kiskorut kiszolgalni buntetojogba utkozo. Nem tudom, mennyire tartja vissza az eladokat, szerintem epp eleg hatasos. Azt pedig, hogy ne tudjon cigarettahoz jutni kiskoru, Eszak-Korea modszerekkel lehetne megakadalyozni, mindenki tudja, hogy igy is megoldjak. De megis szamit, mennyire konnyen.
2023. júl. 24. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 A kérdező kommentje:
Nem büntetőjogi, hanem fogyasztói jogba ütközik. A kettő nem összekeverendő. Egyébként már az én fiatalkoromban ('90-es évek közepe) is 18. életév betöltéséhez volt kötve a dohánytermékhez és a szeszes italhoz való hozzájutás, mégis a boltok több mint 95%-a nem tartotta be. Ezért is szigorították a dolgot.
2023. júl. 24. 14:12
 28/34 anonim ***** válasza:
100%

A dohányboltoknak nem az volt a valós célja, hogy a fiatalkorúak védve legyenek.

Anyagi okai vannak kb. csak.

2023. júl. 24. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 anonim ***** válasza:
100%
Én már leszoktam a cigiről, de előtte 24 évig szívtam, napi 1,5-2 doboz... Mikor én rászoktam (14 évesen!!) még nem volt semmi szabály erre, kiskorúként is vehettem cigit. Óriási küzdelem volt végül letennni, és azóta is azt kívánom, hgy bár az én fiatalkoromban lett volna ilyen szigorú szabályozás mint most van. Lehet hogy rászoktam volna akkor is, de az is lehet hogy nem... Úgyhogy nem, én sosem vettem és nem mis fogok kiskorúaknak dohányterméket vásárolni, teljes mértékben az ő érdekükben...
2023. júl. 25. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 A kérdező kommentje:
Nem tudom, hogy miért írod #29 azt, hogy nem volt szabály. Apai nagyszüleim üzemeltettek boltot a '60 évestől egészen kb. az ezredfordulóig. A nagyapám is mondta, hogy már akkor akkor is megvolt, hogy dohányterméket és alkoholt kizárólag 18 év feletti vásárolhat, de senki nem ellenőrizte ennek betartását egészen a rendszerváltásig.
2023. júl. 25. 14:50
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!