Jónak tartjátok a koncepciót? Ti bemennétek kiskorúaknak dohányboltba?
A koncepció, hogy a dohánytermékeket (és szeszesitalokat) árusító üzletek számát korlátozzák, hogy könnyebben ellenőrizhetőek legyenek a szabályok betartásával kapcsolatban. Azt sosem értettem viszont, hogyha az állam azt szeretné, hogy minél kevesebb 18. életévét nem töltött, korlátozottan cselekvőképes (fiatalkorú, 14-18 közötti) vagy cselekvőképtelen (kiskorú, 14 év alatti) jusson dohánytermékhez és ennek érdekében megkövetelik a Nemzeti Dohányboltok ablaküvegének elsötétítését, akkor miért kell egy olyan táblát kihelyezni, ami több 100 méterről jól látható mindenki számára.
A másik, amit soha nem értettem, hogy miért gondolják azt, hogy a tinédzsereknél úgy működik a lemorzsolódás, hogy ma betöltöttem a 18-at, holnaptól addig nem állnak szóba barátaikkal, barátnőikkel, míg ők nem lesznek nagykorúak.
Bevallom őszintén, hogy magam is 17 évesen (’98-ban) szoktam rá a barátaim hatására. Igaz, hogy mihelyst kiderült, hogy várandós vagyok, azonnal letettem a cigit, ahogy a szoptatási idő alatt sem dohányoztam. Lényegében 2012 késő tavasza és 2020 kora ősze között egyáltalán nem, utána viszont hébe-hóba rágyújtottam, majd igazán akkor szoktam csak vissza, amikor visszamentem tavaly nyáron dolgozni.
Elismerem, hogy volt már arra példa, hogy megkértek 18 év alattiak, hogy menjek be nekik a dohányboltba. Volt, amikor bementem, de volt olyan is, amikor nem.
Szerintetek az teszi jól, aki bemegy 16-17 éves gyerekeknek cigiért a dohányboltba vagy az, aki állandóan elutasítja a kérésüket?
A szavazásnál az lenne a kérésem, hogy a leadott szavazatot indokoljátok már írásban, mert talán így jobban mérlegelhető a dolog.
Kiegészítés:
Kiskorúak! Titeket mindig kiszolgálnak a dohányboltba? Elvétve elkérik tőletek a személyit? Többnyire hogy juttok cigihez?
Én az utolsóra szavaztam egyébként, tőlem már az ajtón belépve köszönés helyett személyit kérnek csupán az ott tartozkodásért. Vagy én lakok jó lelkiismeretes szabálykövető helyen vagy túl fiatalnak nézek ki :D
Én nem kockáztattam sose, amíg nem lettem nagykorú nem léptem be dohányboltba, még ha megkértek rá se. És utána is csak olyan közeli barátoknak vettem akik nagykorúak voltak de akkor éppen nem tudtak bemenni.
2-es voltam
#1-2
A kérdező azon felvetésével egyet értek, hogyha már azért vezetik be a Nemzeti Dohányboltokat, hogy a kiskorúak ne juthassanak olyan egyszerűen dohánytermékhez, ill. azért követelik meg az ajtó- és ablaküvegek elsötétítését, hogy a kiskorúak be se láthassanak, akkor minek a tábla!
#1
Gondold végig, hogy Magyarországon 3155 település van. Ebből nagyjából 100 turisztikailag nagy számban látogatott. A magyarországi települések többségén a potenciális vásárlókat a 18. életévüket be nem töltött kiskorúak adják, így feleslegesen véded a tábla létjogosultságát.
#Ypszilon1980
Akkor neked még nem volt gyereked. Minél inkább tiltod, annál inkább dohányozni fog. Első sorban 18 év feletti haverok fogják majd megvenni neki (és persze magának) és csak "végszükség" esetén fordul majd idegenekhez.
Egy többszörös édesapa szavai a fentiek, akinek a legidősebb gyerekei már 20+ életkorúak.
#Kérdező
A táblás felvetéseddel teljesen egyetértek. Abszurdnak tartom. A szavazás egyes válaszlehetőségével - családi érintettség és tapasztalat okán - nem tudok egyetérteni.
Az 1. választ jelöltem meg, de nálam is az a helyzet, hogy nem mindig megyek be nekik. Ha magamnak éppen dohányterméket akarok vásárolni, akkor egyúttal nekik is megveszem. Egyébként nemigazán szoktam bemenni.
A nemzeti dohányboltok előtt is voltak dohányboltok, élelmiszerboltok, benzinkutak, kocsmák... ahol árultak cigarettát. Ha fiatalabbnak látszottál a kelleténél, ugyanúgy igazolnod kellett az életkorod, mint ma. A tinik akkor is nagykorúakkal vetették meg a cigit, piát, mint ma.
A sötétített üvegkalitka, meg a be se mehetsz 18-alatt, szerintem csak növeli a fiatalok dohányzás iránti kíváncsiságát. Különlegessé, titokzatossá teszi.
#8
El kell szomorítsalak! Van azaz életkor, amikor egy tini nem fog tőled ehhez engedélyt kérni. Én tini vagyok, a sport miatt kizárt, hogy rágyújtsak, de több osztálytársam szívja a cigit és vannak köztük olyanok is, akiknek elvileg tiltja a szülő, vagy úgy gondolja, hogy nincs rá alkalma, hogy cigizzen.
17 éves focista, aki nem dohányzik.
"A kérdező azon felvetésével egyet értek, hogyha már azért vezetik be a Nemzeti Dohányboltokat, hogy a kiskorúak ne juthassanak olyan egyszerűen dohánytermékhez, ill. azért követelik meg az ajtó- és ablaküvegek elsötétítését, hogy a kiskorúak be se láthassanak, akkor minek a tábla!"
Mert a nagykorúak közül sem csak törzsvevők léteznek. A vevőnek és az eladónak is érdeke, hogy ha valaki vásárolni akar egy dohányboltban, akkor a lehető legkönnyebben megtalálja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!