Aids-fertőzött barátunk jelent-e közvetlen veszélyt ránk nézve, teljesen "normális", álltalános napi kapcsolat fenntartása közepett?
Barátom nemrég elárulta, fertőzött, de megígértette velem, nem mondom el a kedvesemnek....sem. Átjár hozzánk, fröccsözni, sörözni, főzünkfinomakat, alkalmanként itt is alszik, ha nagyon ránk esteledik.A minap együtt söröztünk hármasban egy koncerten, a párom söre túl hideg volt, az övé túl meleg, így cseréltek. Mivel ígéretet tettem, nem beszélek a betegségéről a kedvesemnek, csak csöndben háborodtam fel, hogy lehet ilyen felelőtlen - jól tudom, nyál útján nem terjed a betegség - de úgy gondolom, jobban is vigyázhatna, ill. figyelmesebb is lehetne, elvégre - egyelőre- halálos vírust hordoz! Most halt meg az édesanyja, egy éve az apja, szüksége van ránk, de ettől függetlenül sem szeretném magára hagyni, de a tegnap esti eset után rádöbbentem, semmit sem tudunk erről a betegségről, pontosabban, mire kell vigyázzunk, kell-e egyáltalán vigyázzunk valamire, hiszen sexuális viszonyban nem állunk, ő ugyanakkor meleg, váltogatja a partnereit stb. és egyáltalán, úgy érzem, az lenne tisztességes, ha a kedvesem is tudna erről az egészről, elvégre ő is jó barátja az illetőnek!
Köszönöm a véleményeket!
A párodnak is joga van tudnia róla, hogy ő is oda tudjon figyelni. Ha igaz barátok vagytok, akkor ezt mind a ketten jól tudjátok kezelni, neki sem szabad megsértődnie, ha ti is óvatosabbak vagytok (ld. pohárcsere).
Úgyhogy ezt beszéld meg vele, és talán az lenne a legjobb, ha a párodnak ő mondaná el őszintén. Ilyen fontos dolgot a saját párod elől nem szabad eltitkolni, mert ha kiderül, soha többet nem fog benned megbízni. Ez rá is tartozik, hiszen beengedi az életébe, a házába, úgyhogy nagyon is köze van hozzá.
Kérd meg a barátod, hogy tanulmányozza az új medicinát, akkor megnyugszik, hogy ilyen betegség nincs, ez csak egy tünetcsoport, amit újabb és újabb konfliktus hatására szenved el (nemi konfliktus helyreállító szakasza - peches időben lévő diagnózis - szeparációs konfliktus: "nem érintkezhetek kedvemre az emberekkel" - halálfélelem: tüdő). Ha nem hozták volna rá a frászt, és a helyreállítási szakasz után újra készíttet egy tesztet, az negatív lesz. Ne hagyd, hogy a konfliktussorozat, amiket a diagnózis okozott kikészítse a barátodat. Értse meg, hogy mi történik vele, fogja meg a negatív eredményét, mint annyian mások, és úgy fröccsöztök, ahogy akartok! Jó egészséget! Sajnos konkrétan erről nem találtam videót, de ezeket érdemes meghallgatni, hogy megértsétek a biologikus folyamatokat.
http://www.youtube.com/watch?v=d7SkJKoyIqw
Ajánlom mindenki figyelmébe a videoklinikán Dr Szlávik anyagait.Inkább egy szakmabelitől kérdezél vagy nézd meg a videoit mint itt a sok baromságot olvasod.
A pasi jobban teszi a párodnak nem mondja el!Sőt ő már akkor vétett amikor neked el mondta!! Ugyan is még a család tagnak sem!!!semmit!!
És ezt a tapasztalatok utján még az orvos és a nővérek is ajálják!!
Hiszen ha valaki tudja az már baj mert előfordulht hátrányos különböztetés ami a betegnek nem tesz jót.
Én azt mondom kár agodni a fertőzött pasi biztos jol van jobban is lesz és hidd el túl fog élni mindenkit persze ha be tartja a szabályokat.( kötelező kontrol,ha gyogyszert szed akkor annak be tartása)
Felháborító, hogy a barátod, és ilyen szánalmasan hiányosak az ismereteid a betegséggel kapcsolatban. Netet használsz, sztem. vannak jól használható oldalak informálódás céljából, és ha valóban a barátod megérdemli, hogy többet tudj a betegségéről.
És ha igazán a barátod, akkor nem tesz ki sem téged, sem a párod a megfertőződés veszélyének.
Egyébként a HÍV vírus szabadlevegőn pár mp.-en belül elpusztul!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A sör csere-bere, kézfogás, közös evőeszköz, stb. nem fertőz.
Ja és a Hepatitisek bizonyos fajtái sokkal fertőzékenyebbek, és ugyanúgy halálosak, csak nincsenek így a köztudatban
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!