(Szerintetek) Jogos/normális ez a viselkedés?

Elnézést, kicsit hosszú lesz:

Épp ma sikerült elég rendesen összeveszni édesapámmal.

(Háttérinfó: szüleim még 6-7 éves koromban elváltak, apám alkoholista, nem mondhatnám, hogy működött volna a dolog. Sok olyat láttam, amit egy ennyi idős gyereknek nem kellett volna). Ettől függetlenül én mindig is nagyon szerettem, és jól kijöttem vele. Elég sokáig minden hétvégén nála aludtam, kb. 14-15 éves koromig, aztán középiskola alatt ez már nem volt jellemző. Viszont továbbra is szinte minden hétvégén találkoztunk, amikor meglátogattam a keresztanyámat és nagymamámat. A viszonyunk azonban már nem volt olyan "szorosnak" mondható apummal, nem is az, hogy elhidegültünk, de valahogy megváltozott, egyetem alatt pedig még inkább.

Ezen a nyáron kiutaztam Amerikába, a párom ugyanis amerikai, és augusztusban össze is házasodtunk. Azonban kiderült, hogy a zöldkártya-folyamat korántsem olyan problémamentes, mint mi azt az elején gondoltuk párommal, így sajnos a tervezett augusztus végi hazamenetel helyett még fogalmam sincs, mikor jutok haza.

Ma végre sikerült skypeolnom apummal, és mamámékkal egy hét után. Erre sikerült jól összevesznünk (természetesen megint részeg volt, ilyenkor egyszerűen nem lehet kijönni vele) azon, hogy miért nem tudok most hazamenni. Elmagyaráztam neki legalább tízszer, kedvesen, normálisan, türelmesen, hogy miért, mire kell még várnom, stb. De ő csak hajtogatta a kérdéseit, szó szerint elküldött a p*csába, leidiótázott, majd közölte hogy aki hülye, az haljon meg, további válogatott kellemes sértésekkel együtt. Ezek után pedig vérig sértve elviharzott (mindezt skypeon). Namármost értem én, hogy hiányzok neki(?), és tényleg rossz, hogy nem mehetek most haza, de ez nem az én hibám, és úgy érzem abszolút nem érdemeltem meg ezt a kirohanást. Oké, nehezen viseli, hogy messze vagyok, férjhez mentem, stb. de ez nem állapot, ogy iszik, és amikor végre tudunk beszélni, kapom a folyamatos b**szogatást. Szerintetek mi lehetne erre a megoldás?

23/N