Mellkasi fájdalom, reflux?
A refluxra nagyon sok esetben a mellcsont mögötti igen erös, szúró, éles fájdalom jellemzö.
Egyébként nekem a gyógyszerek nem értek semmit, csak mellékhatásokat okoztak, amióta az étrendre figyelek, meg arra, hogy ne egyek egyszerre sokat, gyakorlatilag megszünt minden panaszom
#4
Éjszaka jött rám. Nem is tudtam meghatározni, hogy a mellkasom vagy a hátam fáj. A levegővétel volt fájdalmas. Semmilyen pozícióban nem enyhült. Először a vállakba, utána végig a karjaimban éreztem hogy sugárzik a fájdalom. Aztán végül az alsó állkapcsomba is. Másfél két óra volt kb az egész. Ráadásul teljesen egyedül voltam otthon. Azért nem hívtam mentőt magamra, mert valahogy azt éreztem, hogy megfázott a hátam. Nyár volt, nyitott ablaknál aludtam. Azt hittem, hogy kimelegedtem és a hűvös levegő miatt történt. Aztán egyszer megismétlődött, de sok idő telt el közte. Mivel először elmúlt és nem volt semmi probléma utána, úgy voltam vele, hogy lehet valami pánikroham féle, ezért próbáltam lenyugtatni magam, hogy ne pánikoljak. Úgyhogy lement ez a másfél két óra és megint rendben voltam.
Aztán pár napja este volt megint. Na, ez nem akart elmúlni. Reggelig fetrengtem, aztán úgy voltam vele, hogy lehet bemegyek ügyeletre. Végül sikerült egy kicsit bealudni és enyhült. Akkor kezdtem el olvasgatni, aztán fogalmam sincs hogy akadtam rá erre a reflux témára. Akkor döbbentem meg, hogy mennyire jól leírták. Ráadásul előző nap körömpörköltet főztem és szerintem nagyon bekajáltam. Megittam elég sok kólát is. Az elmúlt hónapokban elég gyakran éreztem, hogy sok a gyomorsavam. Azt hozzáteszem, hogy hosszú ideje nicorette tablettát használtam cigi helyett. Valahogy az volt az érzésem, hogy az okozza a savat. Így ezt egy ideje letettem.
Van pár dolog, ami tudom hogy problémás, ezért elkerülöm. Ez a zsíros, fűszeres kaja eddig nem volt gond.
Nekem biztos, hogy ez okozta. Azóta szigorúan reflux diétán vagyok. Nagyjából összeszedtem, hogy mi az amit érdemes fogyasztani. Ezt egy darabig muszáj lesz tartani.
Aztán odafigyeléssel lehet majd kicsit lazítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!