Kiújuló tüszős mandulagyulladás vagy csak nehezen múlik?
Múlthéten pénteken elmentem az orvoshoz, mert nagyon fájt a torkom. Azt mondta, hogy tiszta genny a mandulám, írt antibiotikumot, amit be is szedtem, 5 napig 2x1-et. Ma délután megint jobban fájt a torkom és belevilágítottam, még mindig tele van fehér pöttyel mindkét mandulám. Ilyen nehezen múlik vagy nem múlt el teljesen? Sajnos ez nálam visszatérő probléma, pedig már felnőtt vagyok, 30 éves nő. Suliban dolgozok és azóta van ez, pedig most nyári szünet van, nem tudom, hogy kaptam el megint. Ebben az évben már kb ötödjére van tüszős mandulagyulladásom, de tavaly is volt legalább ennyiszer. Most teljesen bevagyok pánikolva, mert
ugye csak szerdán lesz legközelebb orvos, meg kéredzkedhetek a munkahelyről ha vissza kell menni.
9
Én írtam az 5-öst és a 8-ast.
"Ebben az évben már kb ötödjére van tüszős mandulagyulladásom, de tavaly is volt legalább ennyiszer."
Nekem konkrétan megmondta a fül-orr-gégészem, hogy ki KELL venni a manduláimat. Mert én sem akartam kivetetni őket. És pontosan azt mondta, hogy a szívemre megy. Nekem egyébként távolról sem volt ennyire rossz a helyzet, mint nálad.
10
Igen,fogad az ügyelet is, én midig oda megyek vele.
"Neked miből volt másabb?"
Sokkal kevesebbszer volt tüszős mandulagyulladásom, mint neked.
"Leírnád, hogy milyen volt a műtét után, tényleg nagyon megvisel felnőttként?"
Nekem rossz volt, de hát mit lehet tenni? Kaptam fájdalomcsillapítót.
"Hány napig kellett kórházban lenned?"
Ez 25 éve volt, szóval akkor még nagyon más lehetett, mint most. Talán négy napig. (Egy előtte, egy a műtét és még kettő utána.)
17
Nem mész ezzel fül-orr-gégészhez? Pedig szerintem kéne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!