Létezik a koronavírus szerintetek ?
Két barátnőm is átesett rajta, egyik rokonom belehalt...
De persze, kitaláció! -.-
Idióták.
Kedves 20-as Válaszoló,
19-es vagyok. A helyzet az, hogy amit Te is küldtél, nem más mint egy jól szerkesztett szöveg, de nulla, azaz 0 bizonyítékot tartalmaz. Csak attól, hogy valaki összeollóz egy szöveget, csinál pár gyönyörű dőlt betűs, "idézet"-nek titulált részt, a végükre jobbra zártként szerkeszt oda egy nevet, az attól még ugyan annyit ér, mint az a szöveg, amit a kormány által készíttetett koronavirus.gov.hu (vagy mi) oldal mutat. Egyik sem tartalmaz bizonyítékot, csak leírja a saját álláspontjait és megosztja velünk.
Tudod mit? Én egyiket se hiszem el. Elhiszem inkább azt, hogy nővérem egészségügyben dolgozik, és látott COVID fertőzöttet. Elhiszem azt, hogy párommal nem találkozhattam már 3 hete, mert a nagyanyja igazoltan fertőzött, és ugyan olyan tüneteket produkál, mint bátyám tette hetekkel ezelőtt, vagy annak munkatársai. Hogy ez most COVID, vagy DIVOC, magasról teszek rá. Fertőző betegség nem?
Szóval a lényeg az, hogy nekem mutogathat bárki bármilyen szépen szerkesztett weboldalt kilométeres szövegekkel, az csak szöveg. Én azt hiszem el amit látok, a többit vagy remélem, vagy nem, vagy elfogadom, vagy nem.
Meg persze ott vannak még az összehasonlítási alapok, mint például az, hogy nem mindegy ki mondja és nem mindegy, hogyan tálalja. Például a saját családtagomnak előbb hiszek, mint egy random embernek, vagy ha az egyik információ kevésbé tűnik manipuláltnak, mint a másik, akkor az első lesz a hihetőbb.
Nyilván én sem láttam izolált mintát a vírusból, de Te vajon láttál/olvastál HIVATALOS publikációt arról, hogy nincs? Egyáltalán van jelentősége annak, ki adja ki azt a publikációt?
Van fent a neten több videó is, ami arról szól, hogy a világ egyik szegletében egy bájos csajszi arról beszél, hogy ő addig küzdött a hatóságokkal a saját országában, míg egy bizonyos informáciszabadsági törvény jogán kikényszerítette belőlük az "igazságot", ergo nincs izolálva a vírus. Csak azért, mert videó, máris hihető? Biztosan nem ismerünk hatás és nézettségvadász médiát, aki bármit és bárhogy képes manipulálni, hogy elérje a hatást, ugye?
Hogy mi az igazság, egyikünk sem tudja. Sok az álhír, sok a megtévesztés, a félinformáció és a hazugság. De mondd már meg nekem, akkor minden csak színjáték? A katonai jelenlét, a hulla-konvoj, a korházi helyzetek.... mindenki játékos ebben? A saját családom egyes tagjai is? Akkor valójában én is csak játszom egy szerepet? Meg Te is? Mindenki?
A válasz nemes egyszerűséggel igen. Mindegyikünk önnön érdeke szerint létezik, gondolkodik és cselekszik, csak van akinek más érdekei is a sajátja egy részét képezik.
Összességében tehát kijelenthetjük, hogy jobb, ha csak azt hiszed el, amit a saját szemeddel látsz, füleddel hallasz, kezeddel érintesz. Minden más a végtelenségig manipulálható, ahogy például mesélhetnénk a honfoglalást is a saját vagy az azelőtt itt élő népek szempontjából, ugye hogy más lenne a történet? :)
Arról pedig, hogy mi és mennyi igaz a COVID-19 kapcsán, fogalmam sincs. Ahogy neked sem, a többieknek sem, és a kedves kérdezőnek sem. Tapasztalunk valamit és aaszerint gondolkodunk, cselekszünk, de az igazságot talán egyikünk sem ismeri. Talán nem is fogjuk.
Aki azt várta egy ekkora szövegtől, hogy majd itt megtudja, az tévedett. Ez csupán arra szolgál, hogy megismertessen egyesekkel egy másféle látásmódot, egy nyitottabb, saját tapasztalatokra építő döntésképességet és azt a tényt, hogy az igazság azon formája amit sokan keresnek sosem egzakt és állandó. Alakítjuk, ahogy az életünket. Formáljuk kényünk és kedvünk szerint, míg egyszer csak az épp hatalmon lévő kormány által irányított szerv beírja őket egy történelemkönyvbe, a következő meg kitörli és mást ír a helyére. :)
Kaptam valakitől egy ilyet privátban, utólagos engedelmével megosztanám a hülyeségét, hogy más is nevessen:
"""Mikor olaszba "konvolyba" szállították a hullákat , az 2. világháborűs filmből lett kivágva , digitalizálva ! Gyerekkori barátom olaszba nősült , és ott is él családostól. 4 hónapig itt ragadt , nem tudott hazamenni .. mikor hazament , akkor látta az éktelen nagy hazugságot !! Azt hogy az agyatlan fajtádat megeteti a média , az a ti bajotok .. birkák vagytok , és ennyi .. nézd tovább az M1-et .."""
Na most, annak aki ezt elhinné...
1. A második VH idején NEM volt színes film, se digitalizálás!
2. A második VH idején nem volt modern városi környezet.
3. Az én Olaszországban élő ismerőseim, akik egy házaspár elvesztették a nagyszüleiket a Covidban, egyikük az ottani EÜ-ben dolgozik, szóval azt hiszem az én példám erősebb. :D
4. Az én agyatlan fajtámat nem eteti a média mert nem nézek TV-t és nem olvasok újságot. Köszi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!