Kemoterápiás kezelés megtagadása?
nem ismerek
anyukámnak a legerősebb kemot adták, de ne nem segített. ha megtagadta volna, talán nem látja meg az unokáját, de így legalább a kezébe vehette
Egyik ismerősöm azt mondta, hogy ő nem bírja a kemót és az első kör után visszautasította. 2 évig élt még...
Én is a szövettanomra várok most, ha pozitív lesz és kiújult a betegségem, kapni fogok 3 kört én is. Nem utasítom vissza.
Apámat 2009-ben műtötték rosszindulatú daganat miatt. Neki a műtét mellett csak a kemoterápia jelentette az egyetlen esélyt a túlélésre, így elfogadta a kezelést. Nem kívánom senkinek azt, amit átélt, sokszor én vittem és hoztam a kórházból, így láttam, hogy mit élt át az életbe maradásért.
Azóta eltelt néhány év, a kihullott haja visszanőtt, a kezelés során elvesztett kilók is visszajöttek (nem kövér, átlagos testalkatú). Félévente jár kontrollra és azóta tünetmentes. Visszament dolgozni és élvezi az élet minden percét, a betegség előtti "besavanyodott" embernek nyoma sincs.
Baromság, hogy több ember hal meg a kemó miatt, mint ahányat megment. Ha így lenne, nem alkalmaznák.
Barátom nagymamájának mellrákja volt. Megműtötték, és kemót is kapott. Köszöni szépen, azóta jól van. A haja visszanőtt, olyan, mint a kezelés előtt. Remélem minden rendben lesz vele, és nem újul ki.
Én biztosan elfogadnám a kemót. Maximum akkor nem, ha nem lenne esély általa a gyógyulásra.
De van jó pár olyan daganat, amit kemóval gyakorlatilag meg lehet gyógyítani.
Nincs szerencsere se ismerosom, se kozeli rokon, aki rakos lenne, igy nincs szemelyes tapasztalatom sem, csak a sajat szubjektiv velemenyemet irom le amit az alapjan formaltam, amit olvastam, hallottam.
Ha rakos lennek, megtagadnam a kemot.
Eloszor minden lehetseges alternativ gyogymodot felkutatnek, elolvasnek minden fellelheto infot az ilyen-olyan gyogyultakrol, es inkabb gyogynoveny, massziv dozisu C vitamin vagy egyeb "csoda" szerekben kezdenek bizni, mint egy olyan meregben, mint a kemo, ami tudjuk, hogy valogatas nelkul megoli a sejteket, nemcsak a rakos sejteket.
Szerintem a mai vilagban mar sokkal baratsagosabb, kevesbe veszelyes beavatkozasi/gyogyitasi modok is leteznek a rak gyogyitasara, csak meg kell keresni oket.
Úgy van. A kemoterápia halálozási aránya nagyon magas, ennek része, hogy daganatsegítő mellékhatásai is vannak, utána lehet olvasni.
És tényleg vannak nagyon jó alternatívák, egy ismerősöm kemó és sugárkezelés nélkül gyógyult meg fél év alatt, csupán kioperálták a fő daganatot, de mivel akkor már egy hete megkezdte az alternatív kezelést, már halott daganatot operáltak ki. (Persze 5 évig nem mondják gyógyultnak, tehát úgy értve, hogy fél év alatt lettek az eredményei azonosak egy egészséges emberével), ebből három hónap alatt teljesen eltűnt a két áttétje is.) Mindez úgy, hogy amikor diagnosztizálták, már kb. másfél éve rákos volt, csak félt orvoshoz menni (azóta már volt látható tünete, hererák..).
Ha egy rákos rátalál erre a válaszra, privátban szívesen segítek, hogy hova kell fordulni.
"A kemoterápia halálozási aránya nagyon magas"
Nem a kemótól halnak meg bakker, hanem amúgy is meghalnának...
A kemó egy esély. Vagy segít, és akkor túléli, vagy nem segít, és akkor az alapbetegsége megöli.
Ez a "halott daganat" dolog meg lol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!