Palliatív célú kemoterápiás kezelés hatásai, eredménye?

nagyon-nagyon sajnálom, hogy ilyen súlyos betegségben szenved apukád, kitartást kívánok és sajnos csak a csodában bízhattok...ugyanis apukádnak többszörös áttétei vannak, amik létfontosságú szerveket érintenek. :(

A palliatív kb. azt jelenti, hogy a fájdalmát, tüneteit csökkentsék, illetve elviselhetővé tegyék, életminőségét a lehetőségekhez képest javítsák, a beteg felvilágosítása és tájékoztatása a betegségével, annak várható kimenetelével kapcsolatban, illetve h. a beteg dönthessen arról, hogy kéri-e a kezelést, ápolást. Nagyrészt, h az ember megőrizze emberi méltóságát.

Rossz kimondani is, de sajnos a végstádium elviselésére irányul, nem a gyógyításra, mivel arra sajnos nincs lehetőség.

Még egyszer rengetek erőt és kitartást kívánok.

Szia, én írtam Neked a fenti választ.

sajnos nekem is volt hozzátartozóm ilyen beteg, és elég nehezen viseltem idegileg és anyu is, egy szörnyűség az egész, és akkor a nagymamám, az érintett mit érezhetett, mit gondolhatott, istenem!

Neki non-hodkin limfómája volt, a tédénél volt a daganat. Limfóma = nyirokdaganat.

A körzeti orvos miután megnézte a szövettant, megmondta, hogy fél évet jósol, mivel a legrosszabb prognózisú (kórjóslatú) limfómáról, daganat-fajtáról van szó a Non-Hodkinon belül. Ha mama fiatalabb lenne, még előbb elmenne, mivel fiatalabbaknál gyorsabb a sejtosztódás.

Kezelőorvos nem sokat tárgyalt mamával sem, velünk sem, bár anyunak annyit mondott egyszer, hogy sok jóra ne számítsunk. Mama kapott kemókat, amit méltóságteljesen viselt, és egyre fogyott, szívbetegsége, Parkinson-kórja is rosszabbodott ...

Közben meg reménykedett, h pár évig még eléldegél...mi meg közben tudtuk, hogy annyi nincs már vissza ...el sosem mondtuk neki természetesen, mert akkor szegénykém biztosan feladta volna.

Mindig látogattuk, mikor kórházban feküdt, nővérem ápolónő a szemben levő osztályon, ő is sűrűn átjárt, meg fürdette őt. kezelés végén meg anyuhoz haza engedték, mert már egy ideje anyu magához vette, még mielőtt kiderült a betegsége, már egy ideje gyenge volt, illetve el volt törve a lába, amit nem vettek észre az orvosok, és így élt mama 1-2 hetet az otthonába. Végül is a törés miatti műtét közben derült ki, h rákos.

Mikor már anyu elhozta, többször jártam a házában takarítani, olyan rossz érzésem volt: tudtam, h ő már ide nem jön vissza, üvöltöttem, ordítottam, magamon kívül őrjöngtem a házában, h miért az én nagymamám, nem ártott senkinek, és ide ő vissza akar jönni, itt akar élni tovább még egy kicsit, a ház magánya, szomorúsága annyira érezhető volt...vagy inkább az én magányom, bánatom.

asszem, a szomszéd néni is meghallott egyszer, nem tudom, mit gondolhatott. Aztán mama után ő is meghalt következő hónapban, de jó gyorsan leromlott az állapota, sajnáltam őt is.

Aztán július 15-én, azon a szent napon, amikor a nagypapám (csak ő még jóval korábbi évben), mama is elment.

Akkor voltam nászuton. Anyu nem is mondta meg a telefonban, azt mondogatta, h jobban van a mama, nagy önfegyelmet követelhetett tőle, h nem sírta el magát.

Aztán haza érkezve persze elmondta. Azóta is lelkiismeret-furdalásom van, h nem mondtam le a nászutat.

Szóval olyan érdekes, tudtam, h meg fog halni, mindenki tudta, de mégis reménykedtünk a szívünk mélyén. Ez volt életem első nagy pofonja, lassan kezdett csak múlni a fájdalom. Pedig volt idő felkészülni rá, de mégis egy szíven döfés, mikor közlik, hogy nincs többé. Pedig a ruhái ott vannak a szekrényben, az írása, receptjei a fiókban, fényképek a polcon, ott a házában mindene.

Jaj, mikor ki kellett üríteni! Milyen nehezen álltunk neki. Amire mindig vigyázott, kabátok, képek, szőnyeg, most egy zsákba kerülnek, vagy a kukába. De a végén kicsit meg is könnyebbültünk, h az élet megy tovább, mama sem akarná, h a háza csak úgy ott álljon lakatlanul, mert az egy idő után összedől, meg azt sem, h örökké búslakodjunk, hogy elmerüljünk az önsajnálatban.

Mert ilyenkor az ember önmagát sajnálja, nem azt, aki meghalt, ugyanis annak már nincs fájdalma, neki már jó ott fent a régebben elhúnyt szeretteivel, önmagunkat sajnáljuk, h nincs már nekünk az, akit szerettünk.

Én így éltem meg a szerettem betegségét, kezelését, és elvesztését, bár ez utóbbi talán nem volt kérdés. remélem a Te apukád javulni fog, nem is tudom ,mit írhatnék még Neked, h ilyenkor mit is kéne írni, mit illik, nagyon nehéz időszak ez, de sajnos ez van, megszületünk és egyszer el is kell menni, de persze nem mindegy, hogy hány évesen... mennyi idős is apukád?

Még annyit: mama morfin cseppeket kapott, eleinte kis adagokat, amit aztán növeltek.

De vannak tapaszok, pl. Durogesic, biztosan fog kapni apud, ha már komolyabb fájdalmai lesznek, csak eleinte kis adagokban adják, mert könnyen leállíthatja a szívet. Aztán később persze általában ettől mennek el, a morfiumtól, szépen elalszanak tőle.

Anyu adott pénzt az orvosnak, h fájdalmai ne legyenek mamának. Ezt persze nem kell feltétlen követendő példának tartani...nem tudom, milyen dokitok van.

Kicsit lehet, kuszán írtam az előbbi hozzász-t, ám remélem érthető...és Te mennyi idős vagy?

igen, apud még fiatal, mama 73 volt, de még ő is élhetett volna, ahogy ő szerette volna, kb 5 évet legalább, persze, mindegy mennyi idős valaki, ha szeretjük, nehéz elengedni.

Kérdésedre: ugyanúgy engedik el, mint pl. egy műtét után, kísérővel vagy betegszállítót rendelnek a paciensnek. Illetve ellátják tanácsokkal, pl. pihenjen, betegek társaságában ne tartózkodjon, mert le van gyengülve az immunja, meg a rákosoknak cukor-diéta javallt, mert a rák is abból táplálkozik, a glükózból. Asszem, a kemoth. fényérzékenységet csinál, illetve bizonyos kemók, nem ajánlott tűző napra menni, de hát betegen ki bírja.

Meg milyen sajnálatos: ha nem cigizett volna, nem kéne ezt most végigcsinálni illetve sokkal később...ezt már ő is beláthatta, ezért akart leszokni.. de hát utólag okos mindenki. Meg hát a nemdohányzókat is ugyanúgy utol érik a nyavalyák....

kb eddig neki is, mama nagyon erős volt, nem panaszkodott sosem, meg az lebegett a szeme előtt, h meggyógyul, és így szó nélkül viselte.

Persze, h gyengébben van, mert ez a normális sejteket is pusztítja, nem tud különbséget tenni rákos és nem rákos közt, csak a rákos sejt érzékenyebb a kemóra. Meg a vénákat is "kiégeti", amibe lefolyatják.