Tetőtér beépítésnél a másik testvér mit tehet? Kiakadtam.
A szülők szerint ha az egyik gyerek beépíti a tetőteret, akkor annak fizetnie kell a másik gyerek hitelét. Hosszú lesz de olvassatok el.
Tehát jelenleg a baratomeknal lakunk. Egy szinten a szulokkkel, a barátom nővérével és annak 4eves becsúszott kislányával. 8 éve vagyunk együtt, azóta nem hallottam
A nővér szájából hogy neki valaha is terve lenne a tetőtér beépítés. Na most tegnap feldobtuk az ötletet a család előtt, hogy neki kezdenénk. Erre a nővér sírva fakadt hogy ugyan akkor vele mi lesz? (Hozzateszem, hogy hanem a szüleinel élne a saját gyereket nem tudna eltartani,annyi pénze nincs. Nem hogy hitet vegyen fel a tetőtérhez, annak fizesse a részletet plussz a rezsi plussz kaja stb...)
Tehát tejesen kiakadt hogy mi ezt hogy gondoljuk. De az igazság az,ha mi nem kezdjük el beepiteni, akkor az 30 év múlva is üresen fog állni. De így hogy mi szeretnénk egybol neki is kell,nehogy már valakinek jobb legyen mint neki.
Most jon a következő rész,a szülők. Eloszor örültek az ötletnek,mondtak hogy amennyivel tudnak ok is segítenek,beleszallnak. Majd mikor meghallották a nővér hisztijet, azt mondtak ez úgy lenne igazságos , hogy mi beépítjuk(hitellel) és a teso pedig felvesz hitelt hogy tudjon venni egy saját hazát,és annak a részleteit mi fizetnénk.(én és a baratom). Micsoda? Nem hittem a fülemnek.
Nálunk úgy nez ki, hogy a nővérem beépítette az elhunyt nagyszülő hazát, a batyjam pedig nálunk a tetoteret. Mégsem jutna eszembe odamenni valamelyikhez is hogy akkor te fizesd a hitelem, vagy megyek albérletbe fizesd a havi részletet.
Mit gondoltok errol? Mivel lehet ilyen esetben érvelni?
Ez a legnagyobb butaság, h a párom fizeti a hitelt, én meg a rezsi/bevásárlást. Ha szétmentek, a pénzed ugyanúgy elfogy, de kb. semmire nem tarthatsz igényt.
Normálisan ez úgy nézne ki, hogy ha közösen építitek be, egy válás esetén a tetőtér x hányada a tied. A szülők részéről ez azért rizikós, mert ha úgy alakul, nem tudnak téged kitenni, pedig övék a ház.
Egy ilyen konstrukción mindenki rajta veszt, sztem ne menjetek bele.
Én valahogy morbidnak érzem ezt az egészet. A tetőtér nem a nővéré. A fele sem. Az egész ház jelenleg a szülőké. Ha azt akarja, hogy most legyen neki kifizetve a tetőtér fele, az olyan, mintha az öröksége egy részét akarná megkapni a szülei életében, és ez gáz. Ráadásul a tetőtérbeépítés értéknövelőnek számít, vagyis annak a háznak nő az értéke, aminek a felét ő fogja megörökölni.
Annak látnám értelmét, hogy a szülők a fiuknak ajándékozzák az x millió forint értékű tetőteret, és ugyanakkor a nővérnek is adnak x milliót lakásra (vagy lepapírozzák, hogy majd neki ennyivel több jár az örökségből), de azt nem igazán értem, hogy nektek adják a tetőteret, a csajnak meg adjatok pénzt ti.
Azt, gondolom, mondanom sem kell, hogy amit te adsz bele pénzt, az legyen lepapírozva.
A válaszolóknak írt megnyilvánulásaid és a bunkó stílusod alapján nem tudom megérteni, hogy mi bajod van a pasid testvérével, hiszen eléggé hasonlítotok egymásra. Ugyanúgy rátelepedtél mások nyakára, csak az a különbség, hogy ő a saját szüleit húzza le meg használja ki, te meg az aktuális pasid anyját meg apját. Igen, aktuális, ugyanis egy "eljegyzés", amit évekig nem követ esküvő, egy nagy kamu :D Gondolom kellettek a gyűrűs képek facebookra és/vagy instára (már ha kaptál gyűrűt egyáltalán...)
Gyűlölködés meg a "sógornőd" (:DDDD) kibeszélése helyett inkább próbálj meg saját magad boldogulni, ne idegen emberek nyakán élősködj.
Hagyjátok neki a tetőteret, maradjatok a szobátokban és spóroljatok még, hogy sajátot vehessetek.
"Nem tudjatok megérteni ,hogyha mi nem építjük be a tetőt akkor üresen fog állni?"
És akkor mi van? Eddig is üresen állt. Amúgy sem egészséges hosszú távon szülőkkel lakni. Csak a probléma van belőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!