Milyen egykének lenni felnőttként?

Én 21 éves vagyok. Gyerekként én csak és kizárólag idősebb tesót akartam, a kiseb tesó viszont rémálom kategória volt; kamaszként hiányzott, hogy legyen egy 1-2 év korkülönbséges testvérem, most meg már örülök neki, hogy nincs vérszerinti tesóm: bántalmazó családban nőttem fel, és tök jó, hogy nem lett még egy gyerek kitéve annak, aminek én. Van egy barátom, akit 14 éves korom óta ismerek, 10 évvel idősebb nálam, ő olyan, mintha a bátyám lenne. Régen hetente többször összejártunk, mindig megvédett, mindenben számíthattunk egymásra, és most már inkább én védem őt. :D

Egyébként az egykés kérdéseket nekem mindig kicsit nehéz volt megválaszolni, mert én így nőttem fel, nekem ez egy természetes állapot, és nem tudom máshogy elképzelni. Szerencsére elég szociális vagyok, úgyhogy ideális esetben a magány is ki van zárva. Viszont a "kísérlet kedvéért" tök kíváncsi lennék arra, milyen lett volna testvérrel felnőni, és az én gyerekemnek lesz tesója, az biztos.

Kérdező, ilyen helyzetben csak a nagyobbat szivatnátok meg. Ha nincs pénz 2 gyerek taníttatására, nem lehet meg a saját pici külön terük, egy helyett kettővel szúrsz ki.

Ha egy 2. miatt mindenkinek nélkülöznie kéne, az nem hiszem, hogy megéri. Semmi, de semmi baja nem lesz az egykeségtől, ha szeretetben nő fel.

Milyen volt a gyerekkorod, tinikorod egyedül (testvér nélkül)?

-Elég xar gyerekkorom volt de nem a testvér hiánya miatt. Otthon vertek, folyamatosan ordibáltak, barátaim nem lehettek. A testvér hiányát viszont sohasem éreztem, sőt, az volt a legnagyobb félelmem hogy egyszer velem is közlik hogy lesz.

Így felnőtt fejjel úgy gondolod, hogy hiányzott/hiányzik egy testvér?

-Egyáltalán nem. Mindig szerettem a csendet és az egyedüllétet és hogy nincsenek olyan rokonaim akikkel tartanom kell a kapcsolatot.

Volt-e gyerekkorodban veled egykorú unokatestvér/rokon, akivel játszhattál?

-Nem, az unokatesóim gyerekei is idősebbek voltak már mint én. De nem is hiányoztak, mi nem tartottunk szoros kapcsolatot rokonokkal. Akivel játszani akartam, játszottam az oviban meg az iskolában. A házunkba amúgy sem jöhetett volna be semmilyen idegen gyerek, anyám azonnal elzavarta ha valaki jött és játszani hívott.

Mit gondolsz, mi lett volna másként az életedben, ha van testvéred?

-Mivel hárman az állandóan ordibáló szüleimmel egy szobában voltunk, gondolom a plusz gyerek is oda jött volna. Hátam közepére se kívántam volna hogy őszinte legyek. 12 évesen kaptam saját matracot, addig anyámmal kellett aludni. Ha lett volna tesó, gondolom 12 után meg vele kellett volna. Ha hozzávesszük az anyagi körülményeinket, egykeként is alig tudták a szüleim kifizetni a középsulis tankönyveimet, szóval plusz egy gyerekkel lehet hogy el se mehettem volna középsuliba.

Összegezve csak hátrányom származott volna belőle, még egy bosszantó tényező az amúgy is elcseszett családomban.

Nekem gyerekként mindig is nagyon hiányzott egy testvér. Már kb. betegesen szerettem volna, hogy legyen. Nem is tudom miért, talán csak rossz érzés volt, hogy szinte mindenkinek van, nekem meg nincs, és úgy éreztem, hogy kimaradtam valamiből.

Aztán kamaszként már úgy voltam vele, hogy igazából lánytestvérem jobb is, hogy nincs, mert utólag már úgy gondoltam, hogy nem tudnék elviselni a házban még egy lányt, akivel úgymond versengenem kéne, de fiútestvért még akkor is nagyon szerettem volna, sőt, talán még jobban is, mint gyerekként. Sokszor elképzeltem, hogy milyen lenne, ha lenne testvérem.

Így felnőttként (bár még csak 21 vagyok) is úgy érzem, hogy jobb lett volna testvérrel felnőni, és jelenleg is örülnék neki, ha lenne, de persze már beletörődtem a helyzetbe, és annyira nem zavar, hogy folyton ezzel foglalkozzak.

Vannak velem egykorú unokatesóim, kisgyerekként sokat játszottunk együtt, aztán már egyre kevésbé. De nyilván voltak (vannak) azért barátaim is. :D Bár azért az nagyon nem ugyanaz, hisz hiába töltöttem sok időt a barátaimmal, de ők azért mégsem voltak ott mindig, egyszer nekik is haza kellett menniük, vagy éppen nekem.

Sok minden másképp alakult volna szerintem, ha lett volna testvérem. De hát csak tippelgetni tudok, attól még, hogy így gondolom, nem feltétlenül így lett volna. Gondolom más lenne nagymértékben a személyiségem, és valószínűleg a szüleimmel való viszonyom is egészen más lenne.

Egyébként az én szüleim anyagilag bőven bevállalhattak volna mellém még egy pár tesót (kettőt mindenképpen). De ha nektek anyagilag nehezetekre esne egy második gyerek, úgy, hogy az elsőt azért még elbírjátok, de együtt már mindkettőnek nélkülöznie kellene, akkor én is inkább úgy gondolom, hogy inkább maradjon egy, akit tisztességben fel tudtok nevelni, minthogy két gyerek szegénységben nőjön fel.

Nekem van testvérem (középkorú nő vagyok), de lényegében semmiben nem számíthatunk egymásra. Nekem volt olyan élethelyzet, amikor (tényleg önhibámon kívül), eléggé a hullámvölgybe kerültem mindenhogyan (gyerekem hirtelen jött betegsége miatt). Rengeteg pénz elment rá, a tartalékaink nagy része. Testvérem messze jobb helyzetben van, Nyugat-Európában él, és vígan utazgatott úgy, hogy tudta, mi van nálunk. Ami neki egy nudli összeg lett volna, az a gyerekemnek egy magánorvos/magánlabor, de soha nem ajánlotta fel, hogy segít.

Nekem nem lenne nagy különbség, ha egyke lennék.

21-es írta:

"Nekem tuti fix, hogy csak egy gyerekem lesz(kivéve, ha ikrek), nem akarom, hogy bármikor is ezt az érzést át kelljen élnie."

Ugyanígy voltam, és be is váltottam, egyetlen gyerekem lett csak. A környezetünk baromira nem értette, hogy miért (könnyű terhességem volt, könnyű szülés, anyagilag is megengedhettünk volna még egyet simán).

De az általad vázoltak voltak azok nálam is, ami miatt azt mondtam, hogy soha ne kelljen a gyerekemnek átélni.