Vannak itt olyanok, akiknek felnőttként sajnos elég hamar meghalt a testvérük, és neki voltak/vannak gyerekei? Mennyit látogatjátok a halott testvér gyerekét, mennyit foglalkoztok vele, mint családtaggal? (bővebben lent, fontos)

Mikor anyám testvére meghalt, az életben maradt felelőtlen szülő állami gondozásba adta a kicsi gyerekeit, és eltűnt a térképről. Mi azt sem tudtuk, hova lettek. 20 év múlva találtunk rájuk, pedig minden másképp alakul, ha kapcsolatot tudunk tartani velük. Talán magunkhoz nem tudtuk volna venni őket, de családjuk akkor is lett volna. Szerintem nem normális, ha a rokonaid magadra hagytak!

30 vagyok, 12 éves korom óta a kutya sem néz rám, nem is érdeklődnek. Van gyerekem, még nem látták...

Ez szerintem nagyon sok dologtol függ, pl hogy mennyi idős az egyedül maradt gyerek, vagy az életben maradt szülőnek mi a valódi segítség.Ha egy szülő lemond a gyerekéről, akkor nyilván a családtagoknak lépniük kellene elvileg az ügyben,hogy ne maradjon egyedül a gyerek.17/F vagyok.Bátyám 13 hónapja ment el. A felesége lemondott a gyerekről és a szüleim nevelik.2 éves a kis gazember. Én biztos hogy mindig támogatni fogom ha kevéssel, akkor annyival. Nem természetes a rokonaidnak ez a bánásmódja ,de nem az határoz meg téged ahogy mások bnnak veled.

Szia. Nekem a közeli szeretteim meghaltak, a nővérem is. Fiatalon vesztettem el őket. A távolabbi rokonaim pl. unokatestvérek egyáltalán nem foglalkoztak és foglalkoznak velem sem. Szerintem mindegy a kor, és nem tartom ezt a dolgot természetesnek, hisz a családnak, legalább a családnak össze kellene tartania. Ez van, bár milyen fájó érzés is próbálj nem foglalkozni velük és éld az életed, azokkal törődj, azokra figyelj, akik foglalkoznak veled, hidd el úgy könnyebb. :(

Mikor anya meghalt, a férjével maradtunk(vérszerinti pukánk küldi a gyerektartást, és ennyi,a válásuk óta nem keresett személyesen, a családjával is megszakad a kapcsolat). Nevelőapám nagyon jó ember, de megtörte anya halála, és sok emberi kapcsolatot elvesztett, így az ő rokonaival is csak ünnepnapokon találkoztunk. A saját rokonainkat is eltántorította tőlünk a "modorával", de nem erőszakkal. Anya testvére egyáltalán nem keresett minket, a nagymamám is lemondott rólunk, mikor nem hozzá kerültünk... Akik jobban ragaszkodtak (nagynénémék, dédnagymamám), velük hosszú évek alatt rendeződött a kapcsolat, most bármikor mehetünk hozzájuk, segítenek, amiben tudnak.

Anyukámnak a bátyja halt meg, akkor 1-2 éves volt az unokatestvérem. Az anyja újraházasodott, elköltöztek másik városba, stb. Anyukám sokat segített nekik, pl. ő adta oda a halotti bizonyítványt, hogy az új apa nevére vehessék a gyereket, elhordta a cuccukat a mamáéktól, mert a mamáék beleestek a gyászba, és nem tetszett nekik, hogy anyám sógornője olyan "gyorsan" talált magának valakit. Az unokatestvérem kb. 15 éve Németországban él, sosem találkoztam vele, de váltottunk néhány mailt, mert az anyukája megtalált egy közösségi oldalon. Gondolkoztam azon, hogy meghívom őket az esküvőmre, de anyukám egy képet nem bír megnézni róla zokogás nélkül, mert kiköpött úgy néz ki, mint a testvére, úgyhogy szerintem maradunk úgy, ahogy eddig. 26N

A párom másféléves volt amikor meghalt az anyukája, akik 9-en voltak testvérek (nem roma) és a kutya nem nézett rá soha a páromra. Az apai nagyszülők nevelték, mert apuka nehezen viselte a traumát és az alkohol felé fordult. Anyai ágon meg ott volt egy rakat rokon és ő volt az elős unoka, a legidősebb gyerek gyereke és mégis...