Mit kéne tennem? Mi az ami még nem gyerekes?
4-en vagyunk testvérek, a szüleink meghaltak.
A húgom a legfiatalabb, 19 éves, két bátyánk van, legidősebb bátyám 28 éves.
Ők ketten a párjukkal élnek, másik városban/külföldön.
A húgom, és én a családi házban élünk.
A legidősebb bátyánk jól él külföldön, így ő lemondott a házról, hármunk nevére van íratva.
A másik bátyám szóban lemondott róla, azzal a feltétellel,hogy nem adhatjuk el.
A húgom várja a herceget fehér lovon, és el akar költözni, én pedig nagyon erősen kötődöm a házhoz, úgyhogy mindenképp maradnék.(akkor is ha később ki kell őket fizetnem)
A jelenlegi helyzet az,hogy én dolgozom, a húgom egyetemre jár, és gyakorlatilag én tartom el.
Árvasági pótlékot kap amíg tanul (durván 28 ezer ft) ebből 10-et ad a háztartásra, a többit magára költi/ruházkodás stb.
A számlákat, és az ennivalót én fizetem már több mint 2 éve.
Eközben rengeteg pénzt fordítottam a házra, hogy szebb, és jobb legyen, háztartási kisgépektől kezdve a kertig mindenre.
Azért tartom el, mert ő az egyetlen,hozzám közel álló személy.A másik két bátyámmal csak simán jóba vagyok, de a húgom az akivel gyerekkorunk óta mindig együtt játszottunk, ugyan oda jártunk iskolába,óvodába,szinte mindenben egyetértünk és így tovább.
Vele az az egyetlen baj,hogy tökéletesnek érzi magát, csinos, és egyetemre jár, ezáltal szó szerint felsőbbrendűnek érzi magát, amit vicceskedve hangoztat is, de én ismerem, és tudom,hogy komolyan gondolja.
Olyanokat vizionál, hogy gazdag férje lesz, és soha az életében nem fog dolgozni.
Ugyanakkor olyan magas a férfiakkal szemben elvárt mércéje, hogy senki sem esik bele ebbe a kategóriába.Ha mégis, annak a férfinek meg ő nem kell.
Mindenesetre, én úgy voltam vele,hogy kívánom,hogy így legyen.
Aztán úgy egy évvel ezelőtt itt volt a legjobb barátnője, és -szerintem nem tudták,hogy itthon vagyok-, elkezdtek arról beszélni,hogy mennyire sötét vagyok, hogy milyen jól hülyére lehet venni, és hogy egy madár vagyok.
Rosszul esett, egy pár napig meg is voltam sértődve, de nem bírtam sokáig, mert mint írtam ő az egyetlen hozzám közel álló személy, és nem akartam egyedül maradni a nagy világban.
Pár napja ez a beszélgetés megismétlődött a barátnője, és közte.
Ha lehet még aljasabb, és gusztustalanabb dolgokat hallottam vissza magamról, és a húgom azt mondta,hogy szeret engem mint egy kutyát, jó hogy vagyok, de nem halna bele ha nem lennék, és hogy a saját kutyáinkat többre tartja.
Ezt már nem tudom lenyelni, napok óta ezen pörgök, és lassan megemésztem,hogy egyedül maradtam.
Természetesen nincs jogom kirakni a házból, nem tehetem meg azt,hogy nem fizetek számlákat, mert az engem is negatívan érintene.
Azt viszont megtehetem,hogy csak magamnak veszek kaját, és el is kezdtem (egyenlőre van még egy minimális pénze, így nem halt éhen) illetve már nem furikázom sehova sem autóval, de nem tudom ezen kívül míg mit tehetnék?A kommunikációt szinte nullára csökkentettem vele, de még ő van megsértődve.(legyen)
Azon gondolkoztam még,hogy például a mosóport, és egyéb tisztítószereket amiket veszek külön tárolom, és ha úgy gondolja vesz magának, vagy sima vízzel mossa ki a ruháit.Ámbár ezt már kicsit gyerekesnek érzem.
A lényeg,hogy előnyben vagyok a pénzem és az autóm miatt, ami neki alap elvárás,hogy legyen, így már ezek megvonása is érezhető lesz számára.
Viszont nem szeretnék gyerekesen viselkedni, nem tudom mi fér vele és mi nem?Mit tehetnék még, mit ne tegyek?
Köszönöm a válaszokat!
Igaza van a válaszolóknak,hogy jelenleg ez nem egy állapot, de a húgodnak nincs pénze... lenne egyáltalán lehetősége,hogy szerezzen, mennyire komoly egyetemet végez? Mert nem mindegy,hogy a bölcsész karon lébocol vagy pedig egy komoly gazdasági vagy orvosi egyetemet végez.
Szerintem egy beszélgetést kellene először megejteni arról,hogy hogyan gondolja azt,hogy így beszél rólad,miközben te tartod fel az életszínvonalát. Utána pedig ha nem kér bocsánatot és változik meg,akkor mehet a megvonás. De megkéne beszélnetek.
Nem lennél gyerekes egyáltalán.
Ne fizess neki semmit. Ne pakolj utána. Én, ha elől hagyna valamit bizonyos ideig, azt be is vágnám a szobájába. Fizesse a rezsit természetesen, ebben ne engedj! És mindent fénymásoltass.
Sajnálom, hogy így alakult egyébként, elhiszem, hogy szörnyű érzés lehet így egyedül maradnod. Kitartást!
(off: amúgy ne vegyük már egy kalap alá a bölcsészeket. Én is bölcsész vagyok, és - engedtessék meg - igen jó képességeim vannak, és mégsem lébecolok. A bölcsészet alá megannyi szak tartozik, nem csak az tanul és fárad el, aki mérnök vagy orvos. Rendben? :) Példának okáért, két egyetemet végzek, egyik ugye bölcsész, másik államtudományi. Sokkal-sokkal többet kell tanulnom a bölcsészes vizsgáimra, mint a másikra, és sokkal többet várnak el, sokkal nehezebbek a vizsgák.)
Nekem is rémlik korábbi hasonló kérdés a kibeszélés kapcsán.
De nem is számít, adtál még egy esélyt, nem jött be.
A lényeg, hogy mindenképpen szólj a húgodnak, hogy hallottad a kis csevejt. Most könnyen duzzog, mert nem tudja, mi áll a háttérben, te egyszer csak kifordultál magadból - az ő szemszögéből.
Mindenképpen tudnia kell, hogy mi az indok.
És természetesen ne támogasd a továbbiakban, bátran vásárolj be magadnak mindent külön. Ha lakótársad lenne egy albérletben, azzal se közösködnél. Kezeld így a húgodat is.
(És bár lehet, rosszindulatú vagyok, de szerintem nem a munka lesz az első gondolata, sokkal inkább egy sugar daddy... De ez már nem a te felelősséged.)
Nagyon sajnálom, kérdező, hogy ezen át kell menned. A húgod gonosz...
Egyetértek az előzőekkel: szembesítsd, szabj új játékszabályokat, minden erőddel tartsd és tartasd be őket, és ne hagyd magad továbbra is kihasználni.
Sok sikert! Majd írd meg, hogy döntöttél és milyen lépéseket teszel.
Inkább a bátyáiddal beszélj, hogy mi történt.
Mert ha a kettőtök javára mondtak le a részükről a házban, akkor eleve hátrányos helyzetben vagy, és a hugod akkor azt is kihasználhatja. Ellened.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!