Ti hogy dolgoznátok vagy dolgoztátok fel hogy meghalt a testvéretek? 17/f

Őszinte részvétem! Nem velem történt meg, hanem a szomszédunkkal: egy nyári délutánon érkezett a hír hozzájuk, hogy autóbalesetben meghalt a 17 éves lányuk. Mindenkit sokkolt a hír, hiszen egy kedves, okos, gyönyörű tehetséges kislány volt. Apukám is mesélte, hogy még a halála előtti nap mikor ástak egy ismerősünkkel ment a boltba, köszönt nekik, beszélgetett velük, másnap meg meghalt. Anyukája azóta feketét hord, az évek múltával(12éve volt a baleset) már azért nem teljesen feketében jár, de az alapszíne az. Nővérének van már családja, a kislánya hamarosan iskolás lesz. Az ő oldalán nem szoktam látni ilyeneket, de ő nem is így emlékezik meg róla. Imádta a hugát, nehéz volt neki, de erősnek kellett maradnia, mert az anyukáját kellett támogatnia. Ő így esett át a gyászon. Az anyukájának van egy kis oltára a lakásban, a temetőben mindig friss virág van, face oldalára is tesz ki róla képeket. Amikor eszembe jut a lány halála, akkor elgondolkodok azon, hogy én őt már túléltem, idősebb vagyok mint ő, és mégis, hogy történhetett ez meg vele? Most már egy boldog emlék, de 12 éve, az érettségije előtt az osztálytársainak is nehéz volt.

Rá 1 évvel később egy 15 éves lány hunyt el, szintén balesetben. Mi őt annyira nem ismertük. Az anyukája szintén nehezen viselte, de utána való évben megszületett a második kislánya, aki miatt erősnek kellett maradnia. Ha a bátyám halna meg nem tudom, hogy fogadnám. Valószínűleg nekem kéne erősnek maradnom, támogatnom a szüleimet. Mindent megtennék azért, hogy "szép" temetése legyenm és anyukánk ne szenvedjen.

Van egy pszichológiai módszer: az, hogy amikor rádtör a szomorúság emiatt, akkor hagyod hogy fájjon, és átéled azt a lelki fájdalmat. Ne kezdj el tévézni, ne tereld el a figyelmedet róla. Ez a feldolgozásnak az egyetlen módja, ami tényleges és végleges feldolgozást jelent. Ezt átéléses technikának is nevezik, vannak szakemberek akik egyfajta hipnózist alkalmaznak (így nagyon kicsi korban történt traumákat is fel lehet dolgozni).

Én egy könyvben olvastam erről, és azóta mástól is hallottam, tényleg így csinálják. Én hasonló esettel nem mentem pszichológushoz. Kb. 1 éve kezdtem magamnak alkalmazni ezt a technikát, annyi, hogy az agy amikor már képes vagy és készen állsz feldolgozni, akkor felszínre hozza azt az emléket, azt a fájdalmat. Nekem igazából ez az egy módszer segített. Ha hagyod a lelkednek, hogy átéld a fájdalmat, utána soha többé nem tér vissza az a fájdalom megint, amit így feldolgoztál.

Még annyi, hogy nagyobb traumáknál pl. családtag elvesztése nem egy egysezri alkalmat jelent ez a feldolgozási módszer. Egyszer rádtör a gyász érzése, akkor hagyod hogy átéld a fájdalmat, utána jobb lesz, elmúlik, aztán megint előjön egy idő múlva, már kevésbé lesz megrázó, de akkor is ugyanúgy érdemes hagyni hogy fájjon, aztán megint jobb lesz, és ez addig-addig folytatódik, amíg teljesen fel nem dolgozod.

Vallásos vagy spirituális világszemlélet segít. Viszont alapvetően a veszteség miatti fájdalom, amit ilyenkor fel kell dolgozni.

Feldolgozni? Azt nagyon nehéz. Én 24 voltam, amikor meghalt a testvérem. Nem is nagyon mertem elhinni. Anyukám hívott fel, épp vizsgálzni készültem.

Azóta 11 év telt el. Egyszerűen megszokod, hogy már fizikai valójában nincs jelen. Mindig eszedbe fog jutni, ebben biztos lehetsz. Én azzal vígasztaltam magam, hogy annyira jó volt, hogy biztosan a Mennyországba került.És talán már újra meg is született. Valahonnan jövünk ide és valahova megyünk innen. Ez nagyon sokat segített. Ő továbblépett. Én pedig szeretettel emlékszem rá.

Másképp nem tudtam volna elfogadni. Pláne nem feldolgozni. De ha meglátok egy fényképet róla még mindig elgyengülök. És fáj, hogy neki ilyen kevés jutott. Én már nyolc évvel többet éltem, mint ő. Szóval lehetünk akárhány évesek, egy testvér elvesztése életünk végéíg érzékeny pont marad. E miatt ne hibáztasd magad és pláne ne menekülj káros szenvedélyekbe. Az segíthet, ha imádkozol érte. Már amennyiben vallásos vagy.