Jogosan haragszik rám a testvérem?
Figyelt kérdés
Először is, már mind a ketten külön élünk, egy húgunk van aki még a szüleinkkel él. Én egyedül lakom a kutyámmal, a nővérem a férjével és a 3 éves gyerekével. Sokat vigyázok a gyerekére, pedig utálom a kisgyerekeket, ezt ő is tudja. Soha nem kérek érte semmit, viszont 1 hete úgy alakult a munkám hogy az út miatt egész napig távol kellett lennem, a kutyát nem hagyhattam egyedül mert nincs kertem. Megkértem a nővérem hogy vigyázzon már a kutyámra amíg távol vagyok, gondoltam hogy azt az egy napot csak kibírja. A válasz annyi volt hogy van elég baja a gyerekkel is, kérjek meg mást, ő nem vállalja, meg amúgy sem akarja hogy egy koszos kutya legyen a gyerek mellett. Köpni nyelni nem tudtam, mikor magamhoz tértem megköszöntem hogy segített és hozzá tettem hogy így fogok én is vigyázni ezek után a gyerekére. Erre nagyon berágott, elkezdett szidni hogy milyen szemét vagyok, hogy nem is veszem figyelembe hogy milyen nehéz neki meg hasonlók, utána lecsapta a telefont. Gondoltam majd megnyugszik, de azóta is haragszik és mindenféle hülyeséget mond mindenkinek hogy lusta vagyok vigyázni néha a gyerekére, ilyen apróságot igazán elvállalhatnák hisz egész nap semmi dolgom csak a munka(hát hogyne, minden álmom egy síró, visító, bűzlő kisgyerekre vigyázni pihenés és a kutyámmal való foglalkozás helyett). A szüleim is ellenem fordultak hogy milyen szemét vagyok, igazán segíthetnék, és hogy hogy képzeltem hogy majd a kutyámra vigyáz a gyerek mellett. Most komolyan ekkora dolgot kértem? Jogosan fordult ellenem mindenki?2017. szept. 10. 20:18
21/21 anonim válasza:
Jaj, te 55%-os! :D Akkor a te logikádból kiindulva az teljesen normális, hogy a kérdező mindig vigyázott és bajlódott a testvére gyerekével, gondolom takarított is utána rendszeresen, de amikor a kérdező egyetlen egyszer kér hasonló szívességet, akkor az rendben van, hogy visszautasítja és még megjegyzést is tesz a kutyára?
Nem érzed, hogy mennyire gáz, hogy a kérdező annak ellenére, hogy nem kedveli annyira a gyerkeket, elvállalta a testvére gyerekét többször is és nyilván lelkiismeretesen vigyázott rá mindig (hiszen ha nem így lett volna, kiderült volna és többet nem kérték volna), de fordítva hátat fordítanak neki?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!