Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Normális dolog az, ha valaki...

Normális dolog az, ha valaki gyűlöli a testvérét?

Figyelt kérdés

Kezdjük az elején, 16 éves vagyok, a húgom 9. Életem első 6 évében nagyon nagyon boldog voltam, csak három tagból állt a családom, anyukám, nagymamám és én. Imádtak engem, és én is őket. Nagyon jól megvoltunk, és bár nem volt apukám, egyáltalán nem hiányzott, hogy legyen. Volt, hogy kicsit unatkoztam néha, mert anyu sokat dolgozott. De aztán ebből az okból kaptam egy kiskutyát, és ezzel aztán úgy éreztem teljes az életem. Aztán 6 éves koromban anyu találkozott egy férfivel, egymásba szerettek,és minden elképesztően gyorsan történt, összeházasodtak és a következő év elején meg is született a húgom. Akkoriban, talán azért mert elég kicsi voltam, nem zavartak ezek a dolgok. De ahogy haladt az idő, egyre rosszabb lett a helyzet, a húgom sosem szeretett, folyton csípett, rúgott, harapott, szándékosan széttörte, tönkretette a dolgaimat, és mindent megtett hogy ő és csak ő legyen a figyelem középpontjában. És ez mindig úgy is lett ahogy ő akarta. Ha harapott, én voltam a hibás, ha tönkretett valamit akkor is, ha rászóltam, rákiabáltam én voltam a hibás, és mindent, de mindent el kellett tűrnöm mondván én vagyok a nagyobb. Nem számított hogy épp az én cuccom van darabokban, vagy az én karom csupa karmolás.

És ez így ment szépen mindig. A nevelőapámat sem kedveltem soha, nem azért mert tett volna valami rosszat velem, vagy ellenem, egyszerűen csak mindig éreztem, hiába tett úgy mintha egyformán szeretne, hogy én valahogy nem illek oda. Anyukámat teljesen lefoglalta a húgom, és ha éppen egyszer véletlen velem kellett foglalkoznia a húgom akkor is mindig elérte hogy vele legyen. És az évek során oda jutottunk, hogy azt hiszem meggyűlöltem őt. Tudom, hogy nem illik ilyet mondani, de ezt érzem. És erre csak most, egy pár napja döbbentem rá.Ugyanis akárhogy is viselkedett a tesóm, én mindig kedves voltam hozzá, vagy legalábbis próbáltam. Ezzel szemben neki, soha egy kedves szava nem volt hozzám. Persze arra jó voltam hogy ki tudjon használni. Adjak enni, inni, vigyem ide, vigyem oda stb. Pár napja összevesztünk, megint mert cirkuszolt hogy most azonnal töltsek zenét a telefonjára. És azt mondtam hogy most nem, mert épp megyek el. Erre bömbölni kezdett, és árulkodni, hogy mit mertem neki mondani. És a pillanat amikor rájöttem arra hogy gyűlölöm az az volt amikor anyu erre azt mondta, hogy igazán lehetnék vele kedvesebb nem érti mi bajom van vele.

Majdnem elsírtam magam. De gondoltam nem adom meg annak a kis.... az örömöt és elmentem otthonról. Azóta ezen gondolkodom, hogy tényleg gyűlölöm? és ez normális? vagy tényleg én vagyok a hibás? Nem tudom. De azóta nem beszélek vele, csak ignorálom. Anyuval is csak minimálisat. Mert közben még az is eszembe jutott, hogy ez az ő hibája. Sosem kérdezett meg arról hogy én akarok-e nevelőapát, tesót, költözést...

Mit kellene csinálnom? :(


2017. júl. 8. 22:47
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
75%
A te helyedben én is így éreznék. Egy neveletlen kis görccsel kell együtt élned, ráadásul még anyád is rákontrázik azzal, hogy mindenben neki ad igazad. Tényleg jó megoldás lenne a koli. Utána meg egy egyetem, szintén kolival, vagy albérlettel jó messzire, hogy ne kelljen hazamenni, csak ha nagyon muszáj. Addig meg ignoráld őket, csak annyit beszélj velük, amennyit feltétlenül muszáj. És próbálj meg minél hamarabb valamilyen munkát vállalni, hátha sikerül. Miután anyagilag is függetlenedni fogsz tőlük, nyugodtan lesz@rhatod őket. Aztán vagy észhez térnek, vagy nem, az már nem a te problémád lesz.
2017. júl. 9. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
72%
Ja igen, és ne segíts a kis görcsnek semmiben. Majd anyuci meg apuci segít neki, ha már megcsinálták.
2017. júl. 9. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:

Persze hogy lehetséges, én is utálom a testvéreimet. Nálam azért fordítva van a helyzet, én vagyok a legkisebb. Mikor elváltak a szüleink azt mondták, az én hibám, a mamám szerint én tettem tönkre a testvéri kapcsolatukat.

Sokszor bántottak, igaz, nem ilyen durván.

Ennek ellenére "melletted állok". Én biztos felpofoztam volna a kis dögöt. Nagyon sajnálom hogy ilyen helyzetben vagy. Ne hagyd magad. Te is tedd tönkre a dolgait titokban. Pld lopd el a telefonját és törd össze.

2017. júl. 10. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 anonim ***** válasza:

Semmit nem tudsz csinálni, csak kivárni, hogy elmehetsz.


De én nem gondolom, hogy "gyűlölöd" a tesvéred. Akarsz neki kárt okozni? Ha igen, akkor gyűlölöd, ha nem, akkor csak ki nem állhatod vagy utálod.

2017. júl. 11. 03:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:

Hát el kell keserítselek, öcsém feleennyire volt ilyen hülye, és egy igazi gyökér lett belőle, aki csak azt nézi kit hogyan használhatna ki, neki annyit jelent a testvéri szeretet, hogy segítsek neki, adjak neki ezt azt pénzt, stb.

Készülj fel, hogy soha ne sajnáld meg, ha idősebb lesz és nem tud eligazodni az életben, te nehogy segíts neki, mert csak kihasznál. Sajnálom, tapasztalatból írok.

Nálunk is volt ilyen, kisebb korában tönkrevágta a dolgaimat, semmit nem kapott, később meg simán eladta a drágább könyveimet, cipőmet, hogy neki legyen pénze cigire stb.

2017. júl. 15. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 julcsyka89 ***** válasza:
0%
Csak annyit mondok a hugodról hogy egy kis görcs. Ha kiabálni kezdesz vele, alaposan emeld fel a hangodat és idegességedbe kezdd el ütni, utána hagyd ott egyedül. Majd megtanulja mi az hogy kitaszítottság.
2018. júl. 6. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 julcsyka89 ***** válasza:
0%

Nekem most azzal a kis nyamvadékkal van gondom...a legkisebbel. >:(

Harap, karmol mint egy macska. Mindenért kicsapja a hisztit, anyám úgy ver mint szódás a lovát.

2018. aug. 22. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!