Szóvá tennétek, vagy "kicsinyes" lenne?
22 éves vagyok, a húgom 18 éves, és van egy bátyánk aki 24 éves, és évek óta a párjával él 50 km-re tőlünk.
A szüleink sajnos már meghaltak, a húgom még tanul.
A nagyszüleink Németországban élnek, papám 63 éves, nagyon sokat jár Amerikába munkaügyben.
Havonta legalább egyszer jönnek Magyarországra is, és papám mindig hoz mindenféle élelmiszert, különböző sajtokat,süteményeket, tengeri halakat, stb...igazából nem is vagyunk rászorulva, inkább a különlegesség miatt hozza.
Amikor papám hazajön, akkor bátyámék is eljönnek ide, és rendszerint elviszik az 50%-át annak amit papám hozott.
Néha nem zavar, mert ha valami olyat hoz amit nem szeretek akkor úgysem fogyasztanánk el, de van amikor sokallom amit elvisznek.
A húgom nem bírja ezeknek a tengerentúli kajáknak a többségét, így őt nem izgatja, de én szinte "mindent" megeszek 1 hónap alatt, és szeretem is azokat amit hoz.
Sosem volt megbeszélve a bátyámmal,hogy viheti az 50%-ot, ezt ő magától gondolta így.
Egyszer elpakoltam a ránk eső részét annak amit papám hozott, ami ugye több volt mint a szokásos, így kevesebb maradt a bátyáméknak, amit ő meg is kérdezett,hogy miért pakolom el?
Mondtam neki,hogy mert így igazságos, mi ketten vagyunk, ő úgymond egyedül, hisz papám hármunknak hozza ezeket.
Aztán mondta hogy jó, de azért megkóstolnának egy-két dolgot abból amit elraktam.
Mondtam,hogy nyugodtan,mert nem sajnálom senkitől sem az ételt, de hozzá tettem,hogy aztán majd csomagolják vissza rendesen a kóstolás utáni maradékot.Azzal elmentem dolgozni, és mire hazajöttem láttam,hogy a kuka tartalma alapján az általam elpakolt 60-70% felét megették, a maguk részét meg elvitték, tehát ugyan annyi maradt nálam mint szokott.
Igazából itt éreztem először,hogy ez sok nekem.
Nem akarok kicsinyeskedni, de ezek többnyire különleges ennivalók, nem igen lehet kapni Magyarországon, vagy csak nagyon drágán.
Egyszer tonhalas konzerveket pakoltak, és akkor mondta a bátyám a barátnőjének,hogy apukád biztos örülni fog neki, tehát jut a családtagoknak is.Ez szép gesztus, de nekem mégsem tetszik, hisz papám nekünk hozza ezeket, nem pedig egy másik családnak.
Így viszont hozzá kell tennem,hogy amíg a bátyám, és a barátnője itt lakott velünk, és a szüleinkkel addig a bátyám 10-20 ezret adott le a fizetéséből, a barátnője meg semmit, míg ott a bátyám saját elmondása alapján lead 40-50 ezret, és akkor még viszi ezeket a különleges ennivalókat...na nekem ezért nem tetszik ez az egész.
A húgod élelmezését, rezsiköltségét te állod. A bátyád nem segít be semmibe, viszont többet visz, mint kellene.
Szólnod kell a nagyszüleidnek, hogy ők adják át a neki szánt pakkot a bátyádnak, a tieteket pedig külön nektek. Akkor nincs vita.
Kérdésedre válaszolva: NEM TE vagy a kicsinyes!
Osszad három fele a cuccot. A húgodnak ha nem kell, az ő adagját pedig felezzétek meg.
Az így nálatok maradt részből pedig nincs kóstolgatás.
Minthogy a húgodat jobbára te tartod el (klassz, hogy diákmunkázik és a ruha-cipő kijön abból, de a rezsi, a kaja stb. az gyanítom a te terhed), így igenis háromfelé kell osztani a csomagot. Aztán hogy te a húgod részét megeszed és veszel neki helyette olyasmit, amit ő szeret, az már a ti ügyetek.
Legközelebb egyszerűen hagyd a csomagot egyben, és amikor megérkezik a bátyád, a húgoddal együtt hárman osszátok szét háromfelé. Meg is mondhatod, hogy nem szeretnél ebből vitát, osszátok el nyíltan, közösen, hogy mindenki egyenlően kapjon belőle. Mert így igazságos. És pont.
vennék egy kis széfet, aztán próbálkozzon ha tud:D
De előtte próbáld meg velük szépen megbeszélni, hogy ez van igazságosan elosztjátok, ha nem tetszik akkor menjenek ki külföldre ...
Kerdezo, ertelek, igazat is adok, nem fair a batyad, de tudod e, hogy a tonhal konzerv az egyik legolcsobb kaja kulfoldon? A legszegenyebb munkasok viszik munkaba ebedre?
Miert nem kered meg nagypapadat, hogy harom fele hozza mar az ajandekokat. A batyad cokmokjat odaadod neki. De, ugye, jol gondolom, hogy papanak ezt meg sem emlited? Azert nagyon furcsalom, hogy tonhal konzerven meg hasonlon vitatkoztok, osztozkodtok felnott fejetekkel.
Ahhoz, hogy mennyit ad le ott batyad es mennyit nem adott le baratnoje nalatok, nem sok kozod van, a szulok elfogadtak ugy es kesz.
"Azert nagyon furcsalom, hogy tonhal konzerven meg hasonlon vitatkoztok, osztozkodtok felnott fejetekkel. "
Jó reggelt, javaslom nézz körül Magyarországon... A többségnek esélye nincs ilyesmit venni magának, és itt egy 22 éves fiatal, aki eltartja a 18 éves húgát, valószínűleg nem felsővezetői fizetésből...
Itt küszködnek, és miközben a húguk eltartásába a bátyjának is be kéne segíteni, amíg önállósodni nem tud a tanulmányai miatt, addig nemhogy nem segít, de még abból a kevésből is lenyúl, amit kapnak a rokonoktól. Igen, lehet, hogy szánalmas, hogy emberek rászorulnak arra, hogy ne dobják ki az ablakon (vagyis hagyják, hogy széthordják) az ételüket, de ez nem a kérdező hibája.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!