Ti mit tennétek, ha kötelező lenne megosztoznotok a testvéreddel azon, amit te vettél magadnak személyes használatra?
Úristen. Már épp röhögtem az üvegajtós kommentednél, hogy egész jó kamu volt, de ott túllőttél a célon, és már nem hihető, aztán megnéztem a videót... Aztabüdös.
Van azóta valami??
Tényleg sajnálom kérdező, hogy ilyen a helyzet otthon.
Ebben a legnagyobb felelős nem más, mint anyád. A hugod ugyanúgy áldozata ennek, nem magától lett ilyen, ezt be kell látni.
Anyád egyszerűen nem nevelte a hugodat, nem szabott neki határokat, és akármi volt, mindig az ő pártját fogta. Emiatt a hugod megtanulta, hogy minél jobban és hangosabban hisztizik, valamint minél erőszakosabban viselkedik, annál nagyobb sikerrel fogja elérni azt, amit akar. És ezek szerint jól bevállt módszer ez, mert anyád meg adja alá a lovat. Ráadásul a hugod számítógépfüggő is már 9 évesen, amiért szintén anyád a felelős.
Ezek után egyáltalán nem csodálom, hogy apád szinte sosincs otthon, és nem akar foglalkozni a hugoddal. Anyád teljesen kimeríti a kiskorú veszélyeztetése fogalmát, ezt viszont a gyámügy súlyosan bünteti.
Mivel láthatóan változás úgysem lesz, és már te is kivagy idegileg anyád miatt, ezért én szépen fognám a felvételt, és besétálnék segítséget kérni a gyámügyre. A hugodnak is ez lenne a legjobb, ha megreguláznák anyádat, mert ez így nem mehet tovább. A számítógép itt most mellékes, a legnagyobb probléma anyád viselkedése és a hugodhoz való hozzáállása. Amondó vagyok, hogy anyád is tudja, hogy igazságtalan veled szemben, hogy elveszik tőled azt, ami a tiéd, de inkább elveszik, és lenyomják elé a hugodat, minthogy a hugod hisztizzen, és nevelni kelljen vagy foglalkozni vele.
Ha meg végképp semmi sem használ, akkor nincs más választás: add el a gépet, tedd félre a pénzt, és 18 évesen költözz kollégiumba. Tudom, hogy nehéz, de az otthoni állapotokhoz képest minden jobb. Anyád meg szenvedjen csak a neveletlen tuskó hugoddal, megérdemli.
A fejleményekre én is kíváncsi lennék amúgy!
Nálunk az van ha kapunk pl édességet húgom egyből bezabalja,és én ha nem adok az enyémbol irigy rosszindulatú vagyok.
Tegnap pl turorudit kaptunk épp h kibobton,hugom még le se nyelte az utolsó falatot de már ordit h adják. Anya velem üvölt h nem halok bele ha,adok egy harapást. Több mint felét leharapta. Ennyit a túró rudimrol.
Meg direkt össze nyalja adjam az egészet neki l. Múltkor a joghurtomba köpött bele övé lehessen.
Sosem értettem az ilyen idióta szülőket, hogy miért kell a kisebbiknek mindent elnézni és megengedni, miközben a nagyobb meg mindenért le van b @szva.
Unokatesómék dettó ilyenek, mint amit az utolsó (87%) is írt. Ha a kisebbik bezabál mindent, az normális, meg nyugodtan. De ha a nagyobbik csak egyszer nem ad valamiből, akkor ő már a köcsög szemét önző. Anyum is már helyretette jópárszor a nővérét (az unokatestvéreim anyját), hogy ne legyen már ilyen barom, hogy a kicsi nyugodtan lehet önző, a nagynak meg mindent meg kell osztani. Mellesleg ez a probléma már megoldódott, de nem az anyuka jóvoltából. A nagy egyszerűen sz@rt bele, hogy az anyja hogyan károg, ha nem oszt meg valamit, vagy a testvére hogyan hisztizik. Egyszerűen megette a csokiját és kész. Vagy a saját csokiját kikapta a kicsi kezéből. Miután az anyja is látta, hogy feleslegesen visítozik, így abbamaradtak ezek, és a kisit is megregulázta, hogy a sajátját egye csak meg, ne a másét.
A te esetedben kérdező viszont anyád a legnagyobb probléma. Nem akarja belátni, hogy egy szörnyeteget csinált a testvéredből, inkább falaz neki, mert az kényelmesebb és egyszerűbb. Húgodnak lőnék két akkora pofont, hogy a füle csengene Londonig, anyád visítozására meg közölném, hogy ha már ő nem neveli a húgodat, te majd akkor megegyengeted a pofikáját néha, de ha ez így folytatódik, akkor a gyámügyet sem fogja anyád megúszni. Nyugodtan bemehetsz a gyámügyre, ők 100%, hogy neked fognak igazat adni, de azt garantálom, hogy anyud szépen szólva meg lesz dicsérve. Ha ez így fog folytatódni, akkor a húgod egy ön- és közveszélyes ember lesz, ennek a jelei már most látszódnak. Aztán ha nagyobb lesz, és valami nem úgy történik, ahogy ő akarja, akkor kifut a konyhába, és beleálítja valakibe a konyhakést?
Anyádnak sem ártana 2 nagy átszállós, hogy térjen már észhez, gyereknevelés -9000.
Nem tudom, hogy olvasod-e még kérdező a kérdést, vagy fogsz-e rá válaszolni valaha, de leírom a véleményemet:
Ez így NEM ÉLET!
Se a húgod, se anyád nem normális.
Nem értem, hogy egy anya hogy a f szomba viselkedhet így, hogy az egyik gyereknek minden el van nézve, a feneke is tisztára van nyalva, a másik gyereke meg felőle el is vérezhet, vagy tetanuszt kaphat...Anyádnak kéne először két istenesen nagy pofon, hogy észhez térjen! Nem csodálom, hogy apád ennyire nem kíváncsi rátok, ilyen idióta barom mellől, mint anyád, én is menekülnék.
A húgod a másik. Számítógépfüggő már 9 évesen, ráadásul ha nem az van, amit ő akar, vagy ha el akarják küldeni a számítógépől, akkor dührohamot meg hisztirohamot kap. Ez gyerekeknél is már igen súlyos állapot, amit bizony pszichológussal kezeltetni KELL, mert ha nem kezelik, akkor csak súlyosbodni fog, és a húgod közveszélyes is lesz. Én lekevernék a húgicának egy k rva nagy pofont, aztán ha anyád meg számonkér, csak mondd el neki nyugodtan, hogy teljes mértéljben az ő sara az, hogy a húgod egy neveletlen, hisztis pi tsa, aki már tényleg orvosi segítségre szorulna, mert nem normális, ahogy viselkedik. Anyád meg igazán szégyellhetné magát (ezt is megmondanám neki szemtől szembe), hogy rád ilyen mértékben sz@rik, a húgodból meg egy elkényeztetett szörnyeteget csinált.
Én ezt biztos, hogy nem hagynám annyiban. Azonnal bemennék a gyámügyre, akik fix, hogy anyádat pi tsán fogják billenteni, de meg is érdemli. Ez így nem mehet tovább, mert te meg idegileg fogsz öszeomlani. Ezért az egész kialakult helyzetért csak és kizárólag anyád a felelős, senki más. A húgoddal meg közölném pár maflás után, hogy nem érdekel, ha megbüntetnek, számíthat rá, hogy a jövőben megegyengeted a pofiját minden alkalommal, akárhányszor ezt csinálja. Hidd el, egy idő után meg fogja a húgod tanulni, hogy veled ne viselkedjen így, mert kapni fog.
Anyád (nem)nevelése és hozzáállása miatt a húgodon teljesen jól látszik, hogy nem csak értelmileg, de érzelmileg is visszamaradott. 9 éves létére egy nagyon erős dackorszakban lévő 2-3 éves szintjén van, és úgy is viselkedik. Megtanulta, hogy ha kiveri a hisztit, üvölt, csapkod, erőszakos, akkor akármit megtehet, akármit elérhet.
Igen komoly problémák lesznek, ha a húgica tinédzser lesz, de ez legfőképpen anyádon fog lecsapódni, de meg is érdemli.
Tudod mit csinálnék a helyedben? Sz@rnék magasról a hülye anyádra. Húginak 2-3 nagy büdös pofon, anyád meg visítozzon úgy, ahogy akar. Nehogy már sakkba tartson egy 9 éves kislány! Ha megint lilára ordítja a húgod a fejét, meg neked megy, akkor szimplán tekerj le neki párat és kész. A 3. vagy 4. ilyen eset után úgyis eljut az agyáig az, hogy nem érdemes veled kikezdenie, mert jön a következő pofon.
Anyáddal meg közöld, hogy te nem fogod pátyolgatni a testvéredet, örüljön inkább neki, hogy megpróbálod valamennyire megrendszabályozni a hisztérikát, ha már anyád erre láthatóan lusta volt.
Mellesleg arra én is kíváncsi lennék, hogy mi történt ezidáig. A húgod hogy viselkedik a suliban? vagy csak otthon ilyen? Javult a helyzet azóta, vagy anyád még mindig óvja a széltől is ezt a hisztis p csát?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!