Megtudnátok érteni egy ilyen döntést harag nélkül?

A bátyám 23 évesen halt meg daganatos betegségben, azért mert nem járt el a kemoterápiás kezelésekre.

Gyerekek voltunk amikor anyukánk beteg lett, és ő 10 évig küzdött a betegséggel, és mikor meghalt már felfogtuk,hogy mi történik, megértettük, és kevésbé fájt mintha gyerekként éltük volna át ugyan ezt, és ő is annyiszor feladhatta volna, de miattunk nem tette.

Pedig biztos vagyok benne,hogy ő is feladta volna ha teheti, mert nagyon nehezen bírta, és iszonyatosan szenvedett olykor.

A bátyám már két éve halt meg, és nekem nagyon hiányzik, de nagyon haragszom rá, és nagyon sokszor szidom magamban, de olyan őszinte a haragom,hogy néha már rosszul érzem magam.

Azt mondta,hogy ő ezt nem tudja végig csinálni, nem szólt a betegségéről sem csak az utolsó hónapokban mikor már nem lehetett mit tenni.

Nagyon sokat írt, elsősorban nekem, arról,hogy mit érez, és sokszor megbánta már, és sokszor gondolta,hogy jól tette.

Végül öngyilkos lett, de tényleg nagyon fáj nekem,hogy így történt.

A rokonok mindig azt mondják,hogy ne haragudjak rá, de egy életerős sportember volt, és tényleg nem tudom elfogadni, nagyon sokszor álmodok vele, meg anyukámmal is, és olyankor csak még jobban hiányoznak.