Békülés a sógornővel?

Sziasztok. Ritkán írok ki kérdést, de most egy durva erkölcsi féregjáratba kerültem és jó lenne néhány kívülálló vélemény.

Igyekszem rövid lenni. Van egy bátyám, akit imádok és ő is nagyon szeret engem. Sok éven át legjobb barátok voltunk, mindig tudtunk egymáshoz fordulni bármilyen gonddal. Aztán az (ex) legjobb barátnőm összejött vele. Sokáig sunnyogtak, de mikor megvolt a coming out, akkor aztán volt minden. Tettem és mondtam olyan dolgokat, amikre nagyon nem vagyok büszke. Kicsit sem kezeltem jól a dolgokat, bár ennek is van oka, de hosszú lenne, nem térnék most ki erre külön. Az én értékrendem szerint ez a hölgy részéről a második olyan húzás volt, amit már nem tudtam krisztusi módon benyelni. És elszabadult pokol. Próbáltam visszavenni mert a bátyám nekem ettől még a bátyám, de innentől nem lehetett igazam ezzel az üggyel kapcsolatban a hölgy ellenében igazam soha. Én voltam az epic fekete seggű a sztoriban. Addig mindig kerültem a konfliktusokat, mindig én kértem elnézést, akkor is ha nem nekem kellett volna. A történelem ezen pontján elindult valami, amikortól már nem.

Én azóta sokat foglalkoztam magammal, jártam szakembernél is és igyekszem az egész addigi elhibázott életem helyrehozni. Megtanultam nemet mondani, tanulom a következetességet és a sok szopás után amilyen életem addig volt, úgy érzem jó az irány, boldog vagyok, megtanultam szeretni önmagam. Ezzel párhuzamosan tetem kísérleteket, hogy ami a konfliktusból az én saram volt, valamiképp javítsam legalább. Leendő sógornőm részéről semmi. Minden lepergett róla, ott szúrt belém, ahol csak tudott, ott tett keresztbe ahol lehetett. Akit konkrét példa érdekel, majd leírhatom, de legyen elég annyi, hogy így volt. Tesómmal azóta javult a viszony újra, sokat tettem érte. Többek között bocsánatot kértem tőle elsősorban. Nemsokára esküvő.

Tesóm felkért, hogy legyek a tanúja. Ma rám írt fészen, hogy nem szeretnék-e a csajokkal vmikor beszélgetni erről-arról. Mivel évek óta a tesóm miatt kizárólag futom a felesleges kötelező köröket, megmondom őszintén; ambivalens érzéseim vannak. Írta, hogy ő megért engem is, de én változtam meg, nem ők. És nekem kéne nyitni. És szerinte újra bocsánatot kérni a sógornőmtől és a barátnőjétől mert ők még mindig be vannak rágva rám.

Persze, örülnék ha elsimulna a konfliktus, de őszintén? Nem ilyen áron. Én nem gondolom, hogy csak én hibáztam, mégis úgy érzem, hogy azt várják én lépjek. Megint. Én kérjek bocsánatot. Megint. Úgy, hogy erre nem volt a másik oldalról törekvés sem az elmúlt hét évben.

De a testvéremnek szar így. Nagyon.

Viszont ez az a pont, ha megint én lépek, félek, pofánköpöm magam a tükörben. Van egy bizonyos pont,ameddig feszegetem a saját szabályaim határait. Ez az a pont az durván.

Nem tudom mennyire sikerült átadnom, mi a konkrét gondom és egyben kérdésem is felétek.

Kérlek, ne haragudjatok ha kicsit zavaros a sztori, remélem azért átment a lényeg.

Sry, mégis hosszú lett. Minden vélemény érdekel.