Na de mi van akkor, ha nem fogadják el a bocsánatkérést?

Sziasztok!

A történet a következő: a testvérem és a felesége az ország másik részében laknak, de elég sűrűn lejárnak ide a családhoz vidékre (én, nagyszülők, szülők). Ilyenkor nálam szállnak meg, én egyedül élek egy belvárosi lakásban. Általában a látogatásaik ütköznek valamilyen programommal, de azokat le szoktam mondani. Volt, hogy az egész lakást a rendelkezésükre bocsátottam, és én addig a szüleimhez mentem, ahol amúgy is szükség volt rám, vagy barátoknál laktam. Ez részben buli, részben szükség.

Az utóbbi időben nem alakultak jól a dolgaim sem a munkában, sem a magánéletben. Magam alatt voltam, barátokat hívtam hétvégére, és ekkor jutott a fülembe mindenféle kerülőúton, hogy a tesómék ismét jönnek. (Korábban már többször kértem őket, hogy velem közöljék ezt először, de ez máig egyszer sem történt meg).

Ilyenkor elvileg törlődnek a programjaim, ezt viszont ezúttal csak részben akartam feláldozni, szükségem volt némi lelki fröccsre, így az a fergeteges ötletem támadt, hogy megkérem őket, a tervezettel eltérően fél nappal kevesebbet maradjanak (hétfő reggel helyett vasárnap estig), így marad egy estém, amit úgy töltök el, ahogy terveztem.

Erre borult a bili, a tesóm hisztit rendezett. Nagy sértődötten levonultak, és a szüleimnél szálltak meg, akiknek a háza erre amúgy kvázi alkalmatlan. De tűrték, mert meg voltak sértve.

Én eléjük álltam, megmagyaráztam, mi zajlik most velem, és miért gondoltam ezt jó ötletnek, valamint elnézést kértem.

Amit a kedves tesómtól kaptam vissza, nem részletezem. Lehordott minden bunkónak, állította, hogy hátrányomra változtam és kijelentette, hogy soha többé nem jönnek hozzám, ha ez így nekem jobb. Hiába kértem bocsánatot és mondtam el megint a dolog másik oldalát, oda fajult a beszélgetés, hogy a tesóm azt állította, úgy érzik a feleségével, hogy nem fogadom el a házasságukat, stb.

Ez egyetlen fészen elküldött fél mondatnyi kérdés után nekem elég merésznek tűnik. Még ha bunkó is voltam, állok elébe, de szívből bocsánatot kértem, és közöltem, szívesen látom őket, átmeneti zárlaton voltam...

Na ők nem voltak humoruknál, de azóta eltelt pár hét. Neten tartjuk a kapcsolatot, a kedélyek lenyugodni látszottak. Ezen a hétvégén ismét jönnek. Valamelyik este még megjegyeztem valami kapcsán, hogy épp mosom az ágyneműjüket, készülök. Semmi különös reakció. Ma tudom meg, hogy továbbra is a szüleimhez terveznek járni. tehát a dolog nem simult el...

Namost a gondom nekem ezzel az, hogy tulajdonképp nincs megbocsájtva a dolog, és ez a csökönyösség a részükről éket fog verni közénk. Én okoztam ugyan ezt az átgondolatlanságommal, de nem igaz, hogy két harmincas ember nem képes ezen túllépni.

Állítják, hogy nincs bennük harag, de ennek ellenére mégsem nyújtanak békejobbot, én ezt így látom.

Ti mit gondoltok? A tesóm fújja túl nagyra a lufit, vagy tényleg ennyire vérlázító volt a kérésem? Akkora sértés ez, hogy egy őszinte bocsánat és minden esdeklés sem teszi helyre?

(Mielőtt pár troll betalálna, közlöm, hogy tudatában vagyok annak, hogy ennél másoknak sokkal nagyobb bajaik vannak, de nekem most ez a problémám, és külső szempontokra van szükségem, hogy ezt megítéljem).