Jól tettem, hogy lecsesztem a húgomat ezért?

Érthető a reakciód.

Egyébként meg szabad kérdezni, kedves ifjú, bájos hölgy, hogy... nem is tudom, olyan kis félénk vagyok, zavarba ejtenek a fiatal nők, szóval csak azt szeretném megtudakolni, hogy:

Mégis mi a jó büdös franc kerül egy kettőbekúrt parfümben 26 ezerbe, meg egy kibeba...ltázott táskában 15 ezerbe?!

Esszem-fasszom megáll.

Más anyagi helyzetét ne firtassuk, jó? Te nem adsz ki táskára 15 ropit, más kiad 60-at is, az legyen az ő dolga. Az összeget itt csak mérlegelési pontként tüntette fel, hogy mennyi kárt is okozott a kedves húga.

Amúgy én is addig nem hagynám békén, míg oda nem tolja a képét a kis barátnőjéhez, és nem kéri vissza...már csak azért is hogy égjen a képe amiért ilyen bunkó volt...máskor kétszer is meggondolja.

ma 00:03

Teljesen igazad van. Habony Árpi félmillás guccsi táskájához képest ezt núdli, csóró proli kis erszény.

Mea maxima culpa.

[link]

Én is leteremtettem volna a hugcát, ám ezt a kölcsönbe adom xy holmimat sosem értettem. Oké, volt olyan, mikor barátnőnek adtam kölcsön cipőt, vagy én kaptam pulóvert, mert hideg volt hazafelé-de akkor úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére.

Annak idején, mikor még otthon laktam, 18évesen, saját pénzből vettem magamnak egy notebookot-tanulásra legfőképp, mert előtte nem volt gépem, meg persze netezni használtam. Anyámnak az első megjegyzése az volt, hogy vegyek neki is, utána meg az, hogy adjam oda az öcsémnek olykor-olykor játszani. Hát gonosz, nem gonosz, az enyém, nagyobb értékű dologról van szó, szívfájdalom nélkül közöltem, hogy nem veszek senkinek sem még egy ilyen gépet és kölcsön sem fogom adni-egyrészt mert féltettem a gépet, másrészt sem az öcsém, sem anyám nem értettek hozzá-volt is sértődés, nem érdekelt.

Megjegyzés: én mondjuk sajnálnék egy parfümre 26 ezer forintot kifizetni, de ezt te tudtad kérdező. Az biztos, hogy én semmit nem adtam volna kölcsön, lehet irigyen hangzik, de akkor is. Drága tanulópénz volt, legközelebb ne adj kölcsön semmi ilyet senkinek sem.

Erről eszembe jut egy kedves kis mese a Gameboy-omról:

Akkor 14 éves voltam, öcsém 12. Karácsonyra megkaptam az áhított Nintendómat. Pokémont játszottam rajta. (tudni kell, hogy csak egy mentés van rajta, szóval nem lehet külön "profilt" csinálni - ha újat akarsz kezdeni, törölni kell az addigi játékokat)

Öcsémet cseppet sem érdekelte korábban, akkor kezdte érdekelni amikor már jó sok órája elvoltam vele (nem, nem egyhuzamban, nyugi :D)

Hagytam egy kicsit játszani, szaladgálhatott a fűben és elkaphatott pár pokémont, és legyőzhetett néhány Team Rocket grunt-ot. (és csak akkor, ha vele voltam)

Egy nap a barátaimmal elmentünk bringázni. Anyummal megígértettem, hogy NE adja oda a Gameboyt az öcsémnek. Megpróbáltam elmagyarázni, de oda sem figyelt rám.

Később hazaértem, és mit láttam? Öcsém ül a földön, és a Gameboyt nyomkodja. Kérdőre vontam anyumat, valami ilyesmi volt a válasz: "Egész nap olyan szépen viselkedett, és különben is, nem fogja széttörni!"

Drága öcsikém törölte az eddigi játékomat. Én meg szobafogságot kaptam, mert lekevertem egy sallert.

(természetesen öcsi pontosan tudta, hogy csak egy profil létezhet. Úgy gondolta, hogy én már eleget játszottam, most ő következik)