Vannak akik évek óta nem beszéltek a testvérükkel? Hogy viselitek?
Az unokatestvéremmel vagyok így kb.
Nem láttuk egymást, de tudtunk a másikról, majd amikor bejött az internet, a fészbuk, akkor megtaláltuk egymást. Nos az örömködés nem tartott túl sokáig. Akkor én még suliba jártam és albérletben éltem, ő meg már a sokadik kocsiját és lakását kapta a párjától. "Jaa, hogy te csak albérlet? háát..."
Szóval nem mozogtunk egy anyagi szinten, és ő el is vágta velem a kapcsolatot, mert csak égés lennék az ő tökéletes, gazdag überszuper családjában. Olyan gyerekesen hogy pl az interneten már semmit nem láthattam róla, csak a nevét.
Rosszul esett nagyon, mivel a családunk amúgyis szanaszét van, de végülis túltettem magam rajta.
Másik eset, a nővérem.
Anyagilag nagyon rosszul álltak, egy gyerek kicsi lakás, sok tartozás, egyebek. Amint lett sok év után munkája, ahol előléptették és többet keres, síri csend. Hónapok óta nem beszélünk, pedig sokszor még a telefonszámlájukat is én fizettem ki. Na ez viszont nagyon fáj.
Őrület hogy a családi kapcsolatok is a pénzen múlnak...
8-as vagyok.
Az én testvéremnek biztos nincs lelkiismerete. Otthonról eltűnt a pénze, legalábbis ezt mondta. Az anyukám meg igazából rámfogta, mert én már akkor dolgoztam, volt pénzem. Évekkel később röhögve mesélte a testvérem,hogy milyen jó fej volt a barátainak abból a pénzből, hogy ő fizetett mindig.
De megígérte, hogy az anyunak elmeséli. Mert engem azután a családból bizony kirekesztettek, mert azért az mégis szégyen,hogy valaki családban!!! lop a másiktól.
Vártam, vártam, aztán jött az anyukám levele, hogy szégyellhetem magam, miattam vált el a testvérem, tönkretettem az életét. Hazaköltözött, azóta is ott él, gyerekekkel.
Úgy szeretnék beszélni vele, de egyedül nem lehet. Csak azt szeretném tudni, igazából mi oka volt az egészre.
Hogy viselem? Szörnyű. Több mesét olvastam neki, mint az összes gyerekemnek együtt. Mindenhova magammal vittem, mintha hozzám lett volna nőve. DE szívesen, örültem ,hogy jött.
Nem értettem akkor se, máig sem értem. Ezért szörny, hát nem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!