Egy átlag családban a testvéreknek miken kell megosztozni?

Normális családban maximum a szülők és a családtagok idején kell osztozni.

Amúgy nekem meg a tesómnak nem volt külön tusfürdője, sőt a közeli kor miatt tini korunkban a "mi ruhánk" volt, de senkinek nem volt ez gáz. Játékok is közösek voltak, de pl.bicikli nyilván volt saját. Ez nevelés kérdése, hogy min hajlandó közösködni a gyerek és mi az, amin nem.

Nekem nincs gyerekem, a tesómnak három is van. Nem önzőznek, szépen megférnek egymás mellett, elfogadják a közös játékokat. Barátnőmnél egyke gyerek van, de mindig arra nevelte, hogy ne legyen irigy, mindig adtak az ovistársaknak meg a szomszéd gyerekeknek ezt-azt. Ő sem önző, elég nagy már, úgyhogy szerintem nem is lesz. Nevelés, családi értékrend, ez határozza meg a fő csapásokat...

Szerintem sem ezen múlik az önzőség. Nekem a játék és a csoki jutott így hirtelen, amin osztozni szoktak a gyerekek. Ahol vannak tesók, ott is lehet ebből gond, féltékenység. És ahol nincs tesó ott is van ilyen helyzet, például barátok, rokon gyerekek, közösség, ovi, környéken lakó gyerekek. Ez inkább nevelés kérdése, mint hogy van-e tesó vagy egyke valaki. Meg aki egyke az is egy családban, szélesebb családban, ismerősök között, közösségekben nő fel, nem bezárva egyedül :)

Én olyat is ismerek, akinek volt testvére, önző, és ő tudja is magáról, hogy azért önző, mert mindig mindenen osztoznia kellett kiskorában. Most hogy felnőtt éppen ezért nem akar többé semmin sem osztozni.

Ez érdekes kérdés. Nekem egy testvérem van, és úgy nőttünk fel, hogy mindenen, de tényleg mindenen osztoznunk KELLETT. Ha anyámék vettek egy zacskó nápolyit, abból darabra pontosan csak ugyanannyit ehettünk. Ha volt egy szelet sütemény, azt mértani pontossággal kellett kettébe vágni. De ez csak egy dolog. A rosszabb az volt, hogy az egyéb holmikon is osztozni kellett, ami a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy anyám akár erőszakkal is elvette a játékomat, és odaadta a testvéremnek, sőt, idegen gyereknek is(!), mondván, hogy ne legyek irigy. (Fordítva is volt ilyen, igaz, ritkábban, de az az igazság, hogyha erővel adta oda nekem a testvérem játékát, akkor már nem is szerettem játszani vele.) Természetesen olyan is volt, a testvérem ilyen módon eltökítette számomra kedves dolgaimat, és ha emiatt elkeseredtem, még én voltam lehordva, hogy hogy lehetek ilyen irigy.

Az eredmény? Ugyan már felnőtt vagyok, de anyatigrisként védelmezem a holmijaimait. Mindent. (Amitől önként válok meg, az persze más.) Ez most nagy küzdelem számomra, mert ha a Kedvesem csak celluxot meg ollót kér tőlem, nem egyszer még azt is nehezemre esik odaadni (azért persze odaadom, próbálom ezt nem mutatni neki). Még azt sem szeretem, ha olvassa néha az újságjaimat, pedig semmi bajuk nem lesz tőle. Nyilván engedem, csak rossz érzéssel.

Nem tudom, sikerül-e valaha is egészségessé formálni a hozzáállásomat...

Nem vagyok öreg (27), és nem tudom, milyen volt a családunk anyagi helyzete. Egy testvérem van. Sokszor volt olyan, hogy a rokonok 1 tábla csokit adtak kettőnknek. Vagy amikor csak az egyikünk kap. Akár a szüleinktől (névnap), akár a suliban barátnőktől, Mikuláson, stb. Azt is hazavittem, és adtam a tesómnak is.

De igen, főleg a játék. Egy számítógépünk volt, azon meg kellett osztani az időt, de másban is. Ha pl. állatorvososat játszottunk, kinél lesz a körzőkészlet (a "szike"), ha cégeset játszottunk, ki veszi fel anyu 1 db csillogó magassarkú cipőjét, ha együttest alapítunk, kinél lesz az elemlámpa (a "mikrofon"), ki lesz Gazdálkodj okosanban a pénztáros.

Ez most viccesen hangzik, és szerintem nem is tanít meg osztozkodni, mert itt az van, hogy a tesómmal kell. A tesómat szeretem, most felnőttként is beleharaphat a csokimba, vagy megeheti a fánkom felét.

(Egyébként olyan nagy jajveszékelést lerendezünk, ha valamit nem sikerül pont elfelezni. "- Te edd meg a nagyobbat. - Nem, te. - Én nem fogom. - Én sem. - Akkor kidobom a kukába.) :D

Tök más olyannal osztozkodni, akit szeretsz, mint aki idegen, vagy még gonosz is.