Muszáj lesz hagynom, hogy a húgom a saját kárán tanuljon?

Ez hosszú lesz. Tehát van egy 18 éves húgom, tavaly került ki az iskolapadból. Szinte közvetlenül érettségi után elköltözött a barátjához, fél éves járás után. Lebeszélni nem lehetett, bár finoman mondtam, hogy nem kéne, és nem lesz jó vége.

Nincs mit szépíteni: úgy menekült el otthonról, mert az anyánk alkoholista, apánk idegei meg már tropára vannak; megbetegítő az ottani légkör, én már a kapcsolatot sem tartom velük. A férjemmel külön élünk, albérletben.

Mi ajánlkoztunk, jöjjön ide, de inkább ment a pasihoz annak az albérletébe. Alapvetően pozitívan álltam a sráchoz, aki egyébként velem egyidős, 25 éves. De aztán, főleg az összeköltözésük után, kiderültek apránként a dolgok...

Sok adóssága van, tele van belső frusztrációval, amit a húgomon vezet le, egyelőre csak időkénti üvöltözés, és gyakori cs*sztetés formájában. Nem olyan rég kitudódott: húgom fizetése tulajdonképpen közös, és szerinte így van ez rendjén. A srác saját fizetése persze nem! A húgom, szerencsétlenje egy cipőt nem vehet magának, mert hogy képzeli? A számlája örökké üres, mert leveteti vele a 120-130 ezres fizetését már aznap, hogy utalják, aztán elvileg közös helyen van tartva, de mégsem rendelkezhet erről más, mint a srác, mert különben veszekedés van. Pénzt szinte sosem tart magánál a lány, volt hogy úgy ugrott be hozzánk, ő ma még nem evett, mert a srácnál "maradt" a pénz, ő meg elfelejtett kaját vinni magával munkába.

Mindennek tetejébe időnként megkapja azt a húgom: ha nem tetszik, menj haza anyádékhoz. Mintha az ő ingyenélő lenne.

Ekkor bömbölve felhív engem, elmondom neki, hogy igenis jöjj el onnan, hozzánk vagy a mamánkhoz. De aztán jön a nagy békülés, mert a gazdi megszánta őt, így persze marad.

Most elvileg szakított vele a srác, de nem tudja, mikor költözik haza. Szerintem sosem, mert megint azzal jön, hogy tulajdonképpen ő a hibás, nem a srác, tehát az lesz a vége, hogy menedéket kér nála, mint egy hontalan.

Mikor próbálom finoman vagy konkrétan felnyitni a szemét, jön azzal, hogy nincs igazam, a srác szereti, meg nem használja ki, meg ő már felnőtt nő, tudja, mit csinál...

Egyszerűen nem térek az ilyenek után magamhoz, mert én elég határozott típus vagyok, aki sosem keveredhetne ilyen helyzetbe, mint ő. Ennek 10%-át nem tolerálnám el egy férfitől sem. Erre az én húgom - mondjuk ki- áldozattípus. És ijesztő arra gondolni, ez még csak a kezdet. A srác nem üti - még. De foghat még ki ennél durvább, erőszakos pasikat is. És sajnos biztos vagyok benne, az sem lenne elég, hogy elmenjen, mert ő szereti azt az idiótát...

Kérdem én: mit lehet tenni? Hagyni, hogy az élet adja a pofonokat, vagy rágjam tovább a fülét? Hozzáteszem, nem szoktam gyakran, mert ha álló nap szidnám neki a srácot, akkor én lennék a rossz. Így azért, hogy alkalmanként mondtam véleményt, legalább nincs teljes hírzárlat felém.