Van köztetek olyan, aki azért nem mert második gyereket vállalni, mert sosem volt jó kapcsolat a testvérével, és félt tőle, hogy a saját gyerekei sem fogják egymást szeretni?

Szia, én nagyon jóba vagyok tesómmal, szintén fiú-lány, de kicsi a korkülönbség.

Férjem és öccse gyűlölték egymást, ott nagyobb a korkülönbség.

1 babánk van és most várom a másodikat, és én is gondolkozom ezen sokat, hogy mit tegyek hogy majd szeressék egymást a kicsik. Most ott tartok, hogy olvasok ezzel a témával kapcsolatba könyveket (Születési sorsrend stb) aztán csak reménykedek...

Hú, mit fogok ezért én itt kapni... :)))

Most vagyok terhes az elsővel, és nem lesz második. Bár ennek vannak más okai is (pl. anyagiak - ennek az egynek biztos, hogy meg fogok tudni adni mindent, taníttatás stb., de kettőben egyszerűen nem vagyok biztos), de az okok között szerepel az is, amiről te írsz. Sajnos a környezetemben TÖBB a rossz testvéri kapcsolat, mint a jó, és ezzel nem túlzok. A szüleimnek is vannak testvéreik, nem igazán jó sehol a viszony. A baráti körömben főleg a viszálykodásról hallok, pedig próbálom objektíven figyelni őket.

Nekem sincs, a férjemnek sincs, és mindketten egyetértünk abban, hogy semmi hiányt nem szenvedtünk, soha egyikünk sem akart testvért, remekül felnőttünk, mindkettőnknek rengeteg barátja volt. Én a saját magam példájából azt mondhatom, egészen kicsi koromtól kezdve nagyon jól elfoglaltam és feltaláltam magam, sosem unatkoztam, egyedül is jól szórakoztam. A mai napig nem érzem szükségét, hogy legyen testvérem.

Sokszor megkapom, hogy "tudod, milyen rossz lesz a szüleid temetését egyedül intézni?" Igen, biztosan. De az, hogy az embernek van testvére, egyáltalán nem garancia arra, hogy jó, konstruktív, és támogató lesz a kapcsolat.

Van egy ismerősöm, a testvére meghalt (felnőtt korában, pár éve). Elég zűrös élete volt a pasinak. Az ismerősöm sokszor sóhajtozik, és azt mondogatja, "istenem, ha lenne testvérem, nem kéne mindig úgy rohannom a gyerekekért az iskolába, megoszthatnánk, egyszer ő menne, egyszer én, olyan jó lenne". Egyszer megkérdeztem tőle, hogy amíg élt, addig elment a gyerekeidért? Válasz: "Á, volt annak elég baja, meg az alkohol is, tudod..." Ez csak ideologizálás. Attól, hogy van, még nem biztos, hogy jó is, hogy van.

Persze, tudom, a legtöbbetek mire idáig ért az olvasásban, már fogalmazgatja a felfortyant válaszát. Hozzátok szólok: nagyon-nagyon szimpatikus nekem, tisztelem az olyan családokat, ahol a testvérek tényleg egymást segítve, szoros kötelékben nőnek fel, majd felnőttkorukban sem távolodnak el egymástól. Vannak azért ilyen ismerőseim is, és tényleg nagyon klassz dolog. Egyik közeli barátnőm (negyvenes), két másik testvére vele hasonló korú, mindenhol két gyerek van, és a mai napig együtt járnak nyaralni, átmennek egymáshoz "bulizni", és ha bármelyiknek bármilyen gondja van, azonnal, hajnali kettőkor is értesítik egymást, támogatják egymást jóban és rosszban is szó szerint. Tényleg nagyon klassz. Kár, hogy ez nem mindig így alakul...

A második hozzászóló teljesen rendben van úgy, ahogy van: neki sincs testvére, a gyerekének sincs, magának sem akar, a gyerekének sem. Ez azt jelenti, hogy az élete pontosan úgy alakul, ahogyan ő azt optimálisnak tekinti. Ez így abszolút király, nincs vele gond.

A kérdezőre viszont ez nem igaz: "nagyon szeretném ha nem kéne testvér nélkül felnőnie". Szóval ő nem biztos ebben az állapotban. Ebben az esetben pedig érdemes volna kicsit leásnod a gyerekkorodban, hogy miért is lett a ti viszonyotok ilyen rossz a testvéreddel.

"Az is bennem van hogy biztos a nagy korkülönbség miatt van így"

Nem, amiatt nem lesz így, de általában elmondható, hogy az 5-6 év korkülönbség kemény dió. Az újszülött teljes embert kíván, a nagyobbik viszont óvodás, aki ugyanúgy igényli a törődést, de nagy a kísértés magára hagyni, mert sokkal önállóbb. Borzasztó sok féltékeny és szeretetéhes nagyobb testvért láttam így, ilyen korkülönbségnél.

Persze, fordítva is pont igaz ez, mert ismerek olyan testvérpárt, akik között egyetlen év van még a harminchoz közeledve is a család elismeréséért versengenek és irigykednek egymásra, mint a kisgyerekek, meg olyat is, ahol a három testvér sülve-főve együtt jár, pedig ott 5 és 3 év különbség van a gyerekek között. Szóval nem ezen múlik, csak egy rizikófaktor.

"Vagy nevelés kérdése az egész?"

Szerintem igen, de nem tudom, mi a titka, meg én eleve egyke is vagyok - épp ezért mozgat a téma, hogy ha a lányomnak lesz testvére, azt hogyan oldom majd meg, szóval megértelek. Persze, vannak tipikus ökölszabályok (ne hasonlítsuk őket egymáshoz, ne döntsünk közöttük, ne foglalkozzunk velük sokat külön-külön, stb), de szerintem ebben sincs egyértelműen elrejtve a bölcsek köve.

A lényeg ellenben máshol van: az, hogy a te viszonyod rossz volt a testvéreddel, nem jelenti azt, hogy ez fog történni a gyerekeiddel is! Ha szeretnétek testvért, akkor vállaljatok testvért, és neveljétek őket a lehető legjobb tudásotok szerint! Alap dolog, hogy félelemből nem szabad ilyen döntést meghozni.

Kedves Kérdező!

Sajnálom, hogy rosszak a tapasztalataid a testvérkapcsolat miatt. És szomorúan olvastam a többiek hozzászólását a rossz kapcsolataikról. Nekem egy öcsém van (nő vagyok), akivel mindig nagyon közeli volt a kapcsolatunk. Én személy szerint el sem tudom képzelni, hoyg öljük egymást. Mindkettőnknek családja van, gyerekeink (nekem 3), de mindig számíthatunk egymásra. Én is úgy nevelem a gyermekeimet, hogy fogadják el egymást, szeressék egymást, mert a testvéri kötelék egy életen át elkísér. Nem tudom megmagyarázni, de ez egy olyan kapocs, amit nem lehet szétszakítani, ami örökre összeköt és kötelez engem és a testvéremet arra, hogy mindig ott legyünk egymásnak. Nemcsak külsőleg hasonlítunk, hanem ott belül is. Ha kell nagyítós tükröt tartunk egymásnak, egymásról, egymásért. Sajnálom, hogy csak 1 testvérem van, és nem több. Én azt gondolom és érzem, hogy a legtöbb, amit a gyerekeimnek adhatok szülőként: a testvér.

Bocsánat, ha offoltam, de ennyi negatív tapasztalat mellé úgy éreztem, kell egy pozitív is. :)

Az hogy milyenek lesznek a testvérek, lutri. Lehet áldás vagy átok is,mert nem tudhatod előre milyen természetűek lesznek. Ha nem bírják majd egymást, akkor csak annyit lehet elérni a neveléssel, hogy udvariasan viselkedjenek egymással, szeretetet nem lehet kikényszeríteni.

Csak akkor vállalj második gyereket, ha te és a férjed két gyerekre vágytok! Az ne legyen indok, hogy jajj kell egy testvér. A másodikat is önmagáért akarjátok, ne azért, hogy jajj így illik. Az elsőnek ha esetleg nem lesz testvére, attól még ugyanolyan értékes ember lesz.

Nekemegy gyermekem van eddig.

Én pont azért szeretnék még tesót neki,mert nekem pozítívak az élményeim.

Mi hárman vagyunk tesók,és a legjobbb barátok is egyben.Mindig számíthatunk egymásra.

Sosem volt jó kapcsolatom a testvéremmel,kiskorunkban sem,a korkülönbség mindössze 3,5 év volt köztünk. Próbáltam vele jóban lenni,de rengetegszer megalázott fizikailag(míg nem tudtam megvédeni magam kiskoromban) is és verbálisan is az évek során. Volt olyan, hogy 1 évig egy fedél alatt nem beszéltünk egymással,köszönés sem volt. Majd ő erőltette a jó viszonyt, mintha semmi rossz nem történt volna. Ez működött is, azt hittem végre megváltozik,de nem! Most újra 5 hónapja nem beszélünk egymással, nem is találkozunk és őszintén szólva nem hiányzik egyáltalán, sőt ki merem jelenti, hogy nekem ő sosem hiányzott!!!

Ha egyszer lesz gyermekem,nem lesz testvére az biztos. A szüleim élete is nehéz a testvéreik miatt, és mindig is az volt.

Első vagyok.

Most azért lettem lepontozva mert jóba vagyok tesómmal és szeretnék a gyerekemnek is tesót? :(