Nem fogadja el a nevelt lányom a közös gyerekünket?

Ó, szóval van én gyerekem, te gyereked, mi gyerekünk?

Mi a helyzet a nevelt gyerek édesanyjával? Arról nem beszéltél. Gondolom, mivel neked hasonló korú saját gyereked is volt, ő nem érezte magát bizotnságban az új családban, és azzal, hogy új tesó is született, mégjobban félti a pozícióját. Nem ítéllek el, de ha egy kisgyerek 5 éven keresztül valóban úgy viselkedik, ahogy te mondod (lop, hazudik stb.) akkor már régen szakember segítségét kellett volna kérnetek. Egy kisgyerek nem gonoszkodásból csinál ilyeneket, hanem, hogy magára vonja a figyelmet, ha mással nem rosszalkodással. Valamit nem jól csináltok. Nem feltételezem, hogy szándékosan, vagy direkt bántásból, de valami nagyon nem működik nálatok, aminek a gyerek a szenvedő alanya. És minél jobban belefordul a serdülésbe, annál inkább fog elmérgesedni a helyzet.

Ajaj, ha a nagyszülők keze van a dologban, az nem jó.

Ismerős helyzet, párom fiúgyerekét is nagyon elkapatták a nagyszülők, őszerinte senki más nincs, csakis Ő.

Itt nem a testvéri kapcsolattal van baj, hanem inkább a lány és közted való kapcsolattal, de az is lehet, hogy a lány és az apja vagy a lány és a nagyszülei közötti kapcsolattal! Szóval semmiképp nem a tesókkal van baj, és könnyen lehet, hogy nem is veled, csak végeredményben itt jön ki valami feszültség, gátlás, amit igen nehéz visszanyomozni és megoldani, de vagy megpróbálod (megpróbáljátok a pároddal), vagy továbbra is jönnek az álproblémák és arra az álmegoldások, de a valódi probléma ott marad a gyerek lelkében...

(Egy példa, hogy értsd: Nekem elváltak a szüleim, anyámmal éltem. De anyámmal sose volt jó a kapcsolatom, mert mindig gyerekként kezelt. Jó persze gyerek voltam, de azért nem csak a játékokra lett volna igényem, hanem arra is, hogy vele beszélgessünk. De ő sosem beszélgetett velem... És egy idő után már nem is mertem semmi komolyabb témával, kérdéssel hozzá fordulni. Egy hatalmas fal lett kettőnk között, kénytelen voltam titkolózni, és cserébe a nem beszélgetésért, én is inkább hisztiztem és gyerekes megoldásokkal tiltakoztam, ha már valami nagyon nem tetszett. Ő gyerekként kezelt, én pedig jobb híján gyerekként viselkedtem, és rosszalkodtam, én is visszabeszéltem, és néha hazudoztam.

Amikor anyám néha-néha komolyabban ismerkedett férfiakkal, akkor őket rendre elüldöztem. Biztosan ha hosszabb időre költözött volna hozzánk egy pasi, ráadásul még hozott volna magával 1-2 gyereket is, biztosan nálam is kijött volna az, hogy ha anyámmal nem mennek a dolgok, és továbbra sem lehet vele beszélgetni, akkor én is tettem volna nem fair lépéseket a mostoha tesók ellen. Na de ilyen szitu nem volt, hogy hozzánk gyerekkel költözzön valaki, így csak a pasi elüldözése volt ügy. Egyébként bevallom őszintén, hogy nagyon bírtam ezeket az embereket! De mivel anyám rosszul intézte a bemutatásukat is, hát eljátszottam, hogy utálom őket...

Nekem valójában csak annyi kellett volna, hogy anyám elmagyarázza a dolgokat, hogy beszéljünk mindenről és ne kellejen tőle félnem. De ezt nem értette meg. És ha tiltakoztam, akkor én voltam a rossz... Végül így már felnőtt fejjel jobban átlátom, és tudom, hogy hol hibázott anyám. De soha az életben nem lesz köztünk jó viszony, csak olyan megtűröm fajta. Én soha nem fogom anyámnak az igazi érzéseimet elmesélni, mert gyerekkoromban sem volt kíváncsi semmire.)

Nem tudom Kérdező érted-e amit leírtam...

Ki tudja, mi lehet a baj a nevelt lányodnál. De meg kell értened, hogy egyáltalán nincs könnyű helyzetben. És ha ő is kicsit bátortalanabb, hogy gyerekként ő maga kezdeményezzen, mert mondjuk fél -ahogy én féltem-, hogy kinevetik, hogy nem foglalkoznak vele, akkor magától úgysem fog beszélni, és inkább maga tesz igazságot, még ha kívülálló szempontjából ez nyilvánvalóan rosszaság és látszólag is igazságtalanság...

Lehet, hogy ez a lány is csak nagyon-nagyon egyedül érzi magát. És ha te játszod a bírót, mert a te gyereked dolgait ellopta, ahelyett, hogy megpróbálnál kettesben beszélgetni vele, a barátja lenni, és nem haragudni a csínyekért, hanem megtudni és megszüntetni az okát, akkor ez nem fog változni, továbbra is így fog menni.

Ne várd már, hogy egy gyerek kezdeményezzen! Valószínűleg fél, még ha nem is hiszed! Ő van alárendelt helyzetben, nem tud kiutat. Neked pedig volna lehetőséged bármire, csak fel kellene neked is nőni, úgy, hogy meg tudd érteni az ő helyzetét!

Eddig bizonyára tényleg mostoha voltál, a fogalmazásodból ez jön le. Még helyre lehet hozni, és lehet köztetek jó kapcsolat, mert egy gyerek igen sokáig képes reménykedni és várni arra, hogy megértsék...

De 5 év után már nagyon nem könnyű... Annyi biztos, hogy bocsánatkéréssel kell kezdened...

Amíg nincs meg köztetek a bizalmi, baráti viszony, addig nem lesz változás. Ha meg sikerül ezt kialakítanod, akkor még simán kiderülhet, hogy semmi baja se veled, se a "TE" gyerekeiddel, hanem valami egészen másról van szó. Neked kell nyitnod, másképp nem megy!

Úgyhogy hajrá, csak ezt tudom mondani!

(Bár lehet, hogy inkább az apjától lenne szüksége erre, ennyiből mi nem tudhatjuk. De semmiképp nem a nagyszüleinek és nem is pszichológusnak vagy egyéb szerzeménynek...)

Szerintem nem kell a nagyszülőkre kenni, bár egyszerűbb. A gyerekek nevelése a szülők dolga. Akinek a gyerekét a nagyszülők nevelik, szégyellje magát. Aki szerint a gyereket a nagyszülő el tudja rontani, az is szégyellje magát, mert ott is a neveléssel van gond.

Szerintem nincs nagy különbség a 12 és az 5 éves gyerek között féltékenység szempontjából. Attól, hogy te azt állítod, egyformán szeretitek őket, még nem jut ugyanolyan törődés mindkettőnek, az életkoruk miatt. Az 5 hónaposra egész nap figyelni kell, 4 óránként etetni, pelenkázni, altatni, visszarakni a cumit, megtörölni a száját/orrát, fürdetni, sétáltatni. A 12 évestől meg már elvárjuk, hogy minden önállóan csináljon, ami normális is. De a 12 éves csak egy gyerek, aki azt látja, hogy a kicsi körül forog a világ. Vele soha nem kiabáltok, nem büntetitek meg, játszhat a nagy játékaival (mert ugye közös, de ha ő veszi el másét, a lopás...), egész nap gügyögtök neki, a nagyot meg szidjátok. Hogy a fenébe ne utálná a kicsit???

Köztünk csak 5 év van a húgommal, de a szüleim pontosan ugyanilyen viselkedése egész életünkre tönkretette a kapcsolatunkat. Hiába tudja az ember felnőtt fejjel mindezt, de egy életre nyomot hagy a gyerekkori igazságtalanság.

Tisztázzuk a tulajdonviszonyokat. Az ajándék azé, aki kapta. Nem közös, és nem azé, aki a pénzt adta/kereste rá. Ha nem akarsz ajándékot adni, ne adj, de amit vettetek neki, az nem közös. Az az övé. Ami az övé, azt ne vegye el a kicsi, kivéve, ha önként odaadja. Önként, és nem különböző zsarolásra (pl. ha odaadod, kapsz csokit, vagy: ha nem adod oda, nem szeretlek). Ez fordítva is igaz, ő sem veheti el a kicsi játékait, kivéve, ha cserébe kölcsönadja a sajátját.

Neki 12 évesen csak a játékai vannak, meg az, amit tőletek kapott. Pont olyan értékes számra, mint neked az autód vagy a házad. Mit szólnál, ha a szomszédod kölcsönvenné a kocsidat? (Én nem örülnék.)

Én teljesen megértem a "nevelt lányodat", hogy utálja a "közös kislányotokat". Nem helyeslem természetesen, de ahogy és amit eddig leírtál, inkább sajnálatra méltó a helyzete. Nem azért, mert az övé a játék vagy nem, hanem azért, mert olyan szinten nem kap megértést otthon, hogy az valami hihetetlen. Lehet, hogy ti mindent megadtok neki, legalábbis azt hiszitek, de ez a kislány boldogtalan. Minden "hazudozás és árulkodás" ebből fakad.

És tudod, egy felnőttnek lehet azt mondani, hogy csak magán múlik, hogy boldog vagy boldogtalan életet él, de egy gyereknek nem. Az ő boldogsága azon múlik, hogy otthon mit kap. És nem mindig az a jó neki, amiről te azt hiszed, hogy jó.

Az első dolog ami feltűnt, hogy milyen ellenségesen írsz egy 5 éves gyerekről. Ha nem tudnám, hogy Ő a gyerek és te a felnőtt, a stílusodból arra következtetnék, hogy ti vagytok a két gyerek, aki marakodik egymással.

Pl:

"Holott ő volt aki az én gyerekem dolgait ellopta tönkretette, és nem fordítva."

Szerintem a legnagyobb baj, hogy te úgy kezeled ezt a gyereket, mint egy felnőttet, olyan viselkedést is vársz el tőle. Az előző hozzászólók is írták, hogy a ti kapcsolatotokon kellene változtatni. A kislány is megérzi, hogy ő itt megtűrt személy, de ha tehetnéd kiraknád.

Hozzá kell tennem, megértem a te helyzeted is, hiszen nem a saját gyermeked, és utálatosan viselkedik, de próbálj meg felülemelkedni a viselkedésén (akár segítséggel pl pszichológus) - hiszen te vagy a felnőtt - és ne az utálatos viselkedést meglátni, hanem a megoldást keresni.

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__testveri-..

Ha ennek a kérdésnek a belinkelthez nincs köze, akkor éedemes lenne kérdező elolvasnod. Mintha a válasz lenne a kérdésedre...