Mit tehet az ember, ha a saját családja nem fogadja el és nem szereti?

Én nagyon összebarátkoztam valakivel, aki ilyen, mint Te.

Mások ezt el se hiszik, hogy létezik.

Nincs mit tenni, át kell tenned a súlypontot a barátaidra, vagy a párodra, ha van. Ami megintcsak nehéz, mert a elgtöbb ember nem ezt a tartalmat várja a barátságtól/párkapcsolattól, tehát olyan emberek lesznek a befutók, akiknek szintén nincs normális családi hátterük.

Sajnos érzelmileg labilisabbá tesz, ha nem áll mögötted a család. Felnőttként is stabilabbak azok, akik mögött kisgyerekkorukban ott álltak, jóllehet egy 50 éves emberért a 80 éves szülei már semmit se tudnak tenni, de másként nőtt fel, és más a lelkivilága, mint nekünk.

Van egy olyan eset is, hogy az apa törzsfőnököt, csalhatatlan diktatórikus vezetőt játszik. Az egyik gyereket ügyetlensége miatt megalázza. A másik lesz a kedvenc kisinasa a Mekk Mester apuci mellett.

Felnőtt korban ez úgy folytatódik, hogy az ügyetlen gyerek lázadó lesz a szemében, aki nem alázkodik meg az anyagi támogatásáért. A szülők választott párját sem fogadják el, mert alacsonyabb társadalmi rétegből jött, sőt visszapofázik. Ezzel szemben a másik gyerek párjának az apja vezérigazgató volt - és kussol, hiszen diliflepnivel a köldökzsinórján született.

Figyuzz, te így is egy genetikai csoda lehetsz, próbálj meg ennek örülni, na meg annak, hogy felnőttél.

Persze, jobb, ha az embernek van egy támogató hátországa, de nem te vagy az egyetlen a világon, akinek nincs, ilyesmivel sokan birkóznak.

Felnőttkorban amúgy is már egyre kisebb lesz a szülők szerepe az életedben, ez így van rendjén.

Neked ilyen lapokat osztott az élet, de cserébe ott van az eszed meg a kitartásod. Próbálj abból építkezni, ami van neked, és szép lassan alapítsd meg a saját hátországodat, olyan emberekkel, akik szeretnek, elfogadnak és támogatnak téged. Most már elég nagy vagy hozzá.

Ja, és az önbizalom-dolgot tudatosan kezeld. És ne érezd magad áldozatnak. Van egy ismerősöm, aki szintén ilyen családi dolgok miatt folyamatosan áldozatnak érzi magát, az összes párkapcsolatban őt csak bántani akarták, az iskolában is bántották, az egyetemen is bántották, a munkahelyen is, aztán már a barátai is...

szóval ne essél ebbe a csapdába, minél hamarabb vetsz gátat a negatív gondolatoknak, annál nagyobb esélyed van arra, hogy normális életet tudj kialakítani.

Olyan nagyon azért ne sajnáld magad. Középső gyerekként is volt annyi akaratod, és volt annyi önbizalmad - aminek az alapja az, hogy igenis a családból valamelyik felnőtt szeretett és bízott benned! -, hogy eljuss egy egyetemre és sikerrel be is fejezd.

Lehettek barátaid és egész jól bologulsz az életben.

Kedvesem, akit tényleg nem szerettek és nem fogadtak el a családjában a nézetei miatt és a személyisége miatt, az a gimnáziumig sem igen jut el, nincsenek barátai, és abszolút el van magányosodva.

Egyszerű: befejezed a sulit, lediplomázol és keresel magadnak olyan környezetet, ahol elfogadják a nézeteidet és magasról teszel a családodra. Nem vagy értéktelen és ezt te is tudod. Van önbizalmad, még ha kissé ingatag lábakon is áll, és ezt is tudod.

Ha nem akarsz olyan lenni, mint ők, akkor nem is leszel olyan. De enek az az ára, hogy számkivett leszel a családodból - mert vagy alkalmazkodsz náladnál jóval butábbakhoz és azonosulsz velük, csak hogy elfogadjanak - de úgysem fognak elfogadni, mert te más vagy, mint ők -, vagy pedig megelemed a fejedet és a hátsódat, két napig könnyesre bőgöd éjjel a párnádat, megsiratva a primitív, önző és buta szüleidet és utána elhúzol, mint a vadlibák a SAJÁT életed után.

De az nem megy, hogy kettős mércének akarsz megfelelni.

Röviden és tömören a refrén:

https://www.youtube.com/watch?v=hhp_ExSjY7M