Szüleitek hogyan fogadták, mikor felnőttetek és elköltöztetek otthonról? Néhány szülő miért nem fogadja el, hogy felnőtt már a gyereke és szeretne külön utakon járni?

Nem olyan régen költöztem össze a párommal (kb. fél éve).

Eljöttem otthonról, mert nem igazán szerettem otthon lakni és már nagyon szerettem volna a párommal összeköltözni, aki már 1 éve a vőlegényem. Igazából mindent megkaptam én és a húgom is,de kezdetben elég rosszul esett, hogy mindig is a húgom volt a kiskedvenc, ezért néha úgyéreztem velem igazságtalanok. Egyébként elváltak a szüleim és anyuval laktunk és apumat csak ritkábban láttuk. Anyum nem örült az eljegyzésünknek a párommal, nem igazán tudom, hogy miért, mert különösebb oka nem lehetett rá, mert a párom tényleg egy rendes fiú, ami manapság már ritka. Szerintem az lehetett a baja, hogy nem Ő választotta nekem, hanem én. Mióta elköltöztem állandóan Ő hív, pedig megbeszéljük, hogy majd én hívom, de ezt sosem várja ki. Talán azért, mert hiányzom neki. Nem igazán szeretné elfogadni még mindig, hogy külön életem van, talán azért, mert régebben sem voltam nagy bulizós és sokat voltam otthon, így lehet ezt szokta meg. Eljöttem otthonról, mert nagyon sokat kiabált, megváltozott, fura lett a természete és néha csak úgy rájött az üvölthetnék, én ezt már nem bírtam elviselni, pedig nem lehetett rám panasza, mert rendesen besegítettem otthon. Eljöttem és most jön rá, hogy igazából mekkora szüksége van rám, mert én segítettem neki, nem úgy, mint a húgom. Persze az élettársa is nálunk lakik, de Őt is folyton ugráltatja és sokat veszekednek.

Szóval úgy érzem nem törődött bele abba, hogy elköltöztem végleg. Valahogy úgy érzem meg akar folytani a szeretetével és nem veszi észre, hogy ettől menekülök/menekülünk. Az első pár hónapban gyakran rángatott haza, mert látni akar ilyesmik, legalább heti 3x. Telefonon is napi szinten hívogatott, úgy éreztem nincs külön életem, pedig már nem otthon laktam. Mondjuk már kezd leállni róla, mert nem ugrálok neki, de most is ezt csinálná, ha hagynám magam. Van, hogy mondom neki, hogy most a párommal itthon szeretnénk kettesben maradni stb. Mert sajnos amúgy sincs sok időnk egymásra, mivel anyuméknak kell ugrálni. A párom szülei megértőek, Ők azt mondják, akkor menjünk, mikor kedvünk van, szóval Ők nem várják el és ez jól esik, hogy Ők ehhez máshogy állnak.

Pl. párom szüleit sokkal ritkábban látjuk, mint az én anyumékat és Ők nem hívogatják api szinten a páromat, hanem hagyják, mert tudják, hogy velem lakik, felnőtt és már külön élete van. Mostanrá már megszerette a páromat, nagyon úgy tűnik.

De szerintetek miért csinálja ezt? Mármint hogy nem tud elengedni és megfojt a szeretetével? Talán fél, hogy egyedül marad? Ezt szerintetek egészséges?

Azt még kihagytam, hogy sajnos nincsenek barátnői és szerintem ez is a gond, mert akkor jobban el tudná magát foglalni. Amúgy anyum párjának sokat köszönhetek, mert Ő rengetegett mondta neki, hogy ez az élet rendje, hogy felnőttem és elköltöztem. Múltkor volt egy eset még, hogy hazahívott, hogy takarítsak ki és segítsek be. Ehhez mit szóltok? Erre barátnőm azt mondta, ne engedjem magam kihasználni. Mi a véleményetek? Volt valaki hasonló helyzetben?