Nem bírok vele együtt élni?
Öcsémről lenne szó.
Normális, kedves ember, tehát összességében jó természet, semmi gond nincs vele.
Ketten bérlünk egy lakást egy városban, ahol élünk...
És egyre inkább kivagyok attól, mert vele kell élnem. Nagyon szeretem, de egyszerűen nem tudok vele együtt élni, kezelni. Melója nincs, és nem is igazán töri magát, hogy keressen valamit. Elvár ,természetesnek vesz mindent, hogy megcsinálok neki. Ha le kell szaladni boltba, már attól kivan, hogy az milyen nehéz és hogy elfáradt.
Van egy kutyánk is, de 3 naponta egyszer ha kiviszi egy kis időre. Nem beteg, nincs semmi pszichés gondja. Egyszerűen őt így nevelték, és most, hogy csak rám számíthat úgymond, egyszerűen nem bírom...
Itthon van egész nap, haverok, számítógép, én pedig gürizek melóhelyen, itthon, mégsincs soha rend, bármennyit dolgozom, mert egyszerűen nem figyel ilyen dolgokra, és nem akar segíteni.
Már évek óta megy ez a hülyéskedés, és most adtam neki ultimátumot, hogy egy összeg fejében -amit x ideig biztosítok neki- költözzön el, és szedje össze magát.
Eddig tényleg azon voltam, hogy segítsek neki ahogy tudok, de ő ezt úgy forgatta ki hogy a fejemre nőtt. Nem ez volt a célom, csak támogatni szerettem volna.
Most meg ígérget mindent (már megint) csak már nem hiszek neki.
Szerintetek? Mit tennétek?
A kutyám fikszírozását pedig be lehet fejezni. :D Nem azt mondtam, hogy nem foglalkozom vele, hanem hogy nem tudom mindíg levinni... ketten vállaltuk amúgy a kutyát, sőt, ő erősködött, és nekem is tetszett az ötlet.
Ami szabadidőm fennmarad egyébként, a kutyára szánom. Amint munkából hazaérek , én viszem ki egyből, vagy munka előtt. Ha szabadnapom van, fél napot is kinn vagyok vele az erdőben, vagy akárhol. Napi 4 óra aktív mozgás, pajtizás megvan neki bőven, szóval én gondját viselem rendesen.
Volt, hogy éjfélkor indultam el vele a "xy" hegyre, ahol elengedős, játszós program szokott lenni.
De ha épp dolgozom, nap közben az ő feladata lenne, 3 óránként egy 10-15 percre kiszaladni vele, míg haza nem érek... ez sem érdekli :D
Kérdező, te leszel a közhülye, ha ezt a vérszipolyt nem dobod ki minél előbb. A szüleid hibája, hogy ilyen lusta és önállótlan lett, de ennek nem neked kéne meginni a levét. Ha már valakinek gondoskodni kell róla, akkor a szüleid, mert ők nem nevelték meg. Szóval nyugodtan vond be őket és mond el nekik, hogy nem vagy ingyencseléd, ezért öcsikének fel is út le is út. Hidd el, nem lesz semmi baja, mert az ilyeneknek a semmiből mindig az ölükbe pottyan valaki vagy valami ami kisegíti őket. Tudom miről beszélek, nekem a bátyám ilyen életképtelen nulla. A rinya meg az ígérgetés meg a fogadkozás általában max. néhány óráig tart, nem lesz az ilyenekből sosem önálló ember, ha nem te, akkor szerez majd egy szolgalelkű barátnőt, vagy jó havert, akire ráakaszkodik.
Ne legyél balek, helyezd magad előtérbe!
Nem akarok bunkó lenni, de nem cuccozik esetleg?
Aki régóta csinálja rájuk jellemző a motiválatlanság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!