Hogy tegyem magam túl rajta?

A bátyám elment egyetemre, és hát elég messze. 6 év köztünk a különbség, és amíg itthon volt, csak vártam már hogy húzzon el, mert parancsolgatott, folyton piszkált stb. és hát úgy éreztem, hogy na..van ő és vagyok én és köztünk semmi kapocs. Aztán már az este éreztem, hogy ez így nem lesz jó, és fura érzésem volt. Ideges voltam, szomorú, csalódott...Reggelkorán ment el, úgyhogy este annyit mondtam neki, hogy vigyázzon magára, és sok sikert! Ő meg azt mondta hogy én is vigyázzak magamra, és ne féljek, mert még hazajön egy csomószor. Ennyi volt a 'búcsú'. Ma reggel felkeltem, és azzal kezdtem a napot, hogy bőgtem mint az állat. Úgy hiányzik, pedig csak most ment el...Hogy fogom kibírni? Vagy ehez hozzá fogok szokni? Vagyis biztos hozzászokok a hiányához, de olyan rossz belegondolni, hogy most nem lesz, aki tanácsokkal lásson el, nincs aki beszóljon annak, aki nekem beszól, nincs aki megvédjen, és nincs aki tartsa bennem a lelket, amikor a szüleink veszekednek. És csak így belegondolok, hogy ő olyan sokat segített nekem, és úgy vigyázott rám mindig, és amikor szekált, és idegesített, még azzal is segített, és még az is hiányzik már most. Tegnapelőtt nagyon idegesített, és mondtam neki hogy fejezze már be, s akkor ezt mondta :

-Úgyse leszek itthon sokáig, úgyhogy hadd csináljam!

És most szakad meg a szívem....:((