Hogy kezelnétek/kezelitek az ilyet családon belül?

Próbálom röviden, de nehéz. Apám igen zsugori ember volt világ életében. Biztosan volt olyan időszak, amikor muszáj is volt, de ez nála alaptulajdonság.

Szóval én abban nőttem fel, ha nem dolgozol és/vagy szórod a pénzt, éhen fogsz dögleni, utcára kerülsz.

Tudok bánni a pénzzel, és minden, amink van, ketten hoztuk össze a férjemmel, szülői támogatást nem kértünk, nem kaptunk. Úgy érzem, egy átlagos (alsó)középosztálybeli család vagyunk, saját lakással, némi megtakarítással.

Ehhez képest húgom, aki egyébként gyerekként is sok mindent kihisztizett magának, amire nekem simán nemet mondtak volna, kallódik az életben. A sokadik élettársi kapcsolat, válás, állandó anyagi problémák (maximálisan önhibájából), gázos partnerek, és még 30 sincs.

Már a harmadik olyan pasassal él, aki mellett x havonta apámék mentik meg a kilakoltatástól (albérlet). Hol lakbért finanszíroznak, hol autóvásárlást, hol autójavítást (úgy, hogy a húgomnak jogsija sincs), hol nyaralást...

Egyik nap 50 ezerért megy mesterfodrászhoz, következő nap lakbérre kunyerál.

Én meg minden ilyen esetnél olyan piszkosul ideges leszek. Az igazságérzetemet baromira sérti ez.

Igen, tudom, apámék pénze meg minden... De ha arra gondolok, én 14 éves lányként, gimis avatóról este gyalogolhattam haza két település közt főúton, mert apám nem jött el értem kocsival, mivel a 9 km-es úton elfogyó benzint sajnálta rám, miközben a húgomnak 2-300 ezreket vagy többet dobál első szóra... (már szerintem kb. 2 milliót simán kapott úgy, hogy ugyanúgy 0-n van)

Miközben mi mindenért keményen megdolgozunk.

Abban is 100%-ig biztos vagyok, ha lesz lehetőség, lakást is pakolnak a feneke alá.

Gyakran megfogadom, a szüleimmel is megszakítom a kapcsolatot, csak a velük élő nagymamám miatt még nem akarom.