Mit tegyek ebben a helyzetben?

Van egy bátyám, lassan 30 éves lesz, de még mindig itthon lakik. Ha átjönnek a haverjai vagy a párja, akkor mindig azt kell hallgatnunk anyámmal, hogy: mi milyen szerencsétlenek vagyunk, utál minket és megnyomorítjuk az életét. Utál itthon lenni, legszívesebben elköltözne és neki sokkal jobb mindene lesz, mint amit a szüleim elértek az életben. Ha 2 darab tányér a mosogatóban van, vagy 1 napig nem porszívózunk fel akkor mi milyen mocsokban élünk. Ezekkel akar lejáratni minket mások előtt, a vendégek előtt ha jönnek, pedig tényleg normális körülmények közt élünk, sőt anyám rendmániás. Random dolgokat vág a földhöz testvérem ha neki nem tetszik valami.

Amikor valaki jön hozzánk, akkor tetteti a tökéletes családtag szerepét. Egy ideig járt pszichológushoz, de azt mondták neki nem szükséges mert nincs vele semmi gond. Apámra mindig azt mondja, hogy az én gondom lesz ha öreg lesz és őt nem érdekli mi lesz vele, de követeli a házból már most a részét, meg random embereknek írkál, hogy szerintük mennyiért lehetne eladni a házunkat.. anyámat már rá akarja venni, hogy mindent írassanak rá, mert ő megérdemli. Megérdemli?? Sose tett semmit értük, de komolyan. Hozzátenném soha nem volt tőle megkövetelve, hogy dolgozzon otthon, valószínűleg ezért nem is segít semmit, olyan neveltetést kaptunk, hogy inkább tanuljunk és az fog előre vinni. Egyébként nem buta ember, mert egyetemet végzett és mindig jól tanult, szimplán nem értem miért kell ezt csinálni a másikkal?

Mit tudok tenni, hogy elköltözzön végre vagy a saját lábára álljon? Ez segítene valamit a helyzeten?