Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Hogyan újítgassuk így a lakást?

Hogyan újítgassuk így a lakást?

Figyelt kérdés

Párommal 2 éve egy átlagos saját lakásba költöztünk albérletből. Akkor egy pár dolgot gyorsan kicseréltettünk amire futotta pl. csillárok, villanykapcsolók, konnektorok, rakattunk fel szúnyoghálót, vágattunk helyet a mosogatógépnek, mielőtt a sógórnőmék látogatásukat tették volna.

Ami a bibi, hogy az ő családja úgy tudja, hogy albérletben lakunk, mert a testvére ha megtudná, hogy nem, akkor soha többé nem állnának szóba velünk. (részemről nem lenne nagy veszteség, de mostanra a szűkebb családban már csak ketten maradtak egymásnak, nagyszülők, szülők meghaltak, nem szeretném, hogy a testvérét is elveszítse emiatt, akkor sem, ha az az ésszerű, hogy az ilyen emberrel kár is szóba állni).

Volt örökségük, némi hitellel tudtak volna venni valamit, sőt talán hitel nélkül is Pesten kívül, de addig húzták halasztották, hogy végül felélték a pénzt, plusz mivel mi már akkor is a sajátban laktunk, gondolom azt nézték, hogy mi sem igyekszünk venni semmit, hát akkor ők sem, majd lesz ahogy lesz.

Viszont én szeretnék egyebeket is megcsináltatni, cseréltetni, ha nem is egyszerre de fokozatosan, de ha időnként erre tévednek csak-csak feltűnő lesz, hogy nagyon újítgatjuk az “albérletet”.

Túl nagy terveim nincsenek, sok mindennek szimplán a színét nem szeretem pl babarózsaszín a fürdő, csúnya barna a konyhabútor, egy még csúnyább fehér-zöld csempével amik minőségre rendben vannak, tehát szét nem

veretném, de gondoltam lefóliáztatnám, meg lefesteném az ajtókereteket, meg az ajtókat is lefóliáztatnám meg a beépített szekrényt is :D

Vajon elhinnék, hogy ez a matricás pepecselés filléres dolog és belefér csupán esztétikailag beleölni egy albérletbe, amikor ők évek óta nem cseréltetik ki a törött csapot? 😅


2023. nov. 17. 17:29
1 2 3
 11/30 anonim ***** válasza:
81%

Ne csinálj ebből nagy ügyet, egyszerűen elég ha annyit mondasz, hogy a tulajdonos emelni akarta a lakbért, de közöltétek, hogy sokmindent fel kellene újítgatni, és akkor ezt jó lenne ha megcsinálná ha már emel, vagy ti bevállaljátok, csak akkor ne emeljen egyből, és most kaptatok egy év haladékot így, mivel a kauciótokat nem adná vissza, ti viszont nem akartok innen még elköltözni és többet fizetni se.


Aztán így meg tudtatok egyezni a tulajjal!

2023. nov. 17. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 anonim ***** válasza:
100%

Lehet én vagyok rosszul programozva, de öcsém 5 évvel fiatalabb, mint én, pár éve vett egy házat, én meg még mindig albérletben élek a párommal, mert most még nem tehetjük meg, hogy házat vegyünk. Egy másodpercig nem jutott eszembe irigykedni rá, sőt, felnéztem rá, hogy a fiatal éveit hülyére dolgozta, nem utazott, spórolt, félretett, amit tudott, és most van egy otthona, ami a sajátja. A fejem fogtam ettől a mondattól "Ami a bibi, hogy az ő családja úgy tudja, hogy albérletben lakunk, mert a testvére ha megtudná, hogy nem, akkor soha többé nem állnának szóba velünk. "

Ezért? Komolyan hazudnátok neki emiatt? Hát, nekem ez fura.

2023. nov. 17. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 anonim ***** válasza:
100%

Ekkora baromságot sem hallottam még soha 😁😁

Miért kell így kamuzni, bakker, felnőttek vagytok vagy óvodások?

2023. nov. 17. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 anonim ***** válasza:
85%

Simán mondhatod, hogy hosszú távon szeretnétek itt lakni, ami igaz is, így nektek megéri kicsit csinosítgatni, hogy otthonosabb legyen és jobban a ti ízléseteket tükrözze. Amíg csak fóliázni szeretnél, ez hihető is. Nagyobb dolognál meg megegyeztetek a tulajjal, ahogy már többen is javasolták. De csak akkor mondd, ha konkrétan rákérdeznek, a helyedben inkább kerülném a témát.

Amúgy szerintem se volt jó ötlet hazudni erről, előbb-utóbb valószínűleg ki fog derülni és akkor sokkal nagyobb balhé lesz, hogy évekig hazudtatok is róla. Nekik is lett volna lehetőségük lakást venni, csak elszórták a pénzt, ez nem a ti hibátok és ha nem is örült volna neki a testvére, csak megbékélt volna.

2023. nov. 17. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/30 anonim ***** válasza:
90%
Miért biztatjátok hazugságra?
2023. nov. 17. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/30 anonim ***** válasza:
95%
Én ismerem, milyen egy ilyen irigy testvér, de azzal, hogy hazudtok, csak tovább hergelitek.
2023. nov. 17. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/30 anonim ***** válasza:
23%

Nem kell biztatni, mert már hazugságban vannak.

Csak nem tudja, hogyan tartsa fent továbra is.

2023. nov. 17. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/30 anonim ***** válasza:
100%
Ne haragudj, de aki megszakítja a kapcsolatot a testvérével, mert neki nincs saját tulajdonú lakása, azt a kapcsolatot én nem sajnálnám. Nehogy már ne csinálhassak szabadon a saját lakásommal azt, amit csak akarok, hanem ilyen kérdésben hazudozni, vigyázni kelljen, nehogy elszóljam magam? Na ne már!
2023. nov. 17. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 anonim ***** válasza:
20%
A kérdező szerintem nem bírálatra vár.
2023. nov. 17. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 anonim ***** válasza:
94%
A kérdező azt kérdezi, hogyan tudják ebben a helyzetben felújítani a lakást, és a válaszolók többsége szerint úgy, hogy megmondja az igazat az infantilis sógoráéknak. Kisebbség azt mondja, hogy tekerjék úgy a hazugságot, hogy végül majd egyszer igazság legyen belőle (felújítás fejében cserében olcsóbban megvehetik a lakást pár év múlva). Ezek az ún. vélemények.
2023. nov. 17. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!