Hogyan befolyásolta a jövőképed,hogy hány tesód volt?

Mi ketten voltunk, 6 év korkülönbség, én vagyok az idősebb. Az egész gyerekkorunk arról szólt, hogy utáltuk egymást, ott tartottunk be egymásnak, ahol tudtunk. Ennek előzménye is van, a szüleink onnantól, hogy ő meglett, le sem tojtak, ő volt a kis hercegnő, én pedig le voltam szarva (én is nő vagyok amúgy). Elvtelenül, kritika nélkül a kedvenckéjüket védték, aki persze olyan 4 éves korára ettől vérszemet kapott, és vissza is élt vele rendesen.

Szóval pocsékul csinálták, szar szülők voltak.

Én akkor elhatároztam, hogy vagy soha nem lesz gyerekem, vagy ha lesz, akkor csak és kizárólag egy lesz. Így is lett, és ennek ez az oka, ahogy a szüleink velünk bántak, és és ahogy nem tudták/nem akarták kezelni azt a helyzetet, hogy két kölykük van.

A lányom már fiatal felnőtt, nagyon jó a kapcsolatom vele.

Négyen vagyunk testvérek, én örülök ennek a mai napig. Természetesen vannak és voltak súrlódások, de el nem tudnám képzelni az életem nélkülük. Anyagilag ami kellett, azt meg tudták venni nekünk, természetesen nem ész nélkül, a ruhákat, játékokat, miegymást örököltük, de nekem ez volt mindig is a normális. Nem éreztem úgy, hogy nem jut rám elég figyelem. Igaz, a nagyszüleimmel egy házban nőttünk fel, ők meg csak örültek, ha suli után az első utam hozzájuk vezetett fél óra beszélgetésre. A tanulást fontosnak tartották a szüleim, de nem voltak az érdemjegyek megszállottjai. Édesanyám sokat segített benne (nincs diplomája, de művelt). Szóval én egy ma már igen furcsának számító világképet hoztam magammal a felnőttkorba: több gyerek, örökölt cuccok, szülőkkel együttlakás és sok olvasás ;). A férjem hasonlókat, csak ők ketten voltak. Egyelőre két gyerek van, úgy is indultunk neki, hogy legalább kettőt szeretnénk, a többit meg majd meglátjuk, milyenek lesznek és mi hogy bírjuk. Az egyik tesóm úgy indult neki, hogy 3, de a két gyereke kitesz négyet, így megálltak, pedig anyagilag bírnák. Ez teljes mértékben érthető.

Annyira függ a gyerek(ek)től, a szülőktől és a körülményektől, hogy kinél mi az optimális, hogy szerintem nem lehet gyerekvállalás terén sem megmondani a tutit. Én örülök neki, hogy így alakult a gyerekkorom, de ehhez jó testvérek, jó szülők kellettek, nagycsaládi segítséggel.

Egy idősebb testvérem van. Olyan 10 év van köztünk talán.

Mindig is gyűlölt, úgy gondolta hogy azt a pénzt és időt amit rám pazaroltak a szüleink, azt vele kellett volna tölteni.

Én csak egy "parazita", egy "féreg" vagyok akinek nem kellett volna megszületnie.

Mindig kiverte a hisztit, ha nem kapott meg valamit. Ha nekem vettek mondjuk karácsonyra egy játékot (kirakós, társas, rajz cuccok stb) akkor eljátszotta az elhanyagolt szegény gyerek szerepét, majd kapott egy xboxot, pst, akció figurákat (kb 10-100x drágább cuccokat mint én). Nem voltunk csórók.

Én nem voltam gyerekkoromban nyaralni, de neki mindig adtak pénzt hogy balatonozzon.

Én kínai boltos melegítőt hordtam, ő levis meg hasonló cuccokat.....

Nekem biztos, hogy nem lesz gyerekem. Apám nővére, és annak lánya is ilyen, mint a "testvérem". Tegyük fel egy ilyen férget szülök én is...

Ezek nagyon domináns gének. Nem kockáztatok hogy egy ilyen kis tetvet neveljek és börtönbe kerüljek emberölésért.

Egyke voltam 11 éves koromig, aztán született egy tesóm.

Onnantól kezdve nem volt szünetem, semmi, mert állandóan rá kellett vigyázni, míg otthon éltem.

Hogyan befolyásolta: sohasem lesz gyerekem. Egyet már felneveltem félig kamaszként, nincs az az ég, hogy én szüljek. Nem kell saját.

A tesóval nincs kapcsolatom. Nem érdekel, mi van vele, egy kib... nyűg volt 7 éven keresztül.

Van egy három évvel fiatalabb öcsém (én lány vagyok). Kicsiként sokat játszottunk együtt, sokszor veszekedtünk, verekedtünk. Okoztunk egymásnak kisebb nagyobb sérüléseket.

A mi testvéri kapcsolatunknak inkább anyám tett be: folyton kivételezett vele, mindig én voltam a szhar, mert ő a kicsi, én legyek toleráns, megértő, türelmes, mutassak példát (ne üssek neki vissza, hagyjam magam verni).

Semennyire. Mindig egyedül voltam. Mindig egyedül nevelkedtem.

Nagy családot szeretnék, mert én tudom, hogyan lehet boldoggá, elégedetté tenni akármennyi embert, úgy, hogy a valós szükségleteik is bőven kielégülve vannak.